2023. június 07. 07:00 - Danube Institute

Henry Kissinger: Hogyan fog véget érni az orosz-ukrán konfliktus?

Az Economist lapnak adott 100. születésnapja alkalmából készített interjúban Henry Kissinger nem csak Kínáról, hanem Oroszország és Ukrajna kapcsán is megosztotta legaktuálisabb gondolatait. Kissinger a nemzetközi helyzet általános állapotával kapcsolódóan meglehetősen borúlátó.

Nixon külügyminisztere és biztonságpolitikai főtanácsadója így fogalmaz: A nagyhatalmi konfrontáció felé vezető úton vagyunk. És ami számomra még aggasztóbbá teszi ezt, hogy mindkét fél meggyőzte magát arról, hogy a másik stratégiai veszélyt jelent. És ez stratégiai veszély egy olyan világban, amelyben mindegyikük döntései meghatározhatják a konfliktus valószínűségét. Egy ilyen helyzetben természetes, hogy a vezető hatalmak megpróbálnak technológiailag és anyagilag a többiek fölé emelkedni. Így alakulhat ki olyan helyzet, amelyben egy kérdés az általános kapcsolatról szóló konfrontációvá fokozódik.”

Ukrajna inváziójával kapcsolatban megjegyezte, hogy az orosz fél részéről hatalmas tévedés volt, azonban a nyugati mainstream véleményekkel szemben

abban, hogy az események így alakultak nagy szerepet tulajdonít annak, hogy NATO évtizedeken át nem volt hajlandó figyelembe venni az orosz biztonsági aggodalmakat.

„Katasztrofális hiba volt Putyin részéről bemenni Ukrajnába. Úgy gondolom, hogy az a döntés, hogy nyitva hagyják Ukrajna NATO tagságának kérdését nagyon rossz volt. Ha az oroszok szemszögéből nézzük, 1989-ben az Elba folyóig ők irányították Európát. Aztán kivonultak, a belső rendszerük kényszeréből, de mégis önként vonultak ki onnan. Minden négyzetcentiméter, ahonnan kivonultak, a NATO része lett. Ez alól kivételként csak az az ország maradt meg, amelyet mindig is a hozzájuk történelmileg és szervesen a legközelebb álló testvérüknek tekintettek, és most ez az ország is a NATO része lesz. Ez egy nagy fordulópont volt, ez volt a végső fordulópont.”

Kissinger szerint Oroszország 2021 végi ultimátuma eltúlzott volt, azonban azt nem kellett volna ignorálni, hanem a tárgyalóasztalhoz kellett volna ülni, hogy kompromisszumot tudjanak elérni.

„Korábban Putyin még azt is mondta, hogy nincs kifogása az ellen, hogy Ukrajna egy gazdasági rendszer alkosson Európával. A háború előtti évben javaslatokat tett a NATO hosszú távú fejlődésével kapcsolatban, mi pedig nem vettük komolyan. Az ajánlata önmagában nem volt elfogadható, de kiindulópont lehetett volna a tárgyalásokhoz.”

A hidegháború időszakában számtalan olyan súlyos feszültséget okozó nagyhatalmi összeütközés volt, melyben a katasztrófát, egy széles körű háború kitörését, vagy épp egy nukleáris háborút csupán a két szuperhatalom kölcsönösen kompromisszumot kereső magatartása segített elkerülni.

Mivel Oroszország megszűnt szuperhatalomként létezni, ezért az Egyesült Államok döntő fölényének tudatában már nem hajlandó figyelembe venni annak részben racionális igényeit sem. Ez a nagyhatalmi arrogancia az Egyesült Államok érdekérvényesítési képességét még inkább kiszélesíti,

azonban a nemzetközi stabilitásra nézve hatalmas károk előidézéséhez járulhat és járul hozzá, ahogy azt az elmúlt évtizedben Líbia vagy épp Szíria példája is mutatja.

Kissinger így folytatja: „Hasonlítsuk össze azzal, ahogy a Nyugat reagált a berlini ultimátumra. Macmillan és Eisenhower is ezt használta fel arra, hogy hosszú tárgyalásokba kezdjen, amelyek 20 évig tartottak, amíg Nixon és Brezsnyev meg nem egyeztek az új berlini megállapodás feltételeiben, amely aztán a hidegháború hátralévő részében kitartott. Ukrajnával nem ezt tettük. Sőt, a tárgyalóink a tárgyaláson azt mondták, hogy az egyik amerikai alapelv az, hogy bármelyik ország, amelyik megfelel a tagsági feltételeknek, csatlakozhat. Tehát ez azt jelentette, hogy Oroszországot teljesen körül fogják venni a NATO tagországai. Mégis mit keresne Grúzia a NATO-ban? Minden jogunk megvan ahhoz, hogy megvédjük Grúziát, ha akarjuk, de miért kellene ezt egy multilaterális intézmény részeként? A 19. században Nagy-Britannia stratégiai okokból, ha úgy alakul talán védte volna Grúziát, de nem vont volna be mindenki mást is.”

Putyin számára Ukrajna NATO tagságának megelőzése létfontosságú volt.

Érdekes, hogy Kissinger tavaly még amellett érvelt, hogy Ukrajnának nem szabad NATO taggá válnia, hanem Finnország korábbi példájához hasonlóan a semlegesség lehet a követendő út. Erről így nyilatkozik: "most abban a furcsa helyzetben vagyok, hogy az emberek azt mondják: Kissinger meggondolta magát, most már Ukrajna teljes jogú NATO-tagsága mellett van. Ennek két oka van. Először is Oroszország már nem az a hagyományos fenyegetés, ami korábban volt, Oroszország kihívásait már más kontextusban kell vizsgálni. Másodszor pedig,

a háború után Ukrajna lesz Európa leginkább felfegyverzett országa, miközben a legkevesebb stratégiai tapasztalattal rendelkező vezetéssel bír a kontinensen.

Ha a háború úgy ér véget, ahogyan valószínűleg véget fog és Oroszország elveszíti számos területi nyereségét, de megtartja Szevasztopolt, akkor az egy elégedetlen Oroszországot és egy elégedetlen Ukrajnát eredményez. Európa biztonsága érdekében jobb, ha Ukrajna a NATO-ban van, ahol nem hozhat meg pusztán egyedül döntéseket a területi követeléseiről.”

Forrás: IWF

A nagy tekintélyű szakértő az európai álláspontot meggondolatlannak tartja.

A konfliktus legvalószínűbb kimenetele szerinte az, hogy Ukrajna területi veszteséggel zárja, Oroszország pedig valószínűleg megtarthatja az általa 2022. február előtt birtokolt területeket.

„Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megvédeni Ukrajnát. Amit az európaiak most mondanak, az szerintem őrülten veszélyes. Mert az európaiak azt mondják: Nem akarjuk Ukrajnát a NATO-ban, mert túl kockázatos. Viszont roskadásig felfegyverezzük őket és a legfejlettebb fegyvereket és eszközöket is biztosítjuk nekik. Mégis mi jöhet ki ebből az egészből? Ez rosszul is végződhet. Feltételezve, hogy a valószínű eredmény, az valahol a 2022. február 24. előtti status quo ante vonalán lesz, a megegyezésnek olyannak kellene lennie, amelyben Ukrajna továbbra is Európa védelme alatt áll, és nem válik egy magányos, csak magát óvó állammá. Ezt szeretném, ha elkerülnénk. Korábban azt akartam, hogy Ukrajna semleges állam legyen, de Finnországgal és Svédországgal a NATO tagjaként ennek nincs értelme. Azt akarom, hogy Oroszország adjon fel sokat abból, amit 2014-ben meghódított, de nem az én dolgom, hogy a békeegyezményről tárgyaljak. Meg tudom mondani egy megerősített, független Ukrajna elveit, amely szorosan kötődik Európához, vagy akár szorosan kötődik a NATO-hoz is. Ez nem egy ideális kimenetel. De ez lenne az én véleményem arról, hogy valószínűleg mi fog történni.”

Az interjú folytatásában Kissinger kifejti véleményét arról, hogy a konfliktus lezárása után milyen szerepet tölt be Oroszország és Ukrajna a világpolitikában. Folytatás következik.

Kissingert egyébként 100. születésnapja alkalmából az amerikai üzleti és politikai elit szinte minden tagja felköszöntötte. Így tett Mike Bloomberg üzletember, New York korábbi polgármestere is.