,,Amiért Ukrajnának meg kell nyernie az orosz-ukrán háborút” (Why Ukraine Needs to Win the Russia-Ukraine War) címmel rendezett előadást a Danube Institute október 11-én, a Lónyay-Hatvany-villában. A megközelítőleg kétórás beszélgetés során szó esett a többi között Ukrajna szuverenitásáról, a háború…
Két hónappal a Vlagyimir Putyint megalázni próbáló, hatalma megdöntését célzó Wagner csoport akciója után Moszkvától északnyugatra lezuhant a vezetőjüket, Jevgenyij Prigozsint szállító magánrepülőgép. A szerencsétlenség kevéssé lepte meg a nyilvánosságot. A minden bizonnyal az orosz elnök parancsára…
Ahogy korábban is írtunk róla (itt és itt), a háborús bűnösök felelősségre vonása kiemelten fontos kihívást jelent a nemzetközi jogi platformok számára, ideértve a Nemzetközi Bíróságot (ICJ), valamint a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) is. A bizonyítékok összegyűjtésében a jogi szakemberek mellett…
2023. május 9-én a vártnál több, a posztszovjet térségből érkező államfő tette tiszteletét a moszkvai Vörös téren rendezett katonai parádén. Április utolsó heteiben még senki nem számított arra, hogy magas rangú külföldi vendégek is részt vesznek a 2022-es Ukrajna elleni invázió után az orosz állami…