2023. május 12. 16:00 - Danube Institute

Az USA-val karöltve fejlesztené légierejét Tajvan

Azok az átkozott ellátási láncok – Tajvan védelmi minisztere, Chiu Kuo-cheng május 4-én bejelentette, hogy a korábban megrendelt amerikai vadászgépek szállítása késik, az ellátási láncokban bekövetkezett fennakadások miatt. Továbbá úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium dolgozik a hiányosságok pótlásán és a károk minimalizálásán.

shutterstock_1547766632.jpg

Tajvan az elmúlt években számtalan módszerrel próbálta megerősíteni az ország védelmét, miközben egy egyre asszertívabb Kínával néz szembe. A tajvani légierő nap, mint nap próbálja elhárítani a kínai repülőgépek behatolásait a sziget körüli légtérbe, miközben Peking egyre nagyobb nyomást helyez a szigetországra.

A védelem növelésének érdekében Tajvan 2017-ben bejelentette a következő generációs vadászgép-programot, amely lopakodó képességeket is tartalmazna, valamint célul tűzte ki, hogy a saját 141 db F-16-osait (A vagy B típusú gépek) átalakítja a fejlettebb V verzióra. A kezdeményezésről azonban azóta csak kevés részletet közölt. Mindemellett az ország 2019-ben jelentős megállapodást kötött az Egyesült államokkal, amikor 8 milliárd dollárnyi értékben vásárolt 66 db korszerű F-16V típusú vadászgépet. A 66 gép ráadásul különösen fejlett, mivel új repüléselektronikával, fegyverekkel, illetve radarrendszerrel felszereltek, ezáltal különösen hasznosnak bizonyulhatnak a kínai légierővel szemben. 

Annak ellenére, a szigetország beindította saját fejlesztésit, nagyon várta az első amerikai szállítmányt, hiszen Tajvan légiereje messze eltörpül a kínai mellett.

Az amerikai szállítmánynak az idei év utolsó negyedévében kellett volna megérkeznie. A pandémia által az ellátási láncokban okozott zavarok azonban ellehetetlenítették az eredeti ütemezés betartását, így a szállítmányozás a következő év harmadik negyedére csúszott át. Chiu védelmi miniszter közölte, hogy arra kérte az Egyesült Államokat, hogy segítsenek a hiánypótlásban azzal is, hogy a jelenlegi tajvani flotta pótalkatrészeit minél hamarabb Tajvanba juttatják. Emellett azt is hozzátette, hogy reményeik szerint – a korábbi megállapodásnak megfelelően – még mindig megkaphatják a teljes „csomagot”, azaz a 66 db F-16V vadászgépet 2026 előtt

A tajvani-amerikai együttműködést mindeközben tovább mélyítette Hu Kai-Hung felszólalása, aki május 3-án, a védelmi miniszter nyilatkozata előtt nem sokkal beszédet mondott a két ország közös védelmi ipari fórumán. A Hu által vezetett tajvani repülőgépipari fejlesztésekkel foglalkozó cég, az AIDC jelentős szerepet játszik a légvédelmi kérdésekben, hiszen már évek óta szállít hadiipari megrendeléseket a tajvani kormánynak. A fórumon elmondott beszédében Hu kifejtette, hogy

szándékukban áll előhozakodni egy hazai fejlesztésű vadászgéppel – ezen cél elérésében pedig amerikai közreműködésre számítanak.

A tajvani légvédelmi erőket az amerikai Lockheed Martin Corptól beszerzett F-16-osok mellett a francia fejlesztésű Mirage 2000-es modellek, valamint az AIDC által gyártott IDF vadászgépek alkotják. Ezek azonban fejlettségükben messze elmaradnak más országokétól, hiszen a Lockheed-től kapott F-16-osok kimondottan elavultnak számítanak, a Mirage modellek minőségellenőrzési problémákkal szembesültek, a tajvani IDF flottát pedig több, mint három évtizeddel ezelőtt állították hadrendbe és azóta korszerűsítették. Éppen ezért Hu mostani beszédében kijelentette, hogy szándékukban áll egy újgenerációs gépet fejleszteni, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok segítségnyújtása a fejlesztés bármely fázisában – legyen szó a motorról, az elektronikáról, a vezérlőrendszerről, vagy akár a környezetvédelmi szabályozások betartásáról – remek lehetőségeket kínálna az amerikai-tajvani együttműködés kiszélesítésére és elmélyítésére.

Tajvan szempontjából kiemelkedően fontos lenne, hogy fenntartsa a hadiipari kereskedelmi kapcsolatot az Egyesült Államokkal, hiszen a legtöbb ország – Kína haragjától tartva – egyáltalán nem bonyolódik vele fegyverkereskedelembe. Ezenkívül elengedhetetlen az is, hogy hozzáférjen az amerikai technológiákhoz és általuk beindíthassa saját fejlesztéseit, mivel a jelenlegi helyzetben az ország nem tudja ellensúlyozni a kínai J-20-as lopakodó vadászgépeket és szuverenitása nap mint nap csorbát szenved.

Szemlézte: Potsay Zille Csenge

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása