Ugyan a hagyományos tipizálás szerint az amerikai milliárdos és republikánus politikus Donald Trump, valamint a brit munkáspárti, marxista Jeremy Corbyn a politikai spektrum két legszélén helyezkedik el, de nagyon sok közös vonásuk van. Mindketten hirtelen emelkedtek fel, mindketten valamiféle elitek ellen lázadnak és mindketten nagyon különböznek a hivatásos centrista politikusoktól. Lincoln Allison az angolszász politikai élet két jelenleg legfontosabb botrányhősét elemzi a Standpoint magazin oldalán megjelent írásában.
Allison a Standpointban megjelent cikkében arról ír: a francia forradalom óta használt és ugyancsak kiüresedett felosztás szerint Donald Trumpot a szélsőjobbhoz, Jeremy Corbynt pedig a szélsőbalhoz lehetne sorolni. Mindezek ellenére azonban a két politikus nagyon is hasonlít egymásra. Mindketten hirtelen emelkedtek fel, Corbyn meglepetésszerűen lett az egyik legnagyobb angol párt vezetője, Trump pedig elég közel áll hozzá Amerikában. Továbbá mindketten elütnek viselkedésükkel a hivatásos centrista politikusoktól, és ami a legfontosabb, mindkettő az úgynevezett elit ellensége. Allison szerint ezek a hasonlóságok még ennél is lényegesebben mélyebbre nyúlnak.
A párttagokat és a pártokhoz kötődő embereket bizonyos számú kategóriákra lehet osztani. Ilyenek a vezetők, a feltörekvők, a követő tagok, az elkötelezett tagok, a hűséges szavazók és a marginális szavazók. A kategóriák közötti a viszony pártonként változik. Allison szerint közös a brit Munkáspártban és az amerikai Republikánus Pártban, hogy mindkét pártban más pártokhoz képest jóval nagyobb jelentőséggel bírnak az elkötelezett tagok. Allison a továbbiakban ezeket a személyeket a fundamentalista jelzővel illeti, mivel szerinte ez a szó jobban fedi jellemzőiket. A közös vonás ellenére eszméik természetesen különböznek: amíg az egyiket az egalitárius, a kollektivista és neopacifista jelzőkkel lehetne jellemezni, addig a másikat az individualista, nacionalista és puritán jelzőkkel illethetjük.
A két párt emiatt a fent említett jellemzők miatt lényegileg is különbözik legfőbb ellenfeleiktől. A Demokrata Párt a New Deal óta leginkább érdekek koalíciója. Igaz, ez a koalíció folyamatosan változik. A fő cél azonban mindig egy olyan nagyobb szövetség építése, amely képes a választásokat megnyerni anélkül, hogy túlterjeszkedne vagy veszítene hitelességéből. Allison szerint a toryk abban az értelemben mindig is lényegileg negatívak voltak, hogy létezésük célja az őrült tervek megakadályozása. Az amerikai konzervatívokkal szemben, akik idealisták, a toryk természetüktől fogva anti-idealisták. A toryk anélkül is össze tudnak tartani, hogy mindenben egyetértenének. Ennek oka, hogy náluk a siker definíciója a választási győzelem és ezáltal mindenki más kizárása a hatalomból.
Allison véleménye szerint Jeremy Corbyn egy igazi fundamentalista, akinek az elvhűség a legfőbb motivációja és nem esik áldozatul a hatalom csábításának. Donald Trumpról ezt már kevésbé lehetne elmondani. Kampánya során azonban megtanulta azokat a trükköket, amikkel meg lehet szólítani a fundamentalistákat, és maga is felvett sokat a jellemzőik közül. Allison úgy látja, a fundamentalisták fontos jellemzője az, hogy veszítenek. Amikor fundamentalisták irányítanak egy pártot, az rendszeresen veszít azokkal a pártokkal szemben, amelyeket koalícióépítők és „negativisták” vezetnek. Jeremy Corbyn fundamentalista elődjei a Munkáspárt élén mindig komoly vereségeket szenvedtek. Név szerint Georgy Lansbury 1935-ben és Micheal Foot 1983-ban. Azt azonban ki kell jelenteni, hogy a fundamentalisták csakis normális időkben veszítenek. Ha egy válság annyira elfajul, hogy a status quo már nem opció, akkor a fundamentalisták is győzhetnek, mint 1945-ben Nagy-Britanniában vagy 2015-ben Görögországban.
A szerző úgy látja: a két politikus elég sok közös tulajdonsággal bír. Mind Corbyn, mind pedig Trump megveti pártjuk mérsékelt szárnyát, és természetesen a mérsékeltek is utálják őket. Ebből kifolyólag mindketten sikeresek olyan emberek mozgósításában, akik korábban kiábrándultak a politikából. Emellett mindkettő mozgalomként vagy keresztes hadjáratként látja pártját. Mindkettő hatalmas sértéseket tud okozni anélkül, hogy belátná ezeket. Továbbá mindkettő fundamentalista módon használja a nyelvet. Corbyn egy „jobb” társadalmat akar építeni, mintha létezne egy objektív és érvényes elgondolás arról, hogy mi a jobb. Trump vesszőparipája pedig az „amerikai”. Ez nem egy koncepció, hogy jogilag és tényszerűen mi az „amerikai”, hanem egy megkülönböztetés az „amerikaiatlan” tevékenységektől.
A leginkább érdekes viszont a vallással való viszonyuk. Míg Corbyn ateista, addig Trump egy presbiteriánus, aki Bibliákat gyűjt. Trumpról azonban nehéz lenne azt mondani, hogy igazán vallásos ember lenne. Legfőképp azok alapján, ahogyan viselkedik. Azt viszont mindenki tudja, hogy Trumpnak névlegesen vallásosnak kell lennie abban a politikai pozícióban, amit elfoglal. Corbynra ez azonban egyáltalán nem vonatkozik. Nyilvánvaló azonban, hogy Corbyn egalitarianizmusa és pacifizmusa csakis valamifajta vallásként áll meg, mert egyszerűen lehetetlen a logikából, a józan észből vagy empirikus megfigyelésből eredeztetni. Azért, hogy igazságosak legyünk Corbynnal szemben, el kell ismerni, hogy ő valószínűleg tudatában van a fenti ténynek, írja Allison. Nem csak hogy nem annyira ellenséges a kereszténységgel szemben, mint néhány párttársa, hanem el is ismerte a „zsidó-keresztény tradíció” jelentőségét. Mindeközben Trump azt állítja, hogy ő lesz a leginkább keresztény elnöke az Egyesült Államoknak. Viszont Allison szerint ez alatt igazából azt kell érti, hogy ő lesz a leginkább „antikeresztényellenes”, ami abból áll, hogy nehéz idők várnak majd az ateistákra és muszlimokra.
Allison szerint Corbyn esélyes lehet a győzelemre, ha megőrzi a morális magaslatát és beüt valamiféle válság. Az akadályok komolyabbak azoknál, mint amelyek Trumpot választják el a győzelemtől. Továbbá lényeges, hogy amíg a patriotizmus erői Trumpot segítik, addig Corbyn számára ezek előnytelenek. A tory többséget, a rögzített időtartamú parlamentet és Corbyn korát sem szabad elfelejteni. Ezek fényében, ha Allison fogadhatna, 25 az 1-hez arányra értékelné Corbyn, 12 az 1-hez arányra Trump győzelmi esélyeit. De kéri, hogy senki se fogadjon túl nagy tétben.
Pál Benedek
