2023. július 29. 16:00 - Danube Institute

Darién régió – ahol turista és migráns találkozik

Különös paradoxonnal bír a panamai dzsungel egyik legkülönlegesebb tájegysége: évente nemcsak turisták tömege, hanem illegális bevándorlók sokasága özönli el, akik Latin-Amerikából igyekeznek az Egyesült Államok felé – írja a Reuters.

shutterstock_1606394257.jpg

A Közép- és Dél-Amerikát összekötő Darién régió nemcsak országok, hanem nagymértékben eltérő sorsok, világok találkozási pontjaként is ismertté vált Panama-szerte: míg a turisták elsősorban a kalandvágy és a természet nyújtotta látványosságok miatt érkeznek a szóban forgó régióba, szinte ugyanazon a helyen bevándorlók sokasága – gyakran életük kockáztatása árán – szeli át a területet.

A kezdetekben egyébként nem sok turista látogatott el a Darién régióba: csupán a legelszántabbakat és a legkalandvágyóbbakat vonzotta a panamai tájegység. A kalandturizmus fellendülése azonban népszerűségének növekedését is meghozta.

A kalandturizmus mellett az Amerikába irányuló nagymértékű migráció egyik szinte megkerülhetetlen tényezőjévé vált, hiszen elsősorban ezen a szakaszon keresztül próbálnak nemcsak a latin-amerikai országok nagy többségéből, hanem akár egyes afrikai országokból, hanem még Afganisztánból is az USA déli határához jutni.

A helyi viszontagságok azonban jócskán megnehezítik az átkelést: az olykor szélsőséges körülmények, valamint a helyi bűnszervezetek intervenciója mindezidáig 137 migráns életét, ezen belül 13 kiskorúét követelte – adta hírül az ENSZ Migrációért Felelős Nemzetközi Szervezete (IOM).

Migránsok és turisták ritkán találkoznak egymással, hiszen a két csoportot gyakran mérföldek választják el egymástól. A régiót átszelő bevándorlók főleg az északi, Karib-tengerrel határos szakaszon közlekednek, mely közvetlen elérést biztosít a helyi őserdőkhöz. A turizmus ezzel szemben pedig főleg a csendes-óceáni térségre korlátozódik.

A kalandturizmus zenitjéhez nemcsak a közösségi média ereje, hanem a panamai kormány lobbija is nagymértékben hozzájárult: az ország vezetősége 2020-2025 közötti éves tervében hatványozottan fontosnak tartja, hogy a már 1981 óta UNESCO Világörökséget viselő régió Közép-Amerika legfőbb ökoturisztikai látványossága legyen.

A panamai kormány amerikai nyomásra megpróbálta meggátolni a Darién régiót átszelő migránsokat – a többi között egy, az USA-val közösen megvalósított áprilisi plakátkampány révén.

A törekvések azonban mind kudarcba fulladtak, hiszen a szakaszon közlekedő migránsok száma az utóbbi időben növekvő tendenciát mutatott.

Különleges paradoxon a Darién régió helyzete, hiszen a helyi közösségek és az ott lakók elsősorban a turizmusra támaszkodva próbálnák magukat fenntartani. Ugyanakkor attól eltekintve, hogy a kalandturizmus virágzik, számos kiránduló indul kétségekkel telve, vagy tántorodik el az úttól, hiszen a helyi bűnszervezetek felügyelete következtében a térség orvosi ellátásban szegény, a közbiztonsága kritikus. Harmadsorban pedig nem szabad elfelejteni a vidéket átszelő migránstömegeket sem, akiknek sorsa – feltartóztatása vagy tovább engedése - szintén sok kérdést vet fel ebben a megoldhatatlan, vagy nagyon nehezen megoldható helyzetben, ahol egy ország gazdasága mellett emberéletek is kockán forognak.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása