2019. január 03. 12:01 - Danube Institute

Hajléktalanválság sújtja Angliát

hajlektalansag.jpg

Majdnem 600 hajléktalan halt meg az utcákon Angliában és Walesben hivatalos kormányzati statisztikák tájékoztatása szerint 2017-ben – tudósít az Independent.

Az adatok 24%-os emelkedést mutatnak az elmúlt 5 év során. Néhány nappal ezelőtt a Parlament közvetlen közelében esett össze, és halt meg később a kórházban egy hajléktalan férfi. Az eset felháborodást váltott ki arra nézve, hogy a miniszterek egy, a saját orruk előtt kiteljesedő problémát hagynak figyelmen kívül.

Az Office for Nationals Statistics (ONS – a brit statisztikai hivatal) által publikált adatok alapján 2017-ben a hajléktalanok körében bekövetkezett elhalálozások több mint felének kábítószer-túladagolás, tüdőbaj, és öngyilkosság volt az oka. London és Északnyugat-Anglia szolgáltatta a legnagyobb halálozási arányt. Az elhunytak 84 %-a férfi volt, az átlagos élettartam a hajléktalanok körében a férfiaknál 44, a nőknél pedig 42 év volt. Ehhez képest a népesség egészének átlagos élettartama a nőknél 81, a férfiaknál pedig 76 év.

A Charity hajléktalanok ellátásával foglalkozó jótékonysági szervezet a kormányzati adatoktól független felmérése alapján a „rough sleeper” személyek száma – akik az utcán, tömegközlekedési eszközökön, vagy sátrakban éjszakáznak – megduplázódott az elmúlt 5 év alatt, valamint a számok 12 hónap alatt 20%-al emelkedtek.

Remes Gyulára, egy 43 éves magyar állampolgárra a brit rendőrség talált rá a Westminster metróállomás közelében. A rendőrök által nyújtott elsősegély ellenére a férfi órákkal később elhunyt. Remes szakácssegédként dolgozott, és az első fizetését várta, amely reményei szerint lehetővé tette volna számára, hogy végleg elhagyja az utcát. Remesre eredetileg egy barátja talált rá a Parlamentnél, a Képviselőház tagjai által is használt forgóajtótól nem messze.

A haláleset széleskörű felháborodást váltott ki, a mukáspárti Neil Coyle így nyilatkozott: „Szégyellnünk kell magunkat, hogy a Westminster-palota – amely világörökségi helyszín – egyben a hajléktalan emberek menedékhelye, akik melegedni próbálnak”.

A legfrissebb statisztikákra reflektálva Melanie Onn lakhatásért felelős árnyékminiszter így fogalmazott: „Ezek az adatok szégyenteljesek, és a konzervatív lakhatási politika haszontalanságának eredményei. Az egyik leggazdagabb ország a miénk, éppen ezért elfogadhatatlan, hogy emberek halnak meg az utcáinkon”.

Szemlézte: Balogh Zita

komment
süti beállítások módosítása