2022 februárját követően az Oroszországi Föderáció eddig nem látott diplomáciai izolációt szenvedett el, hiszen a nemzetközi közösség nagy része explicit módon ítélte el az Ukrajna ellen indított inváziót. Ezt mutatja, hogy egy évvel a „különleges katonai művelet” megindítása után 141 ország támogatta az ENSZ Közgyűlésének azt elítélő határozatát. A határozatot nyíltan ellenző országok egyike azonban 2023 júliusában az eddiginél szorosabbra fűzte viszonyát Moszkvával: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság július 25-én fogadta Szergej Sojgu védelmi minisztert az ország fővárosában. Arról, hogy a találkozó mennyiben növelheti a két állam közötti együttműködést, illetve azt milyen érdekek befolyásolhatják, arról Fjodor Tertitszkij, a szöuli Kookmin Egyetem Észak-Koreával foglalkozó vezető kutatója írt a Carnegie Endowment for International Peace felkérésére.





























