2023. május 12. 16:00 - Danube Institute

Az USA-val karöltve fejlesztené légierejét Tajvan

Azok az átkozott ellátási láncok – Tajvan védelmi minisztere, Chiu Kuo-cheng május 4-én bejelentette, hogy a korábban megrendelt amerikai vadászgépek szállítása késik, az ellátási láncokban bekövetkezett fennakadások miatt. Továbbá úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium dolgozik a hiányosságok pótlásán és a károk minimalizálásán.

shutterstock_1547766632.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 12. 07:00 - Danube Institute

Rendszer a káoszban - fény derül az iraki háborúval kapcsolatos amerikai döntéshozatal részleteire - I.rész

2003. április 9-én az amerikai csapatok bevonulása után a bagdadi Firdos téren álló 12 méter magas Szaddám Husszein-szobor ledöntésével az iraki Baath Párt irányította rezsim is megadta magát. A sokak által vitatott háborút éveken keresztül információhiány lengte körül, azonban 20 évvel az amerikai megszállás után egyre több eddig nem ismert tény válik nyilvánossá. Garrett M. Graff történész-újságíró, a Watergate – A New History című kötet szerzője, a Foreign Affairs hasábjain megjelent oknyomozó riportjában tárja fel az iraki háborút megelőző, illetve az invázió során végbement amerikai döntéseket, amelyet két részben szemlézünk.

shutterstock_76580419.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 11. 16:00 - Danube Institute

Drag Queenekkel a sereg népszerűsítéséért – így szivárgott be a woke-ideológia az amerikai haditengerészetbe

A woke-ideológia elképzeléseivel történő népszerűsítés nem precedens nélküli: nemrégiben egy közkedvelt sörmárka egy transznemű influenszert választott reklámarcául, mely rányomta bélyegét a termék eladására. Ezúttal már a hadsereget sem kerülte el a woke-ideológia, amely szintén hasonló módszerrel próbál tagokat toborozni, illetve népszerűsíteni a honvédelmet.

shutterstock_1018283203.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 11. 07:00 - Danube Institute

Komoly hatása van az éghajlatváltozásnak a migrációra

Európában is észlelhetőek az éghajlatváltozás következményei, amelynek hatására drasztikus változásoknak lehetünk szemtanúi. Már-már elcsépeltnek is tekinthetnénk azokat a híreket, amelyek erről szólnak, ám már Európában is számos természeti katasztrófa árulkodik arról, hogy a veszély valós.

shutterstock_319917638.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 10. 16:00 - Danube Institute

Kína a közel-keleti béke új letéteményese?

Kína jól megfontolt gazdasági érdektől vezérelve a közel-keleti térség nagy riválisainak, Iránnak és Szaúdi-Arábiának a kibékítésére vállalkozott. Ambiciózus békepolitikáját azonban nem mindenki nézi jó szemmel. Ilyen az Egyesült Államok, amely azonban a Kínai terjeszkedésre egyelőre nem tudott érdemi választ szolgáltatni. A kialakult helyzetet a Foreign Affairs cikke nyomán elemzzük.

shutterstock_2245908405_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 10. 07:00 - Danube Institute

A lítium-kitermelés Bolívia utolsó mentsvára?

Minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a globális lítium-kereslet, becslések alapján pedig 2030-ra akár meg is ötszöröződhet. Bolívia, mint a világ legnagyobb lítium-tartalékának tulajdonosa – olykor versenyt futva az idővel – próbálja kinyerni a mára már szinte „létfontosságú” alkálifémet, azonban ennek a folyamatnak nemcsak politikai, hanem technológiai akadályai is vannak. A latin-amerikai ország helyzetéről, illetve jövőbeli kilátásairól Ivan Castano számol be a Wall Street Journal hasábjain.

shutterstock_1542225047.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 09. 16:00 - Danube Institute

A neo-merkantilizmus válthatja fel a nyugati, globalizációpárti gazdaságpolitikákat

Az elmúlt évek gazdasági-társadalmi-politikai válságai – így a Covid-19 és az orosz-ukrán háború is – rámutattak a nemzetközi rendszerben kialakult egymásrautaltságra, amelynek kiváltó oka a hidegháborút követően beinduló hiperglobalizáció. Az Egyesült Államokban inkább Kína felemelkedése, míg Európában inkább az ukrajnai invázió következtében került középpontba a nemzeti gazdaságok rezilienciájának kérdése. Federico Steinberg a Center for Strategic and International Studies, valamint a Royal Elcano Institute kutatója a neo-merkantilizmus előretörésének okait és következményeit elemezte.

shutterstock_166070336.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 09. 07:00 - Danube Institute

Újabb migránsáradat gyakorolhat nyomást az USA déli határára

Május 11-én válik hivatalosan érvénytelenné a 42. cikkely, amely még a Trump-adminisztráció idején szabott gátat a mindinkább elhatalmasodó illegális bevándorlásnak. A hatóságok több tízezer ember érkezésére számítanak az Egyesült Államok déli határátkelőinél – számol be róla a New York Times. 

shutterstock_2241065223.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 08. 16:00 - Danube Institute

Merre tovább? A brit korona új korszaka

2022. szeptember 8-án, hetven év uralkodás után elhunyt II. Erzsébet angol királynő. Hatalmas változás volt ez, hiszen a brit uralkodó trónon töltött évei alatt vitathatatlanul a stabilitás, az állandóság és, nem utolsó sorban, a Monarchia jelképévé vált. A trónutódlás ugyan a várható rend szerint történt meg, mivel Őfelségét fia, III. Károly követte a trónon, ám az új király 2023. május 6-i koronázása körül a Monarchiát kritizálók hangja sem halkult el.

shutterstock_2288740177.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 08. 07:00 - Danube Institute

Politikai feszültségeket kelt Lengyelországban az ukrán gabonaimport kérdése

Néhány héttel korábban Közép-Európa öt országa tiltotta be az olcsó ukrán gabona importját. A kérdést elméletben rendezte az EU és az öt tagállam közötti április 28-i egyezmény, de a lengyel belpolitikában tovább gyűrűzik a kérdés.

shutterstock_2168449455.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 07. 09:00 - Danube Institute

Újrakezdenék a csecsenföldi háborút az ország Ukrajnáért harcoló önkéntesei

Oroszország 2022-es ukrajnai inváziójában számos lojális csecsen harcost bevetett, azonban a másik oldalon is bőven akadnak a kaukázusi régióból érkezett katonák. Sokuk a szülőföldje felszabadításának nyitányát látja az ukrajnai háborúban - írja a Politico.

shutterstock_92845516.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 06. 07:00 - Danube Institute

Az olcsó háború nyomában – az ukrajnai hadszíntér tanulságai

Csend állt be a Dnyepertől keletre húzódó frontokon. Hogy végül ki nyeri a nagy mérkőzést, az sokban függhet a két fél gazdaság erejétől és a kapott segítségtől. Ha ezt jól ki akarják használni, mindenképpen oda kell figyelniük arra, hogy anyagi lehetőségeiket megfelelő árfolyamon váltsák az ellenfél kiontott vérére. Volodymyr Dacenko ukrán újságíró Twitter-elemzéseinek adjuk kritikai szemléjét a témában.

shutterstock_2223590645.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 05. 07:00 - Danube Institute

A kémballon-incidens rámutat a kínai külpolitika strukturális hiányosságaira

2023 februárjában az amerikai-kínai kapcsolatok krízishelyzetbe kerültek, miután titkos információszerzésre alkalmas, a médiában „kémballonokként” emlegetett eszközök jelentek meg az Egyesült Államok légterében. (Erről itt és itt írtunk bővebben) Egyes szakértők szerint ezen eszközök felbocsátása mindenképpen a kínai hírszerzés indirekt hibájaként értékelendő, hiszen nem sokkal Blinken külügyminiszter régóta tervezett látogatása előtt került rá sor. Tyler Jost, a Brown Egyetem Politológia Tanszékének professzora a Foreign Affairs hasábjain értekezett arról, hogy a léggömb-incidens miként mutat rá a kínai külpolitikai és nemzetbiztonsági döntéshozatal strukturális hiányosságaira.

shutterstock_561454441.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 04. 07:00 - Danube Institute

Jobbra tarts, Európa!

Az elmúlt időszak európai választásai hasonló analógiát mutattak, hiszen szinte kivétel nélkül jobbközép pártok kerültek a kormányok élére. Vajon ez a jobboldali fordulat elegendő lesz, ahhoz, hogy 2024-ben változtatni lehessen a jelenlegi brüsszeli erőviszonyokon? Vincenzo Caccioppoli, a The European Conservative szerzője elemzi a konzervatív pártok esélyeit.

shutterstock_1045898866.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 03. 07:00 - Danube Institute

Az etnikai nacionalizmus továbbra is meghatározó a boszniai politikában

Bár az 1995-ös daytoni békemegállapodással lezárult a Jugoszlávia felbomlását követő véres, etnikai csoportok közötti háború a mai Bosznia-Hercegovina területén, az egyes nemzetiségek ellentétei nem, vagy alig enyhültek.

shutterstock_1385039810.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. május 02. 16:00 - Danube Institute

Mi történt Szudánban? – A konfliktus okai és következményei

Heves összfegyvernemi összecsapások, tömeges civil áldozatok és a Nyugat elkeseredett kísérletei a külföldiek evakuálására. Miért most robbant ki polgárháború Szudánban, kik a harcoló felek és melyek a lehetséges következmények? A szudáni politika nemzetközi elemzései alapján igyekszünk felvázolni az eseményeket.

shutterstock_287374589.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 30. 09:00 - Danube Institute

A gazdasági túlszabályozás veszélyei – Free Market Road Show a Danube Institute rendezésében

A Nyugatnak abba kell hagynia a szükségtelen gazdasági központosítást és túlszabályozást, hogy versenyezhessen Eurázsia felemelkedő hatalmaival egy deglobalizálódó világban – állapították meg a Danube Institute rendezésében megtartott Free Market Road Show szakmai fórum résztvevői. A Free Market Road Show nemzetközi rendezvénysorozat célja, hogy népszerűsítse a piacgazdaság-központú közgazdasági gondolkodást világszerte.

freemarket_kep.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 29. 09:00 - Danube Institute

A család szerepe a nyugati politikai gondolkodásban

A politikai jobb- és baloldalt is kiemelten foglalkoztatja a család kérdése, ugyanakkor lényeges különbség van aközött, ahogy a két oldal vélekedik a témáról – fejtette ki Dr. Simon P. Kennedy ausztrál történész, a Mathias Corvinus Collegium és a Queenslandi Egyetem vendégkutatója a Danube Institute rendezvényén.

shutterstock_1450730717.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 28. 07:00 - Danube Institute

Véres hatalmi harc folyik Szudánban

Az elmúlt évtizedekben két polgárháborút is megélő Szudánban újra fegyveres harc folyik a hatalomért. Az országot a 2019-es puccs óta kormányzó tábornokok között április 15-én robbant ki a háború, amely az elmúlt 10 napban áldozatok százait követelte. A szudáni helyzetet a Wall Street Journal három cikkének segítségével elemezzük, majd Catrina Doxsee (Center for Strategic and International Studies) értékelése alapján rávilágítunk, hogy Moszkvának milyen érdekei fűződnek a konfliktus rendezéséhez.

shutterstock_1249076242.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 27. 07:00 - Danube Institute

Az Európai Unió és a birodalmiság: paradoxon vagy a közeljövő valósága?

A birodalmak felemelkedése, tündöklése, és bukása – csak úgy, ahogy Paul Kennedy klasszikusa¹ is mutatja – meghatározta az emberiség elmúlt évszázadait. A 21. század kezdetén az imperializmust letűnő fenoménnak tekinthettük, amely azonban – legkésőbb 2022. február 24-e óta – reneszánszát éli. Arról, hogy mit jelent a birodalmiság, ez hogyan illeszthető be a geopolitikai Nyugat attitűdjeibe, és miként látható ez az orosz-ukrán háború kontextusában Timothy Garton Ash, az Oxford Egyetem Európa-tanulmányokkal foglalkozó professzora értekezett a Foreign Affairs hasábjain.

shutterstock_1122719429.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 26. 07:00 - Danube Institute

„2 + 2 = fehér felsőbbrendűség” – így szivárgott be a woke-propaganda a kanadai iskolákba

Kanadában egészen elképesztő méreteket öltött a woke-tanok oktatása az iskolákban. Legújabban Ontario volt az a tartomány, ahol a progresszitivás jegyében az iskolák megtették a szükséges lépéseket az inkluzív pedagógia és az egyenlőség felé. Az árát azonban a tanulók fizették meg. A helyzetről a National Review számol be.

