2023. augusztus 05. 09:00 - Danube Institute

Új paradoxon a geopolitikában: a globális nagyhatalmi versengés legfontosabb játékosaivá a kis- és középhatalmak válnak

Az ukrajnai háború eszkalációját követően a nemzetközi közösségben megfogalmazódott az újonnan kialakuló világrend kérdése, amelynek jellegzetességei meghatározhatják a geopolitikai versengés következő évtizedeit. Ide tartozik például az orosz-iráni-tandem kialakulása, az európai stratégiai autonómia kérdése, vagy éppen a tajvani feszültségekben manifesztálódó amerikai-kínai vetélkedés problémája is. Ezen folyamatok alakulását azonban nem csak a főszereplők határozzák meg, hiszen arra nagy hatást gyakorolnak a kis- és középhatalmak által kialakított hálózatok is. Jude Blanchette és Christopher Johnstone, a Center for Strategic and International Studies kutatói a Foreign Affairs hasábjain elemezték, hogy a nemzetközi rendszer kisebb befolyással rendelkező aktorai hogyan válhatnak mégis döntő tényezővé a legnagyobbak versenyében.

shutterstock_2200286089.jpg


2022 februárja óta számos olyan narratíva megjelent a nemzetközi kapcsolatok elemzőinek közösségében, amelyek egy új hidegháború kialakulását vizionálták. Ezekben egyszerre mutatkozik meg a nemzetközi aktorok blokkokba való tömörülésének problémája, valamint a multilaterális versengés kérdése. Ezzel szemben – a Blanchette-Johnstone szerzőpáros szerint – ezen felfogások nélkülözik a kis- és középhatalmak fontosságának figyelembevételét.

Bár a globális versengés jelenlegi status quo-ja sok szempontból hasonlít a bipoláris világrend konfliktusaira, az azt körülvevő környezet és körülmények nagy mértékben megváltoztak a Szovjetunió felbomlása óta.

A szerzők szerint mára átalakult a nemzetközi rendszer dinamikája; az az egyes „koalíciók, valamint partnerek informális és gyakran ad hoc csoportosulásainak folyamatosan változó versenyévé” vált, amelyek általában nem ideológiák vagy objekítv szempontok, hanem adott, akár ideiglenesen fennálló problémák megoldására jönnek létre.

Ennek következtében a Nyugat, különösen az Egyesült Államok rá fog kényszerülni saját szövetségi rendszerének átalakítására, hiszen fel kell vállalnia az olyan kis- és közepes aktorokkal való együttműködést is, amelyek politikájának egyes aspektusai nem esnek egybe a nyugati értékekkel.

Ez különösen igaz a Tajvani-szoros esetében, hiszen a térség nem csupán az amerikai-kínai ellentét szempontjából fontos, de a globális ellátási láncok biztonságának fenntartása miatt is. A félvezető-, illetve chipgyártás lényegében meghatározza az USA régión belüli, illetve azon kívüli kapcsolatrendszerét, hiszen az ágazaton belüli technológiai előny biztosíthatja az Egyesült Államok globális primátusát is Pekinggel szemben. A tajvani puskaporos hordó következtében számos érintett ország megkezdte a Kínától való távolodást gazdasági szempontból - például Ausztrália és Indonézia – azonban ennek mértéke egyelőre nem elegendő Washington egyértelmű előnyéhez.

Ez azonban rávilágít, hogy az USA rákényszerül arra, hogy erőforrásokat fektessen kis- és középhatalmi partnereinek támogatásába valamint, hogy figyelembe vegye azok regionális politikáinak korlátait, hiszen kizárólag ezzel szoríthatja háttérbe az egyre nagyobb befolyást szerző Kínát.

A szerzők meglátásai szerint Washington előtt különösen nagy kihívásként áll Peking európai, valamint a globális Dél országaiban való jelenléte, főként azért, mert a kínaiak felismerték a kisebb partnerek közötti kapcsolati rendszerek kiépítésének jelentőségét. Bár a nyugat-európai országok egyre nyíltabban igyekeznek megakadályozni a kínai befolyásszerzést, a kontinens szegényebb területeinek rezilienciája továbbra is kérdéses.

Ennek következtében az USA koalíciós stratégiájának átalakítására kényszerül, hiszen amennyiben a Pekinggel való szakítás kérdését zéró összegű játszmaként prezentálja ezen partnerjelöltek számára, akár örökre elveszítheti az együttműködés lehetőségét.

Összefoglalva tehát a kínai befolyás növekedésének megakadályozásához az Egyesült Államoknak nem elég nyíltan szembehelyezkednie Pekinggel. Tekintve, hogy a kialakuló világrendben minden együttműködő fél, legyen az bármilyen nagy vagy éppen kicsi, eldöntheti a globális versengés kimenetelét, Washingtonnak a fenntartható együttműködési hálózatok kialakítására kell törekednie.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása