Újra egyetemi aktivisták ámokfutása tartja lázban az amerikai médiát. Idén Halloweenkor a Yale-en alakult ki nézeteltérés egy tanár házaspár és a diákok között, hogy vajon az egyetem megmondhatja-e, milyen a helyes jelmez. Az eset bejárta a médiát, és újra előkerült a vita az egyetemisták túlérzékenységéről és annak szólásszabadságra gyakorolt hatásáról. Conor Friedersdorf az esetet elemzi a The Atlantic-ban megjelent cikkében.

Oroszország szíriai intervencióját értékeli Marvin Kalb a Foreign Policy oldalán megjelent cikkében. Véleménye szerint Putyint az országán belüli muszlim kisebbség radikalizációjától való félelme motiválta a cselekvésre, de a fenyegetés elfojtása helyett pont az ellenkezőjét éri el, és a helyzet még rosszabbra fog fordulni.

Amerika egy megosztott nemzet, amely nem csak abban nem tud megegyezni, hogyan érje el céljait, de abban sem, hogy mik a céljai? Az amerikaiakat a hidegháború első évtizedei során a Szovjetunió rémképe tartotta össze. Ez az egység azonban fokozatosan megbomlott. Hiába nyerte meg az Egyesült Államok a hidegháborút, a nemzet közös cél nélkül maradt. Patrick J. Buchanan a hidegháború óta eltelt időszak washingtoni külpolitikáját elemzi a The American Conservative oldalán megjelent írásában.

Mit is jelent valójában az állam és vallás közötti „fal” megléte? Ha megvizsgáljuk a történelmi példákat, világosan látható, hogy sokkal kevesebbet, mint ahogy azt napjaink radikális szekularizmusának képviselői gondolják − véli Bruce Frohnen, aki a Crisis Magazine oldalán megjelent cikkében az állam és az egyház szétválasztásának kérdéskörét vizsgálja. Véleménye szerint rengeteg amerikai hiszi tévesen, hogy ezt az alkotmányuk szó szerint tartalmazza, emellett abban a hitben élnek, hogy ez a vallás teljes száműzését jelenti a közszférából. Mennyire van ebben igazuk?

Filip Mazurczak a Crisis Magazine oldalán megjelent cikkében a lengyel választásól ír, valamint arról, hogy milyen hatással lehet a politikai fordulat a lengyel katolicizmus jövőjére. Bár továbbra is Lengyelország tekinthető a világ egyik legkatolikusabb országának, az elmúlt években az eddigi kormánya kísérletet tett az egyház háttérbe szorítására a közpolitikai döntéshozatalban, ezzel szembemenve a társadalom elvárásaival és akár az alkotmánnyal is.

Ugyan a hagyományos tipizálás szerint az amerikai milliárdos és republikánus politikus Donald Trump, valamint a brit munkáspárti, marxista Jeremy Corbyn a politikai spektrum két legszélén helyezkedik el, de nagyon sok közös vonásuk van. Mindketten hirtelen emelkedtek fel, mindketten valamiféle elitek ellen lázadnak és mindketten nagyon különböznek a hivatásos centrista politikusoktól. Lincoln Allison az angolszász politikai élet két jelenleg legfontosabb botrányhősét elemzi a Standpoint magazin oldalán megjelent írásában.

Daniel Johnson a Standpoint Magazine oldalán megjelent cikkében napjaink migrációs problémáját és annak lehetséges hatásait vizsgálja. Szerinte „a migráció jelenlegi hullámának Európára gyakorolt demográfiai hatásai teljesen kiszámíthatatlanok.”

Június 18-án mutatták be Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, amire Russell Ronald Reno reagált a First Things oldalán megjelent cikkében. Reno véleménye szerint ez az enciklika a legerősebb modernségellenes üzenetet hordozó egyházi dokumentum IX. Pius 1864-es Syllabusa óta, amely kora tévedéseinek jegyzékbe foglalását tartalmazza.

Az utóbbi időben Oroszország egyre inkább visszatér a konzervatív irányzathoz. A Nyugat nem nézi jó szemmel ezt a változást: sokan az orosz elnököt hibáztatják, amiért Oroszországot eltéríti a hagyományos, nyugati értékeket valló úttól. Pedig korántsem ilyen egyszerű a helyzet: Paul Grenier az American Conservative-ben az orosz konzervativizmus sokszínűségét járja körül.

A tervezett brit EU-referendum körüli heves vitákat hallva azt gondolhatnánk, meglepő, hogy egy nemrég készült felmérés szerint az angol Konzervatív Pártnak csupán 15%-a lépne ki az Európai Unióból. Pedig közelebbről nézve egyáltalán nem az, hiszen a konzervatív politikusok egyértelműen a megreformált Unión belül maradás mellett teszik le a voksukat − állítja Damian Green és Charles Tannock a Spectator hasábjain.

Barack Obama amerikai elnök ISIS-szel kapcsolatos kijelentése, miszerint „ideje leszállni a magas lóról, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a középkorban a keresztények szörnyű tetteket vittek véghez Krisztus nevében”, nagy port kavart a konzervatívok körében. Népszerű a baloldalon az a megfogalmazás, miszerint a Nyugat „keresztes háborút” indított az arab államokkal szemben. A Quadrantban publikáló Mervyn F. Bendle szerint azonban ez a kifejezés történelmi szempontból távolról sem helytálló, és a szélsőséges muzulmán terrorszervezetekben sem kellene erősíteni ezt az elképzelést.

Annak ellenére, hogy Franciaországban léteznek politikai és társadalmi konzervatívok, ők magát a konzervatív jelzőt próbálják elkerülni. Ennek oka az ország köztársasági hagyományában keresendő. A demokrácia forradalmi hagyománya kényelmetlenné tette a konzervatív jelző használatát. Laetitia Strauch-Bonart a Standpointban írt a francia konzervatívok hagyományairól és ambivalens helyzetéről.

A középkori Egyház egy közös nyelv, vallás és egyetemi rendszer mentén egyesítette Európa nagy részét. Ma az Európai Unió működik hasonlóképpen, egy Európai Egyesült Államok létrehozásán ügyködve − írja Ryan Shinkel az Ethika Politikán.

Európa országai közül jelenleg Olaszország partjait éri a legnagyobb bevándorlási hullám, a kormány pedig a migránsok befogadása mellett döntött. Ez viszont súlyos terhet ró az országra, amit az olasz nép nagy része nem néz jó szemmel.  Erről és hasonlóan nagyszabású intézkedésekről, valamint a bevándorlókat megillető jogokról ír részletesen Nicholas Farrell a Spectator oldalán.

Több mint fél évszázaddal a második világháború vége és az európai integráció kezdete után a nemzeti határok továbbra is fontos szerepet játszanak a kontinensen. George Friedman a Stratfor honlapján megjelent írásában három válságot elemez napjaink Európájából. Igaz, hogy a három válság nagyon is különböző, de szerinte mindegyik az európai határokról szól, arról, hogy ezek a határok mit jelentenek és ki ellenőrzi őket.

A második világháború óta az Egyesült Államok nemzetközi fölénye nem csak gazdasági fejlettségének, katonai felszereltségének, hanem szellemi tőkéjének, azaz a felkészült szakembereknek is köszönhető volt. Charles King szerint ez napjainkban, a nemzetközi tanulmányok képzés hanyatlásával megváltozni látszik. Az okok között van a csökkenő pénzügyi támogatás, a nemzetbiztonságnak mindent alárendelő szemlélet és sokszor maguk a kutatók is, írja az amerikai szakember a Foreign Affairs-ben megjelent cikkében.

Életünk minden területére kiterjed az új technológiai forradalom hatása. De vajon emberközelibbé tehető-e az életünk és a világunk a technika által. Steve Hilton, David Cameron korábbi tanácsódója szerint igen. Kritikusa viszont szkeptikusabb álláspontot képvisel.

Az erény az igazságos és virágzó gazdaság alapja, állítják a szabad piac védelmezői. Amennyiben az erkölcs lényeges a közgazdaság szempontjából, ugyanennyire releváns ez az ezzel rokon társadalomtudományok területén is, amelyeknek tárgya az emberi személy vizsgálata. A morális dimenzió felé mutatott közöny torzítja a gazdaságban megnyilvánuló emberi cselekvés tanulmányozását; de ugyanígy torzítja az emberi cselekvés mögött meghúzódó, az emberi elmét vizsgáló diszcíplinát: a pszichológiát − írja Gregory Jensen az Acton Institute oldalán.

A 2015-ös brit választási kampány idején majdnem az összes hírlap a konzervatívokat támogatta és kifejezetten Munkáspárt-ellenes volt. Bart Cammaerts elemzése szerint (amely a London School of Economics blogján jelent meg) ha a legtöbb médium ennyire nyíltan foglal állást, azzal nagy az esély, hogy mélyen befolyásolják a köztudatot, ezzel is torzítva a demokrácia eszméjét.

Bill Scher Politicóban megjelent cikke statisztikákra építve próbál választ találni a Demokrata Párt és az Egyesült Államok baloldali irányú mozgásaira. Tényleg egyre nagyobb az átfedés a mérsékelt oldal és a baloldal között Amerikában?

John Hawkins a Townhall.com internetes hírportálon megjelent cikkében feltesz húsz olyan kérdést, amit véleménye szerint a mai körülmények között „nem lehet” megkérdezni.