shutterstock_1253807830.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 25. 07:00 - Danube Institute

Brazília Kínához közeledve igyekszik önálló cselekvési teret kiszakítani saját maga számára

Mint arról korábban írtunk, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök erőteljesebben igyekszik a BRICS keretein belül a Nyugattól független külpolitikát folytatni. Ennek újabb jele volt április 14-15 között a dél-amerikai ország vezetőjének pekingi látogatása, amelynek keretein belül a két ország megerősítette együttműködési szándékait gazdasági és politikai téren egyaránt.

shutterstock_2288926393.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 24. 16:00 - Danube Institute

A gyermekek a legnagyobb elszenvedői a baloldal kultúrharcának

Orvosi úton történő nemváltás, hormonkezelések, iskolákban előadott progresszív tanok – ezt teszi a woke-ideológia a gyerekekkel, akik így elsőkézből szenvedik el a baloldali kultúrharcot. A helyzetet, illetve a gyermekekre leselkedő veszélyeket a National Review hasábjain Madeleine Kearns mutatja be az Egyesült Államok szemszögéből.

shutterstock_2019522515.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 24. 07:00 - Danube Institute

Roger Scruton szellemi öröksége – A Danube Institute szakértőinek beszélgetése a Scruton V.P.-ben

Hörcher Ferenc, az NKE oktatója és Daniel Mahoney, az Assumption University emeritus professzora, a Danube Institute vendégkutatója értekezett Roger Scruton szellemi örökségéről és annak kortárs tanulságairól.

scruton_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 23. 09:00 - Danube Institute

Hatalmi átrendeződés Európában

Európai hatalmi átrendeződése már elkezdődött, amelyről a közelmúltban Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is beszélt. A BLA|arena programsorozat legújabb rendezvényén erről az átalakulásról beszélgettünk, és a jövő Európájának lehetséges körvonalait próbáltuk felvázolni szakértő vendégeink segítségével.

bla.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 22. 09:00 - Danube Institute

Átalakulóban vannak az ukrán menekülteket ellátó európai rendszerek

Az ukrajnai invázió megindulását követően ukránok milliói hagyták el hazájukat: többségük a környező országokba, illetve Nyugat-Európába indult. A háború elhúzódásával az érintett fogadóországoknak jelentősen át kellett dolgozniuk a menekültekkel kapcsolatos jogszabályokat, hogy azok maximálisan be tudják tölteni az élet hozta joghézagokat. A következőkben Iryna Khalip, az oroszországi betiltását követően Európában működő Novaya Gazeta újságírójának cikkét szemlézzük, amely bemutatja, hogy hogyan alkalmazkodtak a menekülthullám által leginkább érintett országok az előttük álló kihívásokhoz.

shutterstock_2131281231.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 21. 07:00 - Danube Institute

Az ukrajnai háború egyházpolitikai konfliktusokat is magában hordoz

Ahogy már korábban is bemutattuk, az orosz-ukrán háború eszkalációja nem csupán geopolitikai és humanitárius kérdéseket vet fel, de olyan egyházpolitikai konfliktusokat is felszínre hoz, amelyek meghatározóak lehetnek a térség vallási összetételének szempontjából. A Moszkvai Patriarkátus alá tartozó Ukrajnai Ortodox Egyház (UOCMP – Ukrainian Orthodox Church of the Moscow Patriarchate), valamint a Kijevi Patriarkátusból kialakuló Ukrajnai Ortodox Egyház (OCU – Orthodox Church of Ukraine) közötti összetűzések, valamint az ezzel kapcsolatos állami intervenciók a háború több, mint 400 napja alatt rávilágítottak, hogy az agresszió okozta feszültségek a vallási életre is kiterjednek. Az ukrajnai egyházak helyzetét Konstantin Skorkin, a Carnegie Endowment for International Peace szakértője elemezte.

shutterstock_1894521214.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
2023. április 20. 07:00 - Danube Institute

Titkos fegyver vagy borítékolható veszteség: hogyan hat a woke-politika a multikra?

Számos márka foglal állást a woke által meghirdetett kultúrharcban. Vajon tudatos taktika, netán marketingfogás áll emögött? Borítékolható a biztos csőd egy ilyen lépés megtétele után? A helyzetet Javier Villamor elemzi a La Gaceta de la Iberosfera hasábjain.

shutterstock_2256388521.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása