2019. február 26. 08:01 - Danube Institute

Hazajönne az Iszlám Államból az oda távozott brit lány

shamima.jpg

Megbánta, hogy a médiához fordult az ISIS-hez csatlakozott brit lány A 19 éves Shamima Begum 2015-ben hagyta el Londont, hogy az ISIS-hez csatlakozzon, most fiával visszatérne Nagy-Britanniába.

Mint mondta, megbánta, hogy a médiához fordult a helyzetét illetően, mert úgy véli, ezzel jelentősen romlottak az esélyei a hazatérésre. Jelenleg az állampolgársága elvesztésének veszélye fenyegeti, a belügyminiszter, Sajid Javid sokak szerint populista döntésének hatására.

„Példát statuálnak az ügyemből. Azt kívánom, bárcsak találtam volna más módját a családommal való kapcsolatfelvételnek” – mondta Begum egy interjúban a szíriai at-holi menekülttáborból.

A lány ügye heves viták tárgya a bejelentése óta, miszerint szeretne hazatérni. Egyesek szerint megérdemelné a szankciót, alig mutatott megbánást, mások szerint igazságtalanul pécézték ki. A belügyminisztérium megerősítette, hogy tavaly körülbelül 400 brit tért haza közel-keletről az ISIS-szel folytatott harcokat követően.

A nemzetközi jog szerint senki nem veszítheti el állampolgárságát, ha ezzel hontalanná válna. Begum bangladeshi származású, de állítása szerint soha nem volt állampolgár. Bangladesh kijelentette, hogy nem engednék be az országba a lányt.

Begum családja arra kéri a minisztert, segítsen a lány újszülött fiát hazahozni. Javid megerősítette, hogy a kisfiú állampolgárságára nem lenne hatással az édesanyjára vonatkozó döntés.

Szemlézte: Bálint Janka

komment
süti beállítások módosítása