James Kalb a Crisis Magazin-ban megjelent cikkében arról ír, miért tévesek szerinte a katolikus egyházat ért vádak az előítéletességgel és a negatív megkülönböztetéssel kapcsolatban. Kalb szerint az egyház nem a teljes uniformitást támogatja. Épp ellenkezőleg: nem veszi figyelembe a pozícióinkat, ellenben az alapvető emberi méltóságunkra alapoz.
A szó eredeti értelmében a bigottság valamilyen intoleranciára, előítéletességre utal, de politikai vagy vallási szempontok alapján. Ma már legalább annyira jelenti a nem vagy a faj, esetleg a szexuális orientáltság szerinti megkülönböztetést, mint a korábbi utalásokat. A legtöbben egyetértenek abban, hogy ez a hozzáállás nincs tárt karokkal fogadva, sőt, aki csak felszólal, mind arról beszél, hogyan lehetne kiirtani ezt a fajta gondolkodásmódot. Az iskolák és más tanintézmények is programjukká tették és teszik minden nappal, hogy az új generációk már ne találkozzanak az ilyen jellegű megbélyegzéssel. Az előítéletesség olyan kérdéskör, amihez a mindennapi ember is hozzá tud szólni, felhívva a figyelmet a romboló hatására. Mára eljutottak a modern társadalmaink odáig, hogy minden megkülönböztetés az egyén képességeitől, iskolázottságától kellene, hogy függjön, és nem attól, hogy afrikai vagy ázsiai származású-e.
Egy érdekes példa a szerző szerint a Gonzaga Egyetem. A jezsuita intézmény nem volt hajlandó elismerni a Knights of Colombus nevű szervezetet és az ő tevékenységüket, csak azért, mert tagságuk csak katolikus férfiakból állt. A hipokrita hozzáállást felismerve később módosítottak álláspontjukon, de a példa kitűnően szemlélteti: a ló túloldalára is eshetünk, ha túl erőszakosan próbálkozunk. Fontos azt látni, hogy a „szent harc” a megkülönböztetések, megbélyegzések ellen hatalmas ellentmondás a saját kultúráinkkal és szokásainkkal szemben. Hogyan hirdethetjük, hogy nem számít az ember bőrszíne, ha munkaadóként csak olyan munkavállalókkal vagyunk hajlandók dolgozni, akik, tegyük fel, gazdag háttérből érkeztek? Korunk, társadalmaink azt mondják, töröljük el az ilyen jellegű stigmákat, de támogassuk a saját kedvünkre szabott megkülönböztetéseket? Nem mellesleg, amikor a pozitív diszkrimináció égisze alatt feltartott kézzel az égre nézve támogatjuk a nehéz sorsú, afrikai származású fiatalokat, az vajon nem megkülönböztetés? Nem bélyegezte-e meg a pozitív diszkrimináció szellemi atyja ezzel a kisebbségben élőket legalább annyira, mint ha büntette volna őket?
James Kalb szerint a hasonló szenteskedő hozzáállás súlyos fejleményekhez vezethet, ezért aggodalomra nyújt okot. Valamikor a második világháború előtt és közben a náci német katonák milliószámra juttattak embertelen sorsra és halálra zsidókat, szlávokat és más nemzetekhez tartozókat. Az is faji alapú megkülönböztetés volt. Ugyanakkor fontos látnunk, hogy a kapitalista világ mozgatórugója a termék és a vevő. Ha a vevő a tradicionális családmodellel ért egyet, én, mint a terméket előállító cég a vevőmhöz hasonlóan a tradicionális családmodellt fogom támogatni.
Ezek olyan problémák, amikkel foglalkoznia kellene a katolikus közösségnek. A vitákat tiszta és racionális gondolkodással kellene lefolytatni. De ennek épp az ellenkezőjét látjuk. Egyes csoportok épp az egyházat szeretnék kereszttűz alá venni, és nem félnek olyan témákba beleszólni, mint a papság nemi zárkózottsága vagy az egyház iszlámról való tanítása, mert szerintük rasszista gondolatok állnak a tanítások mögött; ahogy szerintük az egyházi családmodell is homofób és előítélettel teli.
A Galata-beliekhez írt levél 3. fejezetének 28. versében ezt írja Pál apostol: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”.
Az apostol nem arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem számítanak a különbségeink. Azt mondja, épp ezek a különbségek teszik lehetővé, hogy egy egységként élhessünk a Földön. Éppen ezért, bár a munkánk, a fizetésünk vagy az iskolázottságunk alapján szükséges egymást megkülönböztetnünk, szem előtt kell tartanunk, hogy minden társunk ugyanazzal az alapvető emberi méltósággal születik, mint mi magunk.
Cikkének végén Kalb kitér a nők helyzetére az egyházban. A katolikus egyház egyetért azzal, hogy nem szabad meghatároznunk, a nők milyen állásokat foglalhatnak el és milyeneket nem. Ugyanakkor a katolikus egyház azt is kimondja, nők nem lehetnek papok. Kalb szerint a „miért”-re egyszerű válasz adható: mert a nőknek is van egy saját, egyedi világuk, gondolkodásmódjuk, ami nem fér össze a tanítással. De az egyház szeretne és tud is segíteni abban, hogy az otthon maradottak is ugyanolyan tiszteletet és elismerést kapjanak, amit a dolgozó társaik. Kalb szerint az egyház nem a teljes uniformitást támogatja. Épp ellenkezőleg: nem veszi figyelembe a pozícióinkat, ellenben az alapvető emberi méltóságunkra alapoz.
Béres Bence