1. Ha az iszlám tényleg egy békeszerető vallás, akkor mivel magyarázható, hogy emberek világszerte nem merik nyilvánosságra hozni a Mohamedről készült képregényeiket, mert félnek a megtorlástól azok részéről, akik magukat a vallás követőinek mondják?

2. Ha az illegális bevándorlók valóban segítik a gazdaságot, miért nem látható fellendülés azokban az országokban, ahonnan elmenekültek?

3. Ha Hillary Clinton közel tényleges eredményektől mentes karrierjére tekintünk, ami a elsősorban a férje (aki többször megcsalta és megszégyenítette nyilvánosan) sikereire alapszik, vajon az egykori First Lady nem tekinthető-e egy kifejezetten negatív példaképnek a fiatal nők előtt?

Az ókori Rómában, amikor egy tábornok győztesen tért haza a csatából, ünnepélyt rendeztek a tiszteletére és miközben végigvonult a városon, egy rabszolga állt folyamatosan mögötte és azt suttogta a tábornok fülébe: „Emlékezz arra, hogy te is halandó vagy”. A mai Egyesült Királyság politikai színterén sincsenek kevesen, akik folyamatosan ezt szeretnék David Cameron fülébe suttogni. James Forsyth a The Spectatorban megjelent cikkében arról ír, milyen problémákkal nézhet majd szembe a frissen megválasztott brit miniszterelnök és kis konzervatív többsége a parlament falai között.

Az illiberális feministák érvelés helyett az ellenfél elhallgattatásával próbálják megnyerni az ideológiai vitákat. A baloldal ezen része jobb érvek helyett a karaktergyilkosságot és a szexizmus bunkósbotját használja, legyen szó a szövetségi költségvetésről vagy az alkotmányról. Kirsten Powers liberális újságíró, médiaszemélyiség a The Daily Beasten megjelent cikkében ír arról, hogy miként járatja le a feminizmust az illiberális baloldal.

James Burnham 1964-es, mára klasszikussá vált könyve, a The Suicide of the West (A Nyugat öngyilkossága) keményen és keserűen elemzi a korabeli amerikai jóléti államot, amihez Alvino-Mario Fantini szerint kifejezetten jól kapcsolódnak az ötven évvel későbbi, napjainkban történő baltimore-i események. A liberális szem nem is látja a problémát, mondja Burnham, vagy ha látja is, inkább a szőnyeg alá söpri.

„A tory győzelem Európa veresége” című cikkében Patrick J. Buchanan a brit választási eredményeket, és ezeknek lehetséges következményeit értékeli a The American Conservative oldalán. Véleménye szerint David Cameron a legsikeresebb konzervatív vezető Margaret Thatcher óta, ez a siker azonban országának széteséséhez és a britek Európai Unióból való kilépéséhez is vezethet. Theodore Dalrymple a City Journalnak írt cikkében eközben a brit krízis több dimenziójáról írt.

Kisebb vita alakult ki több, EP-szavazásokat figyelő szervezet körül. Több dühös EP-képviselő is azt állítja, hogy a munkájuk több mint csak szavazás – vagy nem szavazás. Ebben a témában gyűjtötte össze James Panichi a Politico oldalán a közelmúlt eseményeit.

Számos elemzőnek feltűnt, hogy a nagyvállalatok milyen hatást gyakoroltak az ír melegházassági népszavazásra, különösen a kaliforniai illetőségű cégek, mint például a Google. Az utóbbi évek érdekes tendenciáinak egyike, hogy a nagyvállalatok, amelyek egykor a baloldal nagy ellenségei voltak, most a legnagyobb támogatóinak számítanak − mutat rá a The Spectator oldalán megjelent írásában Ed West.

Walter Russell Mead és csapata a The American Interest számára állított össze egy listát a világ hét vezető nagyhatalmáról, rangsorolva közvetlen környezetük és a nemzetközi rendszer befolyásolására való képességük alapján. A lista nem hasonlít az ENSZ BT összetételére vagy az eredeti G-7 országok listájára.

Hogyan kellett volna Ukrajnának cselekednie az oroszokkal szemben? Hogyan reagáljanak a balti államok, ha hasonló támadás éri őket keletről? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni Tod Lindberg a The Weekly Standard oldalán megjelent cikkében.

Az állami hatalom egyre inkább intézmények és egyéb szervezetek kezébe kerül, beleértve ebbe terrorista csoportokat is. Ezzel annak az esélye, hogy nukleáris fegyvereket használjanak fel sokkal nagyobb, mint a 20. században bármikor. A Hoover Institution kiadásában jelent meg a „The War That Must Never Be Fought: Resolving the Nuclear Dilemma” című kötet, amelyet James Goodby és George P. Shultz szerkesztettek.