Boris Johnson volt brit külügyminiszter meglehetősen kihasználja a parlamenti képviselők keresetére vonatkozó szabályozást, amelynek értelmében a képviselők többet kereshetnek politikai elfoglaltságukon kívül, mint a miniszterek – számol be a Guardian.
Nagyszombaton Dublinban tartott felvonulást az úgynevezett Új-IRA nevű csoporthoz köthető Saoradh szélsőséges forradalmi párt. A felvonulást az igazságügyi miniszter és a védelmi miniszter egyaránt elítélte. Az RTÉ híroldal tudósítása.
„Elengedhetetlen, hogy új vezetője legyen a brit államnak és ezzel együtt a Brexitnek is. Egy új miniszterelnök rendbe hozhatná a Konzervatív Pártot és sikeresen véghez vihetné a Brexitet” – idézi Charles Moore-t John O’Sullivan a National Review-ban.
Úgy tűnik, mindenki türelme fogy a brexittel kapcsolatban: az európai vezetők úgy érzik, már eddig is túlontúl sok politikai időt vesztegettek a brexitre – tudósított Katya Adler a BBC oldalán.
A Westminsterben forrongó dühvel és zajjal ellentétben az EU vezetőinek Twitter-fiókjain csend honolt. Bizonyos értelemben ez egy meglepett csend, ugyanis az európai politikusok szájtátva figyelik a brit parlament alsóházában uralkodó káoszt és viszálykodást – tudósít Katya Adlera a BBC News…
Megbánta, hogy a médiához fordult az ISIS-hez csatlakozott brit lány A 19 éves Shamima Begum 2015-ben hagyta el Londont, hogy az ISIS-hez csatlakozzon, most fiával visszatérne Nagy-Britanniába.
Számos politikus és választópolgár vonul majd utcára március végén az Egyesült Királyságban, hogy kifejezzék nemtetszésüket Theresa May Brexit-politikájával szemben – adta hírül a Guardian.
A kezdetben politikai forradalomnak induló Brexit mára nem más, mint egy ellaposodott kényszerfolyamat, amelyben a politikai vezetés egyáltalán nem szeretne részt venni. „Pár héttel az Egyesült Királyság kilépése előtt az Európai Unióból a brit belpolitikai helyzet leginkább…
Az angol Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn egy glasgowi találkozón, amelyet szegénység ellenes alapítványok szerveztek, új választások kiírását szorgalmazta.
Majdnem 600 hajléktalan halt meg az utcákon Angliában és Walesben hivatalos kormányzati statisztikák tájékoztatása szerint 2017-ben – tudósít az Independent.
Egy elhivatott brexit-párti brit számára az lenne a legegyszerűbb és legcélravezetőbb, ha a karácsonyi asztal körül zajló brexit-ellenes családi viták során csak bólogatna minden hajmeresztő felvetésre. Csakhogy ez sokszor nem megy ilyen egyszerűen – írja Lloyd Evans a The…
A nyugati világ politikai elitje meggyengülni látszik. De vajon ezt véletlen egybeesések láncolata okozza vagy inkább egy összefüggő politikai „járvány” söpör végig a fejlett világban? – teszi fel a kérdést Patrick J. Buchanan a The American Conservative-ban megjelent…
Sokan próbálják megjósolni az Egyesült Királyság jövőjét, de ez a jelen helyzetben nem olyan egyszerű. Egy dolog viszont biztos: egy újabb referendum ismét az EU-ellenes tábor győzelmét hozná el – írja Anthony Browne a The Spectatorben megjelent cikkében.
Francia halászhajók tengeri sügérben gazdag brit vizekre hajóztak Cornwall közelében, megszegve a nemzetközi egyezményeket – adta hírül az express.co.uk.
Nagy-Britannia két évvel ezelőtt az Európai Unióból való kilépésre szavazott. A két fő párt a kilépés végrehajtását tartalmazó pártprogrammal küzdött meg egymással a választásokon. Azonban jelenleg ez a szcenárió mégsem látszik megvalósulni. Theresa May – támogató minisztereivel körülvéve –…
Az Egyesült Királyságot alkotmányos válság fenyegeti, ha Theresa May nem teszi közzé a legfőbb ügyész jelentését a Brexit-alkuról. A Munkáspárt figyelmeztette a miniszterelnököt – tudósít a BBC News.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök figyelmeztette az Egyesült Királyságot, hogy amennyiben a brit kormány nem változtatja meg álláspontját Gibraltár jövőjével kapcsolatban, Spanyolország megnehezítheti a brit kiválást az Európai Unióból – adta hírül az Independent.