2023. július 23. 16:00 - Danube Institute

Kiszáradhat a Pó folyó

2022 tele bár enyhe megkönnyebbülést hozott a gazdák számára, sajnos nyilvánvaló, hogy az Alpok gleccsereinek drasztikus eltűnésével a Pó folyó a kiszáradás felé tart – írja az Euronews. Mi lesz Észak-Olaszország mezőgazdaságával és vízellátásával, ha a Pó folyó kiszárad? Egyáltalán, tartanunk kell ettől, vagy csak újabb kattintásvadászatról van szó?

shutterstock_2184084109.jpg

A Pó folyó, Olaszország leghosszabb folyója, az Alpok délnyugati részétől az Adriai-tengerig húzódik, 650 kilométeren át és kiemelkedő szerepet játszik a helyi közösségek és mezőgazdasági szektor életében. Azonban a mezőgazdasági szakemberek állandó bizonytalansággal küzdenek a területen, ahogy a következőben olvashatjuk.
"A Pó-völgyből származom, és tavaly az én területemen 30 és 50 százalék közötti arányban kellett kidobni a termést. Az elkövetkező nyárral kapcsolatban még mindig nagy bizonytalanság van, de ha márciusban és áprilisban nem kezd el esni az eső, akkor a helyzet ezen a nyáron még rosszabb lesz." – mondta még februárban Roberto Perotti a Lombardiai Geológusok Rendjének elnöke. 

Azért is mondható rendkívülinek a Pó kiszáradása, mert Olaszország egyik legnagyobb termővidéke a folyó völgyében található, amit az ország kenyereskosarának is neveznek.

Ha ez a terület nem képes ellátni az ország búza és rizsföldjeit megfelelő mennyiségű öntözővízzel, akkor könnyen élelmiszerhiány alakulhat ki.

Ami talán pedig a leginkább tetézi a bajt globálisan, hogy a szárazság következtében a parmezánsajt jövője is nagy veszélybe került. A folyó kiszáradása vízkorlátozási intézkedéseket vont maga után, ami az alapvető problémát csak még súlyosabbá tette. Simone Minelli olasz farmer 300 fejős tehenet tart farmján és ekképpen számolt be a helyzetéről.

„Ha a tehenek nem isznak naponta 100 és 150 liter (22-33 gallon) közötti mennyiségű vizet, vagy túlmelegednek, akkor a tej nem fog megfelelni a szigorú előírásoknak, és a sajt nem kapja meg a vágyott jóváhagyó pecsétet.” 
2022-ben készült egy kutatás arra vonatkozólag, hogy 2019-ben mekkora volt Olaszország parmezánexportja, ami jól mutatja, hogy ha ez visszazuhan, az hatalmas érvágás lenne az olasz gazdaságnak.

parmezandiagr.png

Forrás: Statista 

A Pó folyó kiszáradása nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a turizmust is rendkívüli mértékben veszélyezteti. Februárban jelentek meg az első hírek arról, hogy Velence csatornái kiszáradtak a rendkívül kevés csapadék miatt és a gondolák, Velence szimbólumai megrekedtek a szárazföldön. Ahogyan egy helyi lakos is beszámolt erről.

Pár nap múlva kell majd lemondanom az összes hajókirándulás foglalást a Pó-folyó sekélysége miatt"

- mondta Giuliano Landini kapitány. Az észak-olasz, főleg hajóturisztikai vállalkozásoknak hamarosan be kell zárniuk, ha valamilyen módon nem változik meg a helyzet.

Összességében tehát elmondható, hogy elkeserítő a helyzet Olaszország észak megyéiben. Amennyiben a Meloni-kormányzat nem kezd fajsúlyosabban foglalkozni a problémával, rengeteg farmer tönkremehet, élelmiszerhiány léphet fel és eltűnhet az a folyó, ami Itália történelmét végigkísérte Róma felemelkedésétől Meloni hatalomra lépéséig.

Szemlézte: Dukavits Bence

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása