Az afganisztáni kivonulás utáni tálib hatalomátvétellel nem csak az ország demokratikus jövője omlott össze, de azoké a gyerekeké is, akik itt jártak iskolába. Az oktatási „reform” azonban nem csak a lányok tanulmányait lehetetleníti el, de azon fiúkét is, akik nem a Talibán tagjaként képzelték el a…
Bár az Európát érintő legakutabb fenyegetés egyértelműen az orosz-ukrán háború, nem szabad elfeledkezni az iszlamista terrorizmus okozta veszélyekről sem. A Szahara déli részén fekvő Száhel-övezetben az elmúlt években a szalafista-dzsihádizmust képviselő szervezetek új stratégiákat alakítottak ki a…
Az Iráni Iszlám Köztársaságban szeptember vége óta zajlanak tüntetések a nők jogaiért, miután a helyi kormányerők bántalmazták a 22 éves Mahsa Aminit, aki később a sérülései következtében életét vesztette. Ahogy már korábban is írtunk róla (itt és itt) a demonstrációk egyre inkább megrázzák az iráni…
Egykoron a nyugati félteke egyik leggazdagabb gyarmata, mára már egy kolerajárvánnyal, bűnözéssel, élelem- és üzemanyaghiánnyal küzdő ország – ez Haiti. „Nem tudsz senkihez sem fordulni” – hangzott el kétségbeesetten az egyik lakostól. A rend helyreállítását amerikai segítséggel – békefenntartókkal…
Az energiaválság kialakulásával a fosszilis hordozók szerepe a külső hatások elleni reziliencia olyan tényezőjévé vált, amely egyre nagyobb figyelmet kap. Ezzel párhuzamosan a kitermelő országok globális befolyása is nő, amelyet jól példáz Szaúd-Arábia esete. Rijád geopolitikai törekvéseit Karen E.…