A svéd parlament röpke egy hónappal az ország NATO csatlakozása után, 18-ról 16 évre csökkentette azt az életkort, amelytől kezdődően az állampolgárok megváltoztathatják a nemüket. A 18 év alattiaknak a jövőben egy "felügyelő", egy orvos és a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Hivatal jóváhagyását kell…
Jens Stoltenberg NATO főtitkár nemrég közös sajtótájékoztatón jelentette be Ulf Kristerssonnal, Svédország miniszterelnökével, hogy újabb mérföldkövéhez érkezett Svédország csatlakozása a NATO-hoz. A júliusban megrendezett és történelminek nevezett Vilniusi NATO-csúcs remélt eredménye lassan látszik…
A 2022-es év fordulatot hozott az észak-európai államok történetében, hiszen – az orosz-ukrán háború eszkalációjának hatására – két, eddig semleges állam, Svédország és Finnország kezdte meg a NATO-hoz való csatlakozás folyamatát. Ez azonban nem csak a két ország, de az egész Szövetség szempontjából…
Kína januárban 50 millió embert zárt karanténba Hubei tartományban. Azóta a világ demokratikus országaiban sorra vezettek be autokrata jellegű, megszorító intézkedéseket iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken és nagyvárosokban: egyedüli kivételként áll Svédország különutas válságpolitikája − írja a…
Anders Tegnell, a svéd járványügyi szakértő az egyik legtöbbet emlegetett személy lett Svédországban a koronavírus járvány kitörése óta. Tegnell a svéd közegészségügyi hatóság képviseletében napi tájékoztatást ad a svédországi helyzetről, emlékeztetve az embereket az egészségük megőrzésére vonatkozó…