Határok és következmények nélküli az amerikai Demokrata Párt balra tolódása? A liberálisok között széles körben elfogadott nézetek szerint a két nagy párt közül a Republikánus Párt vált szélsőségesebbé az évek során. Ez egy hibás és a liberálisokra nézve hízelgő narratíva − emeli ki Peter Wehner a New York Times-ban publikált írásában.
Nem szeretné azt sugallni a szerző, hogy a Rebublikánus Párt nem vált még konzervatívabbá. Hiszen ez történt. De az elmúlt két évtizedben a Demokrata Párt lényegesen eltolódott a baloldal irányába; nagyobb mértékben, mint a republikánusok tették azt az ellenkező irányba. A Republikánus Párt a legtöbb kulcskérdésben nem változtatott jelentősen álláspontján a Gingrich-korszakban (a '90-es évek közepe) képviseltekhez képest.
Jól szemlélteti a Demokrata Párt balra tolódását, ha összehasonlítjuk Barack Obamát és Bill Clintont. 1992-ben Clinton centrista új demokrataként (centrist New Democrat) szerepelt. Számos tekintetben jól kormányzott. Jóváhagyta a „három csapás” („three strikes and you're out”) büntetőpolitikát és 100 ezer rendőr utcákra való vezénylését javasolta.
Ezzel ellentétben Obama elnök korábbi főállamügyésze, Eric H. Holder Jr. kritizálta az általa csak „széleskörű bebörtönzésnek” hívott intézményt és támogatta az elmúlt több mint három évtized első börtönpopuláció-csökkentését. Ezalatt Obama úgy döntött, hogy a rendőri visszaélésekre összpontosít.
A Clinton-korszak alatt a törvényhozói teljesítmény megkoronázása a jóléti reform volt. Obama ezzel szemben meglazította a jóléti juttatásokból a munka világába („welfare-to-work”) történő átállás követelményeit. Obama liberálisabb a melegjogok, vallásszabadság, abortusz, drog legalizáció és klímaváltozás terén, mint Clinton volt. Sokkal több figyelmet összpontosít a jövedelmi egyenlőtlenségre, mint Clinton, aki a lehetőséget és a mobilitást hangsúlyozta ki. Mialatt Clinton megszüntetett egy jogosultsági programot („Aid to Families With Dependent Chlidren”, „Segély az eltartott gyermekekkel rendelkező családok számára”), addig Obama a „megfizethető gondozási törvény” („Affordable Care Act”) megalkotásáért felelős, amely a legnagyobb jogosultság/jogalap a „Nagy Társadalom” („Great Society”) óta. Ő az első elnök, aki lényegében államosítja az egészségügyi ellátást − írja Peter Wehner.
Clinton csökkentette a tőkehozadéki adó mértékét, Obama az emelésére tett javaslatot. Clinton csökkentette a kiadásokat és többletet hozott létre. Obama alatt a kiadások és a hiány rekordszinteket értek el. A külpolitikát tekintve Obama a hagyományos szövetségesekkel sokkal kritikusabb volt, míg az ellenfelekkel szemben erőtlenebbül lépett föl, mint Clinton. Obama gyakran cselekedett úgy, mintha az amerikai erő egy probléma lenne, amire a megoldás a korlátozás vagy a visszavonulás.
Egy másik főkolompos, Hillary Rodham Clinton, a 2016-os választásra pozicionálva magát határozottan liberálisabb vonalat képvisel, mint egykoron ő maga és férje tették az illegális bevándorlás, a melegházasság és a bebörtönzés kérdéskörével kapcsolatban. „A tömeges bebörtönzések korának végéről” és a társadalom legtehetősebb 1 százalékának megbuktatásáról („toppling”) beszélt. Semleges maradt a baloldalból haragot kiváltó Trans-Pacific Partnership (Transz-csendes-óceáni Partnerség) szabadkereskedelmi egyezmény kérdését illetően.
A Clinton-elnökség óta a Demokrata Párt folyamatosan balra tolódott. Valójában Obamában az újraválasztása óta felszabadult a belső progresszív énje. Kivételt jelent a kormányzat feltételes engedélye az idén nyáron induló olajfúrásra az alaszkai partoknál. További példák: az elnök végrehajtó tevékenysége átmeneti jogi státuszt biztosít illegális bevándorlók milliói számára; az elnök állítása szerint a melegházasság egy alkotmányos jog; illetve Obama megvétózta a Keystone XL gázvezeték megépítését engedélyező jogszabályt.
A liberálisok amellett fognak érvelni, hogy ezekből a balra tolódást eredményező lépésekből a Demokrata Párt csak profitált és Obama választási győzelmeit idézik majd ennek bizonyítékául. Azt állítják, hogy a nemzet vált liberálisabbá és a Demokrata Párt csak ezt követte le bölcsen − emeli ki írásában Peter Wehner.
Bizonyos szempontból a nemzet liberálisabb, mint két évtizede volt, például a melegházasság terén. Más tekintetben konzervatívabb, mint az 1990-es évek közepén volt. Egy jelenlegi, a Pew Research Center által készített közvéleménykutatásban a republikánusok jelentős előnnyel nyitottak a demokraták előtt a terrorizmus, a külpolitika és az adózás kezelésének kérdésében. Versenyképesek a gazdasági kérdésekben, és egy jó üzlet versenyképesebb, mint a múltban a bevándorláshoz és egészségügyi rendszerhez hasonló hagyományos liberális témák. A magukat konzervatívnak vallók jelentősen többen vannak a magukat demokrataként azonosítókhoz képest.
Másrészt az is védhető álláspont, hogy a Republikánus Párt a kormányzó párt Amerikában. A 2010-es és 2014-es időközi választásokon elszenvedett óriási demokrata vereséget követően a republikánusok irányítják a Szenátust és a Képviselőházat. Jelenleg 31 republikánus és 18 demokrata kormányzó van. A republikánusok irányítanak 98-ból 68 állami jogalkotási kamarát és 1920 óta a legtöbb jogalkotói helyet. Közel az amerikaiak fele most teljesen republikánus irányítás alatt álló államban él. Az Obama-évek politikailag hasznosak voltak Obama számára, de katasztrofálisak voltak a pártja számára. Ez egy problémás örökség egy magára Franklin Delano Roosevelthez hasonló jelentőségű, reformár politikai személyiségként tekintő ember számára.
Azok számára, akik a Demokrata Párt balra menetelésében nem látnak politikai kockázatot, megfontolandó lehet a brit Munkáspárt sorsa. Vezetőjük, Ed Miliband erőteljesen elindult balra a politikai skálán. Az lett az eredménye, hogy a David Cameron által vezetett Konzervatív Párt 1992 óta először nyert teljes többséggel. A választások előtt a korábbi munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair figyelmeztette pártját, ne hagyják, hogy a választás egy olyan versengéssé váljon, amelyben „egy hagyományos jobboldali párt mérkőzik meg egy hagyományos baloldali párttal, hagyományos eredménnyel”.
Clinton a demokraták rögös úton megtanult leckéje szerint cselekedett, pártját inkább a centrum felé mozgatta a fiskális politikával, bűnözésssel, a kultúrával és külpolitikával kapcsolatos témákban.
Zárásként Peter Wehner megállapítja, sok demokrata hiszi, hogy demográfiai okokból fakadóan megkerülhetetlenné válhatnak a következő elnökválasztásokon. Talán újra kellene gondolniuk. Egy nagyon kockázatos fogadást kötnek, ha szerintük virtuálisan nincs határa annak, hogy milyen messze tudnak balra tolódni.
Szabó György
