Matthew Parris a The Spectator májusi számában megjelent cikkében a brit választások körülményeit elemzi. Szerinte David Cameron stabil és józan vezetőnek mutatkozott, a Munkáspárt viszont nem volt képes egyértelmű üzeneteket megfogalmazni.

A szerző eddig bízott a választópolgárok józan belátásaiban, amelyekről többször is tanúbizonyságot tettek 1979-ben, 1983-ban, majd ’87-ben is, amikor bizalmat szavaztak Margaret Thatcher kormányának. Véleménye szerint az is érthető volt, hogy miért szavaztak inkább Tony Blairre és a Munkáspártra 1997-ben.

Parris 2010-ben enyhe csalódottsággal vette tudomásul, hogy a konzervatív miniszterelnök nem tudott olyan mértékű többséget szerezni, amilyet megérdemelt volna; de ez utólag nézve mellékes is, hiszen egy jól működő konzervatív kormány jött létre, amely képes volt ígéreteinek legtöbb részét tettekké alakítani.

A szerző 2015 közeledtével magabiztosan tekintett a választások várható eredményeire, bár a Konzervatív párt megítélésében időről-időre előbukkantak negatív elemek is, az alapok szilárdak maradtak. David Cameron stabil és józan vezetőnek mutatkozott, és úgy tűnt, a választók továbbra is támogatják a pártot, sőt, akár az abszolút többség megszerzésére is esély nyílt. A szerzőt az ellenzék kvalitásai is optimizmusra hangolták.

Véleménye szerint nem Ed Miliband személye jelenti a problémát, hanem a Munkáspárt programja, Nem voltak képesek egyértelmű üzeneteket megfogalmazni, és nem világos, hogy milyen jövőképet szánnak az országnak. A választók számára úgy tűnhet, hogy a Munkáspárt többet költene, többet venne kölcsön és több állami beavatkozást sürgetne. Parris reméli, hogy a választók azzal is tisztában vannak, hogy a közkiadások növelése nem old meg semmit, a közelmúltban az egyre növekvő adósság süllyesztette el majdnem az országot, a fokozott beavatkozások pedig csak ritkán vezetnek jóra.

A szerzőnek a nagybátyja példája jut eszébe, aki egész életében meggyőződéses szocialista volt, és látva, hogy a világ az ő nézetei szerinti rossz irányba fejlődik, mélységesen csalódott. Így érzi magát most Parris is, aki csak most értette meg nagybátyját, és azt, hogy milyen érzés egy olyan országban élni, ahol a többiek mind félreértenek valamit. Ilyen érzés lehetett baloldalinak lenni Margaret Thatcher idejében.

Rózsa Kitti