Fél évvel ezelőtt volt hangos a média Eva Kaili letartóztatásától. Ekkor az EP- frakciójából is kizárták, valamit alelnöki tisztségéből is felmentették. Pontosan ezért fogalmazódik meg az a kérdés, hogy mennyire nevezhető hitelesnek az, hogy egyes tagállamok kormányait nevezi korruptnak a brüsszeli…
2023. június 12-én, 86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconi, Olaszország volt miniszterelnöke és egyik leggazdagabb embere. Az egykori üzletember és politikus hosszú életét nehéz lenne egyetlen cikkben összefoglalni, ugyanakkor halála után érdemes áttekinteni életének azt a fejezetét, amely kívül…
2023. június elsején kerül megrendezésre az Európai Politikai Közösség második csúcstalálkozója. A 2022 júniusában alapított nemzetközi entitás 44 európai országot tömörít magába, amelyek delegációi a moldovai fővárosban találkoznak. A csúcs jelentőségét mutatja a szervezet újszerűsége, hiszen olyan…
2023. május 9-én a vártnál több, a posztszovjet térségből érkező államfő tette tiszteletét a moszkvai Vörös téren rendezett katonai parádén. Április utolsó heteiben még senki nem számított arra, hogy magas rangú külföldi vendégek is részt vesznek a 2022-es Ukrajna elleni invázió után az orosz állami…
Mivel az első fordulóban a török választók nem jutottak egyértelmű konszenzusra az elnök személyével kapcsolatban, május 28-án kerül sor az elnökválasztások második fordulójára, amikor a regnáló Recep Tayyip Erdoğan és kihívója, a széles pártkoalíció élén álló Kemal Kılıçdaroğlu fognak farkasszemet…