2023. október 15. 16:00 - Danube Institute

Ukrajna gyakorlatilag két hét után megnyerte a háborút

,,Amiért Ukrajnának meg kell nyernie az orosz-ukrán háborút” (Why Ukraine Needs to Win the Russia-Ukraine War) címmel rendezett előadást a Danube Institute október 11-én, a Lónyay-Hatvany-villában. A megközelítőleg kétórás beszélgetés során szó esett a többi között Ukrajna szuverenitásáról, a háború eddigi menetéről, Oroszország múlt századi történelméről, az orosz politika jellegéről, valamint a NATO és az USA szerepéről is.

387822921_817378950394176_7240502114385405545_n.jpg

Az első felszólaló intézetünk vendégkutatója, Dr. David Satter volt, akinek a Szovjetunió és Oroszország a szakterülete. Számos könyvet publikált a témában, 2013-ban pedig az akkori orosz kormány kiutasította az országból. Előadásának elején ismertette, hogy Ukrajna a bolsevik uralom alatt, még 1923-ban született meg, a bolsevikok azon törekvésének eredményeként, hogy a cári Orosz Birodalmat elvileg független köztársaságokra szabdalják. Így tehát

egyáltalán nem igaz az a felvetés, hogy Ukrajna nem szuverén állam: még maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is elismerte ezt a tényt 2002-ben

(valamint azt is, hogy joga van csatlakozni a NATO-hoz). Ugyanakkor a Majdan-i forradalom után, egy nyugatos kormány hatalomátvételét követően az oroszok különböző okokat gyártottak arra azzal a céllal, hogy megalapozzák a folyamat radikális megállítását. Satter továbbá kiemelte, hogy a jelenlegi rezsim a Szovjetunió örökségeként nem képes létrehozni a jogállamot. Példaként felhozta Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésének körülményeit, amely intő jel kell legyen mindenki számára, hogy milyen az orosz politika valódi arca.

Hasonlóan fogalmazott dr. Demkó Attila is, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, aki egyetértett az előtte felszólalóval a felvázolt történelmi háttér tekintetében. Azt viszont kiemelte, hogy az ukránok is hibásak abban, ahogy a nemzeti kisebbségekhez viszonyultak (különösen igaz ez a 2014 utáni időszakra). A biztonságpolitikai szakértő leszögezte, hogy Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút. Hozzátéve, hogy szerinte már az első két hét után megnyerték azzal, hogy nem váltak egy Fehéroroszországhoz hasonló bábállammá. Szerinte

az oroszok nem tudnak nyerni, mivel egyszerűen nem elég erősek ahhoz, hogy kontrollálni tudjanak egy Ukrajna méretű országot. Az ukránok viszont nem elég erősek ahhoz, hogy döntő katonai vereséget mérjenek az orosz hadseregre.

Meglátása szerint Ukrajnának csak akkor van esélye visszaszerezni az összes, 2014 óta elcsatolt területét, ha Oroszország a belső feszültségek miatt összeomlik.

A panelbeszélgetés harmadik tagja, a Danube Institute vendégkutatója, Dr. Stephen Hayward amerikai szemszögből elemezte a helyzetet: mi az érdek Ukrajna támogatása mögött? Szerinte a sokszor bizonytalan ígéretek arról árulkodnak, hogy nincs egy egységes nézőpont ebben a kérdésben. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az USA-nak fűződhet érdeke az Orosz Föderáció terjeszkedésének meggátolásához és katonai erejének csökkentéséhez. Továbbá nem értett egyet Satter azon meglátásával sem, hogy Oroszország Ukrajna sikeres elfoglalása után egy NATO-országot támadna meg.

A következőkben egészséges vita alakult ki a felek között Kiss István, a Danube Institute ügyvezető igazgatójának moderálásával a fent említett kérdést illetően. Satter szerint az USA érdeke, hogy a nemzetközi politika játékszabályait betartassa, ezért annyi fegyvert kell küldjön Ukrajnának, amennyit csak tud (megjegyezve, hogy a Biden-adminisztráció a várakozásait felülmúlva segítette eddig a megtámadott országot). Továbbá azt is leszögezte, hogy egyedül az ukránokon múlik, hogy tovább harcolnak-e vagy sem. Eszmecsere alakult ki abban a kérdésben is, hogy mi számít sikernek az egyik, illetve a másik oldal számára? Végül, de nem utolsó sorban, az elmúlt napokban kitört izraeli háborúról is szó esett, megvitatva, hogy hogyan befolyásolhatja ez az Ukrajnának juttatott fegyverszállítmányokat (különös tekintettel a légvédelmi eszközökre, ahogy azt Demkó Attila kiemelte).

Írta: Ferencz Attila Norbert

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása