2022 február 24-én, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, az Egyesült Államok azonnal bejelentette szándékát Kijev támogatására. Mindezzel párhuzamosan Washington legnagyobb kihívója, a Kínai Népköztársaság növelte a katonai jelenlétet a Tajvan-szorosban. Természetesen a válasz nem maradt el, az amerikaiak is elkezdték kiépíteni saját szövetségesi hálózatukat. Ezzel a hidegháború nyertese, vállalva a kétfrontos geopolitikai játszma árát, növelte a tétet mind Kelet-Európában, mind pedig a Távol-Keleten.
Ezen lépés szembe megy a korábbi kissingeri hidegháborús logikával, miszerint a két kommunista hatalmat (azaz Kínát és a Szovjetuniót) egymás ellen kell fordítani. Ennek ellenére egyesek azt gondolják, hogy az amerikai vezetés részére előnyös is lehet az oroszok meggyengítése, hiszen ez a legolcsóbb megoldás Moszkva ambícióinak további erodálására. Az kínai-orosz közeledés pedig visszakalauzolhat minket az 1950-es évekbe. Akkor ugyanis a két vörös óriás, azaz Moszkva és Peking, egymásra szorultságuk miatt szoros partnerséget építettek ki. Ez pedig életveszélyes lehet az amerikai hegemónia számára.
A hidegháborúban az Egyesült Államok és a Szovjetunió nem voltak képesek „békésen” rendezni nézeteltéréseiket. Így a két antagonisztikus játékos a geopolitikai nézeteltéréseiket egy globális sakktáblára terelték. A Kínai Népköztársaság is így kerül a képbe. Sztálin halálát követően (1953) egyre csak nőtt a feszültség a két kommunista hatalom között.
Ezt a helyzetet az 1970-es években az amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger, rendkívül jól mérte fel. Ennek eredményeképpen született meg az úgynevezett pingpong diplomácia. Ezzel Washington sikeresen megszelídítette a kínai sárkányt és fordította azt Moszkva ellen.
Ez egy rendkívüli amerikai siker volt. Egyik részről ezzel megbontotta a hatalmas lakosságú és nyersanyagokban dúskáló Peking-Moszkva „tengelyt”. Másik részről a Washingtonnal közel egy súlyban lévő Szovjetuniónak egy újabb fronttal kellett számolni, a kínaival. Moszkvának fejtörést is okozott a kérdés, mivel több határincidensre is sor került az Amur folyó mentén.
Kínának is sikert hozott az egyezmény, mivel lezárhatta „keleti” vitáját Washingtonnal és így a Moszkva ellenes frontra koncentrálhatott (a szovjet szövetséges Vietnámot is ideértve). Igaz a 90-es években a két fél egyre inkább a megbékélésre hajlott.
Washington realizálta, hogy Moszkva nem fogja kiheverni a hidegháború hatalmas költségeit, sosem lesz egy súlycsoportban újra vele. Ellenben a feltörekvő Kína már egy más ligát képviselt.
Mára az amerikai-orosz kapcsolatok mélypontra zuhantak, annak ellenére, hogy a 90-es években a jelcini vezetés kifejezetten hajlott a nyugattal való kooperációra.
A barátinak mondható attitűd egészen a 2008-as NATO csúcsig tartott. A Bukaresten bejelentett vágyálmok, miszerint Grúzia (ma Georgia) és Ukrajna NATO tagok legyenek a jövőben, kicsapta a biztosítékot Moszkvában.
Az orosz medve ezt követően már egyetlen eszközével próbálta fenntartani befolyását a posztszovjet régióban, méghozzá a haderejével. 2008-ban Grúziát az akkori Bush adminisztráció nem tudta megtámogatni, hiszen az oroszok néhány nap alatt képesek voltak áttörni a grúzok vonalain. Ezzel szemben Ukrajna (2014 és 22) egy (igencsak sikeres) hibrid művelet áldozata lett, amely sokkal lassabb lefolyású volt, mint a grúziai orosz akció.
Washingtonnak itt már erőt kellett felmutatnia, már csak a szövetséges hatalmak félelmei miatt is. A baltiakat, Lengyelországot, Romániát és Törökországot mindig rettegés fogja el az orosz terjeszkedés láttán.
Így az amerikai haderőnek csapatokat kellett a NATO „keleti szárnyához” (Eastern Flank) telepítenie. Ennek eredményeképpen az orosz-amerikai kapcsolatok egyre romlottak, viszont Pekingben csak figyeltek és vártak.
A háborúban Oroszország egyre csak gyengül: hadserege jelentős veszteségeket szenvedett el, GDP-je a franciát sem tudja megközelíteni, illetve versenyképességéből folyamatosan veszít (autógyártás, hadiipar stb…). Ennek következtében ipara és export képességei jelentősen gyengültek. Így szinte borítékolható, hogy Oroszország besüllyedhet az ipari óriás Kína alá. Peking számára ez rendkívül előnyös üzlet, hiszen elképesztő mennyiségű nyersanyaghoz jut hozzá, nem beszélve az orosz rakétatechnológiáról.
A jelenlegi helyzetet úgy is lehetne jellemezni, hogy míg Európa csaknem teljesen elveszítette a már majdnem integrált orosz piacot és nyersanyagait, addig Kína megszerezte azt. Ezzel persze Oroszország is rendkívül sokat veszít. Az öreg kontinens eltávolodásával Moszkva a prémium piacait veszítette el.
Míg Európával egy közel egyenrangú partnerséget ápolt (fosszilis energiáért kemény valutát és technológiát kaptak) addig Kína kevésbé lesz „megszorítható”.
Peking ma is a kiváró, akár úgy is mondhatnánk, hogy a „nevető harmadik” szerepet választotta. Vagyis számára egy gyengülő Oroszország és az erőit egy Ukrajnában, illetve Közép- és Kelet-Európában lekötő Egyesült Államok a legelőnyösebb. Az orosz-ukrán háború pedig egy kiváló lehetőség a kínai vezetés számára. Így a Népköztársaság jelentős erőket mozgat meg, hogy megváltoztassa a jelenlegi status quo-t a Távol-Keleten. Természetesen az amerikai külpolitika minden elkövet, hogy nehezítse a kínai törekvéseket. Washington sikeresen elmélyítette stratégiai kapcsolatait Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával, Indiával (QUAD) sőt még Vietnámmal is körvonalazódik egy kooperáció. Habár ami a legjobban kiveri a biztosítékot Pekingben, az a tajvani kérdés. Ez Kína számára tabu téma, hiszen belügyként kezeli azt.
Az Egyesült Államok Ukrajnába eddig csaknem 76 milliárd dollárt küldött támogatásul, amelynek 61%-át (46,6 milliárd dollár) katonai kiadásként könyveltek el. Ez az összeg nagyjából az Egyesült-Királyság vagy India éves katonai kiadásának felel meg. Igaz, ez a támogatás rendkívülinek hat, az éves amerikai katonai büdzsének még a 10%-át sem éri el. Ilyen szempontból felmerül az ár-érték arány az amerikai jelenlét kapcsán.
Azaz 76 milliárd dollár támogatással jelentős veszteségeket okoztak az oroszok utolsó komoly ütőkártyáján, a hadseregen. Mára csaknem 12 ezer harci járművet veszített Moszkva a művelet során
Ami kulcskérdés, hogy a Nyugat, azon belül is az Egyesült Államok meddig tartja fent a jelenlegi támogató politikáját. Valóban aprópénznek tűnhet egy amerikai erőforrással az eddig nyújtott támogatás, viszont a lőszerraktárak kiürülése (155 mm), jelentős csapatok telepítése Közép- és Kelet-Európába, illetve a háború okozta bizonytalan gazdasági helyzet is meghatározó. Ugyanis a következő választás jelentős változást hozhat a jelenlegi politikában. Habár tény és való, az Egyesült Államok nem mutathat gyengeséget, így bármely status quo-t megtörni vágyó potenciális jelölttel szemben muszáj erőt felmutatnia.
Ha Washington gyengének látszik, akkor Ukrajnához hasonló tragédiák is bekövetkezhetnek.
Egyesek az afganisztáni csúfos 2021-es kivonulást is hatalmas hibának gondolták, pont a rossz megtervezés miatt. Ellenben, ha Washington még tovább degradálja az oroszokat Ukrajnában, akkor Moszkva még kiszolgáltatottabbá válik Kína felé. Ez pedig kifejezetten veszélyes az amerikaiakra nézve a Távol-Keleten. A térség (Tajvan) pedig sokkal fontosabb helyet foglal el az amerikaiak geopolitikai gondolkodásban, mint Ukrajna. Így a jövőben, ha egy „újabb Kissinger” szeretné megbontani a körvonalazódó Peking-Moszkva „tengelyt”, akkor ott bizony az oroszokat kell majd megszelídíteni.
Szemlézte: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
