2023. június 24-e emlékezetes nappá vált a putyini Oroszország történetében, annak ellenére, hogy az orosz elitek – különösképp az elnök – valószínűleg szeretnék csupán rossz álomnak tekinteni a történteket. Jevgenyij Prigozsin villámakciója - nyugati források szerint - 15 orosz katona életét követelte, azonban az emberveszteségen felül komoly következményekkel kell szembenéznie az egyre instabilabb lábakon álló rezsimnek. Bár ideiglenesen a putyini vezetés elhárította a nyílt belső lázadást, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Kreml újra képes lesz kontroll alatt tartani saját rezsimjét. A továbbiakban a június 23-24-i oroszországi eseményeket elemezzük, röviden feltárva azok okait és lehetséges következményeit.

Június utolsó hétvégéjének hajnalán Jevgenyij Prigozsin olyan akcióra vállalkozott, amely példa nélkülinek számít a putyini Oroszország történetében. A rendszer, amely 23 éven keresztül stabil lábakon állt, egy belpolitikai kihívónak köszönhetően rendült meg. Bár az unikális események alig 24 órát öleltek fel, azok hosszútávú konzekvenciái egyelőre csupán sejthetők.

Jevgenyij Prigozsin – csakúgy, mint a hétvégi események – különös jelenség volt az orosz rendszerben, aki először Putyin séfjeként, majd a trollfarmként emlegetett Internet Research Agency, illetve a különösen kegyetlen Wagner Csoport vezetőjeként híresült el. Az oligarcha politikai törekvéseiről először februárban, Tatjana Sztanovaja elemzése alapján írtunk. Az események fényében beigazolódott, hogy Prigozsin az utóbbi időben egyre inkább elszigetelődött a Kremltől, ami kiütközött a Sojguval, illetve a Geraszimov vezérkari főnökkel való konfliktusban is.

Ez az eltávolodás egyúttal veszélyesebbé is tette a Wagner Csoport vezetőjét, hiszen az Ukrajnában a rezsim érdekeinek megfelelően harcoló, nem állami kontroll alatt álló félkatonai erők tulajdonosát az elnök nem tudta ellenőrzés alatt tartani.

Az események elsőként Rosztov-na-Donu városában kezdtek kibontakozni, miután Prigozsin és csapatai a kelet-ukrajnai hadszínteret elhagyva átlépték az orosz-ukrán határt. Ezt megelőzően a félkatonai alakulatok vezetője számos alkalommal bírálta Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt, amely feszültségek leginkább az elhúzódó bakhmuti ostrom során csúcsosodtak ki. Rosztov városában Prigozsin csapatai viszonylag könnyen elfoglalták a déli katonai körzet központját, valamint a repülőteret is, amelyet egy közel 800 kilométeres menetelés követett az M4-es autópályán a főváros felé. A lázadás azonban amilyen gyorsan kitört, olyan hirtelen be is fejeződött.

Az esti órákban a felek megállapodásra jutottak, amelyben a Kreml – Lukasenka közvetítésével - ígéretet tett a követelt személyi változtatások végrehajtására, valamint ejtették a vádakat az akció résztvevői és Prigozsin ellen, aki Belarusz irányába hagyta el az orosz államterületet.

A végkifejletet ráadásul tovább fűszerezi, hogy délelőtti beszédében Putyin elnök még „hátba szúrásnak” nevezte az akciót, ami az orosz hipercentralizált rendszerben egyet jelent az elkövető – minimum átvitt értelemben vett – halálos ítéletével.

Utóbbi rámutat, hogy miért is értékelendő a Prigozsin-felkelés az orosz rendszer gyengeségét jelző eddigi egyik legszembetűnőbb momentumként. Vlagyimir Putyin 23 évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta

a Kremlt a legtöbben megingathatatlannak tekintették, amely az autoriter jelleg okozta belső stabilitást képes volt felhasználni külpolitikai „sikereinek” alátámasztására,

ideértve például a Krím-félsziget annexióját. A mára már több, mint egy éve húzódó ukrajnai konfliktus – és az azzal járó sikertelenség – olyannyira kikezdte a rezsim szilárdságát, hogy egy – egyébként nem a legbelsőbb körökben mozgó – oligarcha képes volt saját katonai erejével fenyegetni annak fennállását. Ezt gyakorlatilag komolyabb ellenállás nélkül tette, ami felveti a titkosszolgálatok és a fegyveres erők felelősségének és megbízhatóságának kérdését. Ezt tetézi, hogy

az elnök nem volt képes arcvesztés nélkül rendezni a belpolitikai helyzetet: egyrészt a délelőtti, szigorú fellépést ígérő beszéde után gyakorlatilag kiegyezett a lázadókkal, másrészt ehhez Lukasenka elnök közvetítésére volt szüksége, akit korábban a Kreml bábjaként is emlegettek.

Ezzel akár az eliteken belül is megkérdőjeleződhet Putyin pozíciója, hiszen ezúttal csupán egy hajszálon múlt a rezsim biztonságának megőrzése – feltéve, hogy az egyezségről szóló hírek valós információk.

Bár a prigozsini lázadással kapcsolatban egyelőre korlátozott információk érhetők el, az biztos, hogy az események hosszútávú következményekkel fognak járni a putyini rezsim jövőjére nézve, ami akár az ukrajnai hadszíntér eseményeinek végkifejletét is eldöntheti.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Írta: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon