Manapság az egyik legfurcsább dolog a kelet-nyugati kapcsolatok terén a keleti vezetők nyugati kultúrához való vonzódása és egyben annak gyűlölete. Victor Davis Hanson a National Review oldalán megjelent cikkében arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon mi vezethetett azon közéleti szereplők és politikusok nyugatellenességéhez, akik fiatalabb korukban akár több évig is Amerikában vagy éppen az európai kontinensen éltek.

A valamilyen ügybe vetett hit csak addig jelentett valamit, amíg a véleménynyilvánításnak ára volt. Hogyan lehetne megreformálni a demokratikus jogainkat? Talán a méhek példáját figyelembe véve? A demokrácia és a választási rendszer problémáit veszi sorra, majd ezekre tesz megoldási javaslatokat a méhek példájából okulva Rory Sutherland és Glen Weyl a The Spectator Magazine májusi számában.

A progresszívek szeretik a vallásellenes művészetet − egészen addig, amíg az keresztényellenes. A baloldal álláspontja ellentmondásos a provokatív művészettel kapcsolatban − jelenti ki Jonah Goldberg a National Review magazinban megjelent írásában.

Az elmúlt évtizedekben revizionista nézetek koptatták a házasság normáit – írja Ryan T. Anderson az Intercollegiate Review oldalán megjelent cikkében. Ha a törvény elhagyja a házasság férfi-női jellegét, milyen elv marad vajon, hogy fenntartsuk monogámiát, a szexuális kizárólagosságot vagy annak tartósságát? Az ilyen változásoknak magas társadalmi ára lesz a szerző szerint.

Nem segít a világhelyzet tisztázásában, ha a problémát leegyszerűsítve csak a szekuláris modernség és a fundamentalista brutalitás szélsőséges kategóriáiban gondolkodunk. „Kevés film gerjesztett olyan váratlan vitákat az elmúlt években, mint a mauritániai rendező, Abderrahmane Sissako Timbuktu című filmje, amely januárban jelent meg az Egyesült Államokban” – írja a The New Yorkerben megjelent cikkében Alexis Okeowo.

A választási ígéretek gyakran nem tükrözik azt, ami végül az aktuálisan soron következő ciklusban megtörténik. De ha ettől eltekintünk, a brit választási kampányban olyan ígéreteket hallhattunk, ami már a "fantasy" műfajába is csak külső segítséggel férne be − írja Jeremy Warner a The Telegraph-ban.

Nehezen jelenthető ki, hogy a konzervatívok dickensi Scrooge-okból állnának, akik zsugori módon ott spórolnak, ahol csak tudnak − ez nem igaz Nagy-Britanniára sem. Tim Stanley a The Telegraph-ban írt kritikát Vicky Pryce, Andy Ross és Peter Urwin „It’s the Economy, Stupid” című művérlő.  Véleménye szerint a könyv meggyőző leírást ad a brit gazdaságról − egyértelmű baloldali részlehajlás mellett.

A kiválósággal szembeni ellenérzés csak a középszerűség terjedését segíti. Az irigység, az ortodoxiára való vágy és a bűnbakképzés az emberi természeti olyan jellemzői, amelyektől a kisebbségeket meg kell védeni. Az egyenlősítésre való hajlam megöli a kiválóságot, és mindenkire középszerűséget kényszerít, de egy demokráciában a kisebbségnek megvan a lehetősége, hogy védekezzen. Roger Scruton angol politikai filozófus ezekről beszélt a Baltimore-i Egyetemen tartott előadásában; melynek szerkesztett változatát a The Imaginative Conservative publikálta.

Matthew Parris a The Spectator májusi számában megjelent cikkében a brit választások körülményeit elemzi. Szerinte David Cameron stabil és józan vezetőnek mutatkozott, a Munkáspárt viszont nem volt képes egyértelmű üzeneteket megfogalmazni.

Erősen tiltakozik a „fasiszta” szó gyakori és nagyrészt helytelenül való használata ellen Paul Gottfried a The American Conservative oldalán megjelent cikkében. Szerinte napjainkban a média elhiteti velünk, hogy az Amerika-ellenes dzsihádisták, a bevándorlás nyílt ellenzői, a homofób keresztények, a külpolitikai izolacionalisták vagy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin nacionalista kormánya mind fasiszta. És ez a lista egyre csak nő. Gottfried szerint nem jó, ha hagyjuk, hogy a szavak jelentését félig analfabéta újságírók és politikai szószólók határozzák meg.

Paul Krugman a világ legbefolyásosabb közgazdászainak egyike‚ de kérdés, mindig megbízhatóak-e az állításai és adatai − írja Tim Congdon a standpointmag.co.uk oldalán. Amióta Krugmant 2008-ban Nobel-díjjal tüntették ki, idejének nagy részét a New York Times egy széles körben idézett rovatának szenteli. Ha valaki ilyen szinten elismert és a véleményével eszmék és álláspontok formálására képes, nagymértékben tudja alakítani a politikai vitákat. Emiatt kiemelten fontos, hogy ellenőrizzük, mennyire tartja tiszteletben a valóságot, a bizonyítékokat. Vajon Krugman megvizsgálja a különféle adatokat, mielőtt nyilvánosságra hozza őket? − teszi föl a kérdést Congdon.

A szaúdi intervenció támogatása Jemenben nem az első eset, hogy az Egyesült Államok hallgatólagos beleegyezését adja egy több szempontból is támadható beavatkozáshoz. Noah Millman a The American Conservative oldalán megjelent cikkében a következő kérdésre keresi a választ: tényleg jó ötlet a beavatkozás Jemen jövőjére nézve, és ha nem az, jó okai vannak-e azt mégis támogatni?

A modern liberálisok nem a szabadságot és az egyenlőséget akarják igazán. Egy olyan társadalmat akarnak, amiben az általuk pártfogolt csoportnak több hatalma van, mint a régi elitnek, az egyháznak és a családnak. A modern liberalizmus nem a hierarchia-ellenességről, hanem a liberális meritokraták által létesített uralomról szól − írja Samuel Goldman a The American Conservative magazinban.

Zsidónak lenni és Izraelt támogatni soha nem volt teljesen szinonim, és sajnálatos módon egyre kevésbé az. Ez nagy megdöbbentést kelt egyes zsidó körökben, és mély zavartságot, frusztrációt a konzervatív berkekben. Ahogy a jobboldali nem zsidók magukhoz ölelik Izraelt, a baloldali zsidók ellökik maguktól. Ez nem véletlen. Miért támogatják jobban az amerikai zsidók a Demokrata Pártot, mint Izraelt? Mik ennek a gyökerei? Erről írt Jonah Goldberg a National Review oldalán megjelent cikkében.

Létezik egyetlen magyarázat arra, hogy miért élvezzük annyira embertársaink megszégyenítését? És mi a helyzet az új médiában tapasztalható sértegetéshullámokkal? A Jon Ronson által írt, a nyilvános megszégyenítés térnyeréséről szóló könyvet elemezte Toby Clements a Telegraph-ban megjelent írásában.

Nem fogadható el az állami cenzúra − de az egyetemi cenzúra igen? Nick Cohen szerint ordító kettős mércéket lehet tapasztalni a brit felsőoktatásban, amikor az egyetemi életben érzékeny, kényelmetlen kérdésekről akarnak egyesek nyílt vitákat tartani.

A szegénység konzervatív, illetve liberális értelmezéseit járja körbe John Hawkins a Townhall.com-on megjelent cikkében, bemutatva, hogy az Egyesült Államokban a két oldal mennyiben másként ítéli meg a társadalom e problémáját. Hawkins szerint a liberális oldal kizárólag a potenciális szavazókat látja a rászorulókban, akiknek szavazata megvásárolható bizonyos javakért, segélyekért cserébe. A konzervatív oldal ezzel szemben nem hisz abban, hogy bárki arra rendeltetett, örökké nehéz körülmények között éljen; és szerintük el kell kerülni, hogy a szociális háló „nyugággyᔠalakuljon.  

Hol vannak a szólásszabadság határai? Az amerikai alkotmány első kiegészítése azoknál a beszédeknél húzta meg a határt, amelyek személy elleni erőszakra buzdítanak. Napjainkban aktivisták és egyetemi körök ezt a határt próbálják odébb tolni. A balosok továbbra sem tudnak ellenállni annak a csábító illúziónak, hogy a cenzúra egy jobb jövőhöz vezethet − írja Nick Cohen a Standpoint magazinban megjelent esszéjében.

Putyin tisztában van országa korlátaival és azzal, hogy a „szankciós játékot” sem bírják a végtelenségig? Akhilesh Pillalamarri a The National Interestben megjelent cikkében a Center for the National Interest által szervezett konferenciáról tudósít, amelynek témája az orosz-amerikai kapcsolatok krízise és a két terület viszonyának jövőbeli alakulása volt.

A brit baloldal az utóbbi öt évben többször beszélt arról, hogy a pénzügyi típusú társadalmi egyenlőtlenségek megnövekedtek. Nincs rá konkrét bizonyíték, hogy ez így történt volna, sőt, egyes területeken még talán mérséklődött is a helyzet. Milyenek a brit valóság pénzügyi egyenlőtlenségei egy konzervatív szemével? Erről írt Toby Young az angol Spectator magazin április 4-én megjelent számában.

Nagy-Britannia képes lenne egy esetleges EU-ból történő kilépés esetén is megteremteni polgárai számára a jólétet − abban az esetben, ha ez a kilépés magában foglalja a szabadkereskedelmet és a szabályozás területén való liberalizációt is − írja Mats Persson az openeurope.org.uk oldalon megjelent blogbejegyzésében.

Az ígért Európai Egyesült Államok nem jött létre, ellenben Európa gazdasági, demográfiai és bevándorlási gondokkal küzd. Kontinens-szerte populista pártok jönnek létre, amelyek elutasítják az uralkodó multikulturalizmust. Patrick J. Buchanan a The American Conservative-ban arról ír: ez egy válasz Európa identitásválságára.

A választási szakértők hosszasan és unalmasan képesek beszélni az állampolgárok demokráciájáról, de csak addig, amíg a véleményük összhangban áll a politikai osztály gondolataival. Ha a brit demokrácia működött volna, lett volna népszavazás a halálbüntetés kérdésében − írja Melanie McDonagh a The Spectator magazinban.

A nyugati civilizációért folytatott harcról, a muszlim közösségek integrálási nehézségeiről és az oktatás helyzetéről beszél Roger Scruton angol filozófus a nemrég megjelent könyve kapcsán Douglas Murray interjújában, a The Spectator magazinban.

A mindennapi élet egyre inkább eltávolodik a katolikus víziótól − írja James Kalb a Crisis Magazine-ban megjelent cikkében. Szerinte egyre kevésbé számítanak a hagyományos értékek, az emberi kapcsolatok, a hűség, amelyek pedig természetesek, örökérvényűek és tartósak. Ehelyett szerinte az élet az eBay-ről, a Facebookról, a politikáról, az ipari folyamatokról szól: semmi nem marad állandó, minden változik.

A cyberterrorizmus és cyberhadviselés jelenségei fénysebességgel vágják át az országhatárokat, a támadókat pedig a legtöbb esetben szinte lehetetlen azonosítani és lokalizálni. Shavit Matias a Hoover Institution honlapján megjelent elemzésében a cyberhadviselés dilemmáit, illetve ezeknek globális hatásait járja körbe.

Az euroszkeptikus UKIP komoly sikereket érhet el a közelgő brit parlamenti választáson. Jócskán megnövelhetik parlamenti helyeik számát, és egy munkáspárti kormány esetén akár kormányesélyesként is készülhetnek 2020-ra. A választás azonban veszélyeket is rejt. Ha Nigel Farage, a párt vezére nem nyer körzetében, kénytelen lesz lemondani. Több mint valószínű, hogy utóda nem lesz képes hasonló karizmával vezetni a pártot, amely akár a párt megszűnéséhez is vezethet. Sebastian Payne a The Spectatorban megjelent írásaiban elemzi a párt esélyeit.

Thomas L. Friedman a The New York Times-ban megjelent cikkében a demokrácia hanyatlását és ennek lehetséges okait vizsgálja. Egy kutatás szerint 2000 óta 25 alkalommal volt példa a demokrácia lebontására, és nem minden esetben valamilyen puccs által: ide sorolható a demokratikus jogok és eljárások lassú leépülése is.

James Kalb a Crisis Magazin-ban megjelent cikkében arról ír, miért tévesek szerinte a katolikus egyházat ért vádak az előítéletességgel és a negatív megkülönböztetéssel kapcsolatban. Kalb szerint az egyház nem a teljes uniformitást támogatja. Épp ellenkezőleg: nem veszi figyelembe a pozícióinkat, ellenben az alapvető emberi méltóságunkra alapoz.

Reménytelen a bevándorlók asszimilációja Európában és az Egyesült Államokban? − teszi fel a kérdést Peter Berger a The American Interestben. Szerinte talán nem is olyan rosszak a kilátások, mint hinnénk.