Az ukrajnai invázióra válaszul bevezetett nyugati szankciók hatásának késése nem meglepő, az Orosz Föderáció elődje, a Szovjetunió is megtalálta hasonló helyzetben a kiskaput. A kulcs: a Nyugattal szemben álló országok barátságának pragmatikus keresése.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen elkezdődött orosz invázió után a Nyugat a megtámadott ország támogatása mellett Oroszország elleni szankciókkal válaszolt, különösen az energiaszektorban és a magas technológiák területén. Moszkva azonban mégsem rendült meg, egyelőre képes gazdaságát működtetni, sőt szerény növekedést is elérni az IMF 2023-as előrejelzései szerint. A legfontosabb tényező, amely Oroszországot megmentette az összeomlástól, az a Nyugat szankcióival egyet nem értő országok, például Szaúd-Arábia, India, Kína segítsége volt, amelyek tömegesen vásárolták és vásárolják fel az olcsó orosz olajat, a szaúdiak esetében akár a saját termelésüket is felszabadítva exportcélokra. Sok szó esett arról, hogy ez a folyamat az 1990-es évek „egypólusú pillanata” utáni, többpólusú világrend felemelkedését jelzi. Azonban fontos látnunk, hogy

a Nyugat szankciói alól való kibújás, kiskapu keresés nem az elmúlt 20 év terméke, hiszen ennek gyökerei visszavezetnek a hidegháborúba, abba az időszakba, amikor a globális Dél államai elkezdték keresni korábban a Nyugattól való extrém függéssel ellentétes lehetőségeket.

A legfontosabb ilyen pillanat, ami a szankciókerülést illeti, egy másik orosz eredetű invázió után következett be. 1979 végén a szovjetek megszállták Afganisztánt, hogy elkerüljék a szocialista rezsim összeomlását, és Afganisztán szovjet érdekszférából való kicsúszását. Afganisztán stratégiai pozíciója és a szovjetek jogtalan inváziójának ténye miatt a Jimmy Carter elnök által vezetett Amerika és vele számos más nyugati ország szankciókat vezetett be, amelyek az adott pillanatban elsősorban mezőgazdaságiak voltak, mint aztán majd 2014-ben is. A szovjeteknek ekkoriban a leggyengébb pontjuk volt a kollektivizált mezőgazdaság miatt fennálló gabonaimport-függőségük, és az amerikaiak éppen erre csaptak le.

A terv úgy tűnt, hogy kiválóan működik, azonban más országoknak eltérő tervei voltak. A szankciókat megtörő kezdeményezés érdekes módon Dél-Amerikából indult. Az Egyesült Államok évtizedeken keresztül dominálta a kontinenst gazdaságilag és politikailag is. Éppen az 1970-es évek végére következett be az a pillanat, amikor már nemcsak a hagyományosan szovjet- vagy Kína-barát baloldal, hanem a kommunistaellenes jobboldal is kezdte kényelmetlenül érezni magát.

Az emberi jogok politikájának erőltetése ma is gyengesége az amerikai geopolitikának, ha csak nyers hatalmi célokat tekintünk.

Jimmy Carter elnöksége pontosan az első időszaka volt az emberi jogokat előtérbe helyező, az ezeket megsértő rezsimeket hevesen bíráló amerikai külpolitikának. Dél-Amerika két legjelentősebb gazdasága, Argentína és Brazília is elutasította ezt az amerikai külpolitikát, és így érdekeik találkoztak a szorult helyzetbe került szovjetekkel 1980 elején. Pontosan ez a két ország ráadásul nagyon komoly mezőgazdasági termék-exportőr volt már akkor is. Argentína a búza, Brazília elsősorban a szója világpiacából birtokolt jelentős részesedést. Segítségükkel a szovjetek sikeresen csökkentették a szankciók hatását, olyannyira, hogy a határozottan szovjetellenes Reagan elnök első intézkedései között törölte el az embargót 1981-ben, látva, hogy az amerikai farmerek több kárt szenvednek, mint a szovjetek. A kár azonban megmaradt,

a szovjetek továbbra is jelentős mértékben Dél-Amerikából szerezték be gabonaszükségleteiket, ráeszmélve, hogy nem is igazán függenek az amerikai terményektől, mint addig hitték.

A szankciók megkerülésének azonban ára volt. Az argentin és brazil export ugyanúgy keményvalutába került, mint az amerikai és ezt a tényt nem oldották meg a két országnak kínált szovjet exportcikkek sem. Összességében a tény, hogy az oroszok függtek a gabonaexporttól, és ezáltal folyamatosan súlyos kereskedelmi negatívumuk volt, komolyan hozzájárult a Szovjetunió bukásához attól függetlenül, hogy az amerikaiak nem érték el eredeti céljukat 1979-1980-ban. Ugyanígy ma is, amikor az oroszok sikeresen kikerülik a nyugati technológiai és energiaszankciókat, a tény marad, hogy függenek a szénhidrogén-exporttól és technológia-importtól, ez a strukturális gyengeségük pedig kritikus veszélybe sodorja nagyhatalmi státuszukat.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon