Az illiberális feministák érvelés helyett az ellenfél elhallgattatásával próbálják megnyerni az ideológiai vitákat. A baloldal ezen része jobb érvek helyett a karaktergyilkosságot és a szexizmus bunkósbotját használja, legyen szó a szövetségi költségvetésről vagy az alkotmányról. Kirsten Powers liberális újságíró, médiaszemélyiség a The Daily Beasten megjelent cikkében ír arról, hogy miként járatja le a feminizmust az illiberális baloldal.

James Burnham 1964-es, mára klasszikussá vált könyve, a The Suicide of the West (A Nyugat öngyilkossága) keményen és keserűen elemzi a korabeli amerikai jóléti államot, amihez Alvino-Mario Fantini szerint kifejezetten jól kapcsolódnak az ötven évvel későbbi, napjainkban történő baltimore-i események. A liberális szem nem is látja a problémát, mondja Burnham, vagy ha látja is, inkább a szőnyeg alá söpri.

„A tory győzelem Európa veresége” című cikkében Patrick J. Buchanan a brit választási eredményeket, és ezeknek lehetséges következményeit értékeli a The American Conservative oldalán. Véleménye szerint David Cameron a legsikeresebb konzervatív vezető Margaret Thatcher óta, ez a siker azonban országának széteséséhez és a britek Európai Unióból való kilépéséhez is vezethet. Theodore Dalrymple a City Journalnak írt cikkében eközben a brit krízis több dimenziójáról írt.

Kisebb vita alakult ki több, EP-szavazásokat figyelő szervezet körül. Több dühös EP-képviselő is azt állítja, hogy a munkájuk több mint csak szavazás – vagy nem szavazás. Ebben a témában gyűjtötte össze James Panichi a Politico oldalán a közelmúlt eseményeit.

Számos elemzőnek feltűnt, hogy a nagyvállalatok milyen hatást gyakoroltak az ír melegházassági népszavazásra, különösen a kaliforniai illetőségű cégek, mint például a Google. Az utóbbi évek érdekes tendenciáinak egyike, hogy a nagyvállalatok, amelyek egykor a baloldal nagy ellenségei voltak, most a legnagyobb támogatóinak számítanak − mutat rá a The Spectator oldalán megjelent írásában Ed West.

Walter Russell Mead és csapata a The American Interest számára állított össze egy listát a világ hét vezető nagyhatalmáról, rangsorolva közvetlen környezetük és a nemzetközi rendszer befolyásolására való képességük alapján. A lista nem hasonlít az ENSZ BT összetételére vagy az eredeti G-7 országok listájára.

Hogyan kellett volna Ukrajnának cselekednie az oroszokkal szemben? Hogyan reagáljanak a balti államok, ha hasonló támadás éri őket keletről? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni Tod Lindberg a The Weekly Standard oldalán megjelent cikkében.

Az állami hatalom egyre inkább intézmények és egyéb szervezetek kezébe kerül, beleértve ebbe terrorista csoportokat is. Ezzel annak az esélye, hogy nukleáris fegyvereket használjanak fel sokkal nagyobb, mint a 20. században bármikor. A Hoover Institution kiadásában jelent meg a „The War That Must Never Be Fought: Resolving the Nuclear Dilemma” című kötet, amelyet James Goodby és George P. Shultz szerkesztettek.

Az állandó amerikai viták tárgyát képező halálbüntetés lassacskán elhervad, végleges bírói döntés vagy katalizáló esemény nélkül is − emeli ki George Will a Human Events oldalán megjelent írásában.

A modernség iszlamista modellje szerint a társadalom, az állam, a kultúra és a vallás teljes elegyítésére van szükség, ahol nincsenek belső ellentmondások. Merv Bendle a Quadrant Online-on megjelent cikkében arról az egyre inkább elterjedő nézetről ír, amely szerint az iszlám vallásnak egy, a kereszténység reformációjához hasonló változáson kellene keresztülmennie ahhoz, hogy megoldhassa a muszlim világ kríziseit. Bendle szerint az elképzelés pártolói nem veszik figyelembe magának az iszlám vallásnak a természetét, és azokat a véres tanulságokat, amelyeket a nyugati világ saját történelméből vonhat le a reformáció időszakából.

Az Egyesült Államok választási rendszerének egyik visszatérő problémája, hogy évről évre nő azoknak a száma, akik állampolgársággal ugyan nem rendelkeznek, de a választásokra regisztrálnak; és amint a regisztrációjukat elfogadták, a szavazóurnák elé is járulnak voksukat letenni. A kormányt, úgy tűnik, ez nem igazán érdekli − írja Kaylan L. Phillips a Daily Signalban.

Mire volt jó Amerika Kínával szembeni játszmája az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank kapcsán, ha a szövetségesei az akarata ellenére csatlakoztak az ázsiai intézményhez? Greg Moore a The National Interestben megjelent cikke szerint az Egyesült Államok több lehetőséghez jutott volna, ha csatlakozik az új kínai kezdeményezéshez.

Az amerikaiak többsége egy agresszívabb Németországot szeretne? Egy a Pew Research Center által végzett felmérés igazán furcsa eredményt produkált: az amerikaiak aktívabb katonai szerepvállalást kívánnak Németország részéről, a megkérdezett németek viszont ezzel ellentétesen vélekednek − írja Daniel Larison a The American Conservative oldalán megjelent cikkében.

Határok és következmények nélküli az amerikai Demokrata Párt balra tolódása? A liberálisok között széles körben elfogadott nézetek szerint a két nagy párt közül a Republikánus Párt vált szélsőségesebbé az évek során. Ez egy hibás és a liberálisokra nézve hízelgő narratíva − emeli ki Peter Wehner a New York Times-ban publikált írásában.

A megértésre irányuló szándék nélkül elítéljük, amit látunk, de ezzel nem megoldást nyújtunk − csak ülünk a trónusunkon és értelmetlen tanácsokat osztogatunk másoknak. Bár a Baltimore-beli események visszataszítóak, a konzervatív oldal reakciója legalább ennyire ellenérzéseket vált ki Gracy Olmstead-ből, aki Matt Walsh cikkére reagált a The American Conservative magazinban.

A konzervatív populizmus, avagy a népi konzervatizmus a 2016-os választások közeledtével egyre inkább tényezővé válik az amerikai politikai életben. John Fonte a bevándorlás körüli viták kapcsán a Hudson Intézet honlapján megjelent írásában elemzi a mozgalom helyzetét és az általa képviselt ügyeket. Szerinte a népi konzervatívoknak a politikai, az intellektuális és az aktivista hátországa is igen erős.

Kísértet járja be Európát − a tartós stagnálás kísértete. A 2008-as pénzügyi válság óta Európa legtöbb gazdasága nem épült fel újra teljesen és a gazdasági előrejelzéseik is kiábrándítóak. A növekedés hiánya kapcsán mindig előkerül a vállalkozások kérdése. Hogyan tudja felszabadítani Európa a kreatív erőit?

A 2015-ös Free Market Road Show május 27-én Budapestre érkezik. Fontos nemzetközi előadók, ismert közgazdászok, vezető politikusok és üzletemberek vesznek részt a road show-n, hogy alapvető vitatémákról beszélgessenek.

A budapesti Free Market Road Show helyszíne és időpontja:

Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás utca 8.
2015. május 27, szerda 14.00h és 17.30h között.

A konferencia nyelve: angol.

Az eseményre való regisztráció az alábbi linken lehetséges.

A kevésbé fejlett országokból nyugatra vándorlás jót vagy rosszat jelent a vendégek illetve a befogadók számára? Tudják-e a nyugatiak, miért érkezik annyi bevándorló, vagy hogy ők maguk miért nem migrálnak délre vagy keletre? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Victor Davis Hanson a National Review oldalán megjelent cikkében.

Manapság az egyik legfurcsább dolog a kelet-nyugati kapcsolatok terén a keleti vezetők nyugati kultúrához való vonzódása és egyben annak gyűlölete. Victor Davis Hanson a National Review oldalán megjelent cikkében arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon mi vezethetett azon közéleti szereplők és politikusok nyugatellenességéhez, akik fiatalabb korukban akár több évig is Amerikában vagy éppen az európai kontinensen éltek.

A valamilyen ügybe vetett hit csak addig jelentett valamit, amíg a véleménynyilvánításnak ára volt. Hogyan lehetne megreformálni a demokratikus jogainkat? Talán a méhek példáját figyelembe véve? A demokrácia és a választási rendszer problémáit veszi sorra, majd ezekre tesz megoldási javaslatokat a méhek példájából okulva Rory Sutherland és Glen Weyl a The Spectator Magazine májusi számában.

A progresszívek szeretik a vallásellenes művészetet − egészen addig, amíg az keresztényellenes. A baloldal álláspontja ellentmondásos a provokatív művészettel kapcsolatban − jelenti ki Jonah Goldberg a National Review magazinban megjelent írásában.

Az elmúlt évtizedekben revizionista nézetek koptatták a házasság normáit – írja Ryan T. Anderson az Intercollegiate Review oldalán megjelent cikkében. Ha a törvény elhagyja a házasság férfi-női jellegét, milyen elv marad vajon, hogy fenntartsuk monogámiát, a szexuális kizárólagosságot vagy annak tartósságát? Az ilyen változásoknak magas társadalmi ára lesz a szerző szerint.

Nem segít a világhelyzet tisztázásában, ha a problémát leegyszerűsítve csak a szekuláris modernség és a fundamentalista brutalitás szélsőséges kategóriáiban gondolkodunk. „Kevés film gerjesztett olyan váratlan vitákat az elmúlt években, mint a mauritániai rendező, Abderrahmane Sissako Timbuktu című filmje, amely januárban jelent meg az Egyesült Államokban” – írja a The New Yorkerben megjelent cikkében Alexis Okeowo.

A választási ígéretek gyakran nem tükrözik azt, ami végül az aktuálisan soron következő ciklusban megtörténik. De ha ettől eltekintünk, a brit választási kampányban olyan ígéreteket hallhattunk, ami már a "fantasy" műfajába is csak külső segítséggel férne be − írja Jeremy Warner a The Telegraph-ban.

Nehezen jelenthető ki, hogy a konzervatívok dickensi Scrooge-okból állnának, akik zsugori módon ott spórolnak, ahol csak tudnak − ez nem igaz Nagy-Britanniára sem. Tim Stanley a The Telegraph-ban írt kritikát Vicky Pryce, Andy Ross és Peter Urwin „It’s the Economy, Stupid” című művérlő.  Véleménye szerint a könyv meggyőző leírást ad a brit gazdaságról − egyértelmű baloldali részlehajlás mellett.

A kiválósággal szembeni ellenérzés csak a középszerűség terjedését segíti. Az irigység, az ortodoxiára való vágy és a bűnbakképzés az emberi természeti olyan jellemzői, amelyektől a kisebbségeket meg kell védeni. Az egyenlősítésre való hajlam megöli a kiválóságot, és mindenkire középszerűséget kényszerít, de egy demokráciában a kisebbségnek megvan a lehetősége, hogy védekezzen. Roger Scruton angol politikai filozófus ezekről beszélt a Baltimore-i Egyetemen tartott előadásában; melynek szerkesztett változatát a The Imaginative Conservative publikálta.

Matthew Parris a The Spectator májusi számában megjelent cikkében a brit választások körülményeit elemzi. Szerinte David Cameron stabil és józan vezetőnek mutatkozott, a Munkáspárt viszont nem volt képes egyértelmű üzeneteket megfogalmazni.

Erősen tiltakozik a „fasiszta” szó gyakori és nagyrészt helytelenül való használata ellen Paul Gottfried a The American Conservative oldalán megjelent cikkében. Szerinte napjainkban a média elhiteti velünk, hogy az Amerika-ellenes dzsihádisták, a bevándorlás nyílt ellenzői, a homofób keresztények, a külpolitikai izolacionalisták vagy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin nacionalista kormánya mind fasiszta. És ez a lista egyre csak nő. Gottfried szerint nem jó, ha hagyjuk, hogy a szavak jelentését félig analfabéta újságírók és politikai szószólók határozzák meg.

Paul Krugman a világ legbefolyásosabb közgazdászainak egyike‚ de kérdés, mindig megbízhatóak-e az állításai és adatai − írja Tim Congdon a standpointmag.co.uk oldalán. Amióta Krugmant 2008-ban Nobel-díjjal tüntették ki, idejének nagy részét a New York Times egy széles körben idézett rovatának szenteli. Ha valaki ilyen szinten elismert és a véleményével eszmék és álláspontok formálására képes, nagymértékben tudja alakítani a politikai vitákat. Emiatt kiemelten fontos, hogy ellenőrizzük, mennyire tartja tiszteletben a valóságot, a bizonyítékokat. Vajon Krugman megvizsgálja a különféle adatokat, mielőtt nyilvánosságra hozza őket? − teszi föl a kérdést Congdon.

A szaúdi intervenció támogatása Jemenben nem az első eset, hogy az Egyesült Államok hallgatólagos beleegyezését adja egy több szempontból is támadható beavatkozáshoz. Noah Millman a The American Conservative oldalán megjelent cikkében a következő kérdésre keresi a választ: tényleg jó ötlet a beavatkozás Jemen jövőjére nézve, és ha nem az, jó okai vannak-e azt mégis támogatni?