Az ukrajnai háború első szakaszának lezárulása óta a nemzetközi média különösen nagy figyelmet szentel az oroszok által elkövetett emberi jogi atrocitásoknak. (Ezekről itt írtunk korábban.) Ez azonban inkább unikális esemény, mint megszokás, hiszen a nyugati – főképp az amerikai – külpolitika alakításában az utóbbi években háttérbe szorultak ezek a jogsértések. Sarah Yager, a Human Rights Watch washingtoni igazgatója, valamint az Egyesült Államok vezérkarának korábbi emberi jogi főtanácsadója a Foreign Affairs hasábjain elemezte a titkosszolgálatok szerepét ezen atrocitások feltárásában.

Az emberi jogokkal kapcsolatos események ismerete ma már csaknem olyan fontossá vált a politikai döntéshozók számára, mint a más geopolitikai játékosok gazdasági és katonai lépéseinek feltárása. Ezt különösképp megmutatta az orosz-ukrán háború, hiszen az orosz agresszió emberi jogi vonatkozásainak megismeréséhez nyílt forrású dokumentumok tucatjai állnak rendelkezésre. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok Külügyminisztériuma például megfigyelőközpontot hozott létre, amely 9 millió dolláros költségvetéssel járul hozzá az oroszok által elkövetett háborús bűnök feltárásához.

⚡️The US allocates $9 million to collect data on forced deportation, filtration camps in Ukraine.

A Conflict Observatory hub that analyses evidence of Russian war crimes released a report on Aug. 25 which provides proof of forced deportation and filtration camps in Ukraine.

— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) August 26, 2022

Ennek ellenére – Yager szerint – az emberi jogokkal kapcsolatos atrocitások mégsem kapnak megfelelő figyelmet a döntéshozóktól, amelynek egyik oka a megbízható információk hiánya.

Az Egyesült Államok példáját szemlélve ez kifejezetten megmutatkozik, hiszen az elmúlt években kevés figyelmet kapott ezen jogok védelme, annak ellenére, hogy az nagy jelentőséggel bírhat a külpolitikai célok elérésében. Yager szerint például amennyiben egy adott kormányzat gazdasági együttműkődési szerződést akar kötni egy másik országgal, elengedhetetlen az esetleges munkajogokat sértő, diszkriminatív intézkedések, illetve jogszabályok ismerete.

Az Egyesült Államok tekintetében úgy tűnt, hogy a Biden-kormányzat hatalomra kerülésével újra központi szerepet kaphat a külpolitika emberi jogok védelmével kapcsolatos aspektusa, azonban a gyakorlat nem igazolja ezen előrejelzést.

Például a Nemzetbiztonsági Tanácsban megszüntették a demokráciáért, valamint az emberi jogokért felelős tisztségviselő pozícióját, valamint a külügy demokráciával és emberi jogokkal foglalkozó irodájának vezetői tisztségét betöltő helyettes államtitkárt sem jelölték ki az elnökség kezdete óta. A feladatkörök gazdátlanságának köszönhetően pedig – Yager szerint – hiányoznak azok a vezetők, akik ösztönöznék a hírszerző közösséget az emberi jogokkal kapcsolatos információk begyűjtésére.

Ezen felül az amerikai hírszerző közösség 18 ügynökségének munkáját összekötő keretrendszerből gyakorlatilag teljesen hiányzik a hasonló atrocitások témaköre, így az csupán ad hoc módon kerül felszínre a politikai döntéshozók támogatása során. Yager véleménye szerint ennek egyik oka, hogy

az emberi jogok kérdése nehezen illeszthető be a „külpolitikai kirakósba”.

Ezzel együtt a nyílt forrásból megszerzett információ sokszor korlátozott, hiszen az amerikai nagykövetségek hálózata a legtöbb ország esetében csupán a fővárosi képviseletben merül ki, valamint az ezen keretben elkészült jelentések sokszor a külügy berkein belül maradnak. A Külügyminisztérium egyébként rendelkezik emberi jogokkal foglalkozó elemzőkkel, azonban az ő hatékonyságuk is limitált, hiszen – Yager információi alapján – az általuk felhasznált adatok nagy része a többi hírszerző szolgálattól fut be.

Sokak szerint az emberi jogi atrocitások feltárása maximálisan lehetséges a nyílt források, különösképp a közösségi média segítségével. Ezzel szemben

Yager rámutat, hogy ezen információszerzési módszerek is korlátozottak, hiszen ahhoz, hogy valódi fellépés történjen a hasonló eseményekkel szemben, szükségesek a magas szintű politikai döntéshozatal által megbízhatónak tekintett – sokszor titkos – források.

A jelenlegi rendszert azonban nem csupán hiányosságok jellemzik, hiszen számos jó gyakorlat is megfigyelhető. Ilyen például az amerikai külügy által bevezetett fegyverkereskedelmet monitorozó keretrendszer, vagy az Obama-adminisztráció alatt létrejött atrocitások megelőzésével foglalkozó testület, amelynek köszönhetően az akkori kormányzat fel tudott készülni a 2014-2015 folyamán kialakuló zavargásokra Burundiban.

Összefoglalva tehát – Yager szerint – elengedhetetlen, hogy a klasszikus hírszerzést végző ügynökségek is aktív szerepet vállaljanak az emberi jogsértések elleni küzdelemben, hiszen azok nagyban befolyásolhatják a külpolitika egyéb aspektusait.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon