A szövetségesek már régóta bombázzák az Iszlám Állam állásait, de a valódi siker még messze van. Emiatt már többen a nyugati koalíció közvetlen katonai beavatkozását sürgetik. Andrew J. Bacevich volt amerikai ezredes szerint lehet, hogy a nyugati erők könnyen legyőznék az ISIS-t, viszont ez az igazi problémát nem oldaná meg. A radikális iszlámmal folyatott harc egy olyan stratégiai feladvány, amelyet a Nyugat nem fog egyhamar megnyerni, állítja a szerző a The Spectatorban megjelent cikkében.

A párizsi merényletek és az elhúzódó szíriai válság miatt sokan újabb amerikai katonai beavatkozást sürgetnek a Közel-Keleten. Leon Hadar szerint azonban éppen itt az ideje, hogy az Egyesült Államok elkezdje a „konstruktív be nem avatkozás” politikáját és Európa végezze el a saját házi feladatát. A The American Conservative honlapján megjelent cikkében Hadar arra tesz javaslatot, hogy az USA vonuljon ki a régióból és Európa vegye kézbe a dolgokat a térségben.

Robinson Meyer a The Atlantic oldalán megjelent cikkében a párizsi ENSZ-klímacsúcs egyik legégetőbb kérdéséről ír: lesz-e átfogó klímaszerződés? Barack Obama amerikai elnök egy olyan kompromisszumot vázolt fel, amely segíthet áthidalni a szerződés megkötését eddig akadályozó tényezőket.

A nyugati baloldaliak újra a Nyugat tevékenységét okolják a terrortámadásokért. Ann Sterzinger szerint azonban el kell felejteni a bűntudatot, ugyanis nem a nyugat hibái provokálták ki 9/11-et és a párizsi támadásokat. A dzsihádizmus a saját vallási logikája szerint működik, és ehhez a nyugati embereknek nem sok közük van. A szerző cikke a RightOn oldalán jelent meg.

Hatvanhárom év óta először lőtt le NATO-tagország orosz repülőgépet. Mi lesz most? Uri Friedman a The Atlantic oldalán megjelent cikkében a török légtérben november 24-én lelőtt orosz vadászbombázó incidensét elemzi: „Ha új konfliktust nem is fog okozni, megnehezíti egy régebbi ellentét lezárását” – írja a szerző.

Lehet, hogy Európa saját határain belül az erő már nem számít. A világban azonban továbbra is a dzsungel törvényei működnek. Európa nem fegyverezte fel magát sem fizikailag, sem spirituálisan az őt körülvevő dzsungellel szemben. Most ez a dzsungel betört Európa kertjébe, és Európa vesztésre áll − írja Robert Kagan külpolitikai szakértő a Wall Street Journalban megjelent cikkében.

A formális vallások visszaszorulása nem jelenti a vallásos impulzus meggyengülését. Ennek legnegatívabb hatása, hogy szektaszellemet hív életre, amely a „cselszövő eretnekek” egyik eszközeként tekint a racionális vitára, így azt teljesen ellehetetleníti. Az új médiatechnológiák lehetővé teszik, hogy az emberek zárt intellektuális térben éljenek, ahol előítéleteik nem csak, hogy megerősítést találnak, de még súlyosabbá is válhatnak. Nick Cohen a Standpoint Magazine oldalán megjelent cikkében a szektásodás folyamatát és ennek veszélyeit elemzi.

Egy serkentő, felemelő európai vízió nélkül nem alakul ki az a fajta önbizalom, ami egy olyan civilizáció sajátja, amelyet érdemes megőrizni egyedi karaktere miatt. Ehelyett folytatódik Európa morális és kulturális kiüresedése az irányított hanyatlás és önmegvetés közepette. Ha Európa nem hajlandó megerősíteni és megvédeni gyökereit, nem vár rá más, csak egy hanyatlással és növekvő vallási erőszakkal súlyosbított disztópia. Samuel Gregg a The Public Discourse oldalán megjelent cikkében Európa jövőjét boncolgatja.

Míg a plágium megbocsáthatatlan bűn Amerikában, az igazság elferdítése bevett gyakorlat. Alexander Chancellor a Spectator oldalán november 14-én megjelent cikkében az amerikai elnökválasztási kampányok egy megszokott elemére hívja fel a figyelmet, arra, ahogyan a jelöltek saját élettörténetük kiszínezésével próbálnak több szavazatot nyerni.

Elindította Twitter-oldalát a Danube Institute.

A Danube Institute egy budapesti központú think tank, az intézetet a Batthyány Lajos Alapítvány hozta létre. A Danube Institute célja a magyar és az angolszász konzervatív és klasszikus liberális eszmerendszer és azok képviselői közötti kapcsolatok építése, világpolitikai és gazdasági, biztonságpolitikai témájú események, konferenciák szervezése és publikációk kiadása.

Értesüljön eseményeinkről és új cikkeinkről a Twitteren keresztül is, kövessen minket ezen a platformon!

Twitter oldalunk ezen a linken keresztül érhető el.

A menekültválság kétféle reakciót váltott ki Európában, de sem a szolidaritás, sem az aggodalmaskodás nem vezet hatékony politikai gyakorlathoz a válság kezelése érdekében. A szíriai válság kezelési stratégiáit értékeli Emanuele Ottolenghi a Standpoint Magazine oldalán megjelent cikkében. 

Látszik-e már a putyini rendszer új nemzedéke? Brian Whitmore a The Atlantic oldalán megjelent cikkében arra a kérdésre keresi a választ, hogy létrehozhatja-e az orosz vezetők új generációját a nepotizmus? Oroszország történelmét figyelembe véve ez ennyire nem lesz egyszerű.

Lehet, hogy téged nem érdekel a háború, de te érdekled a háborút. A párizsi támadások komoly tanulságokkal szolgálnak a Nyugat számára. Az iszlamisták azért támadtak, mert utálják azt, ami a Nyugat és azt, ahogy Nyugaton lehet élni. A bezárkózás nem csak a terroristák győzelmét jelentené, hanem azoknak az értékeknek és erényeknek a megtagadását jelentené, amiért Európa harcolt, írja Alex Massie a The Spectator honlapján megjelent véleménycikkében.

A párizsi terrortámadások nem csak a Nyugat, hanem a muszlim világ ellen is irányultak. Az iszlamizmus dogmái ellentétesek a Koránnal és inkább a 20. századi totalitárius diktatúrákkal rokoníthatóak. Egy olyan barbarizmus terjed a modern muszlim világban, amely még a középkori időkben is szokatlan volt. Qanta Ahmed a The Spectator honlapján megjelent cikkében elemzi az iszlamizmus és az iszlám vallás ellentétét.

Mindig megvan az esély arra, hogy a következő támadás eddig még nem látott pusztítást hoz magával. De minden egyes eset újabb esélyt ad arra, hogy felismerjük: az ellenség még mindig háborúban áll velünk, még akkor is, ha naivan azt hisszük, hogy a konfliktust lezárhatjuk harc nélkül visszavonulva. Andrew C. McCarthy a párizsi terrortámadásra reagál a National Review oldalán megjelent cikkében.

Újra egyetemi aktivisták ámokfutása tartja lázban az amerikai médiát. Idén Halloweenkor a Yale-en alakult ki nézeteltérés egy tanár házaspár és a diákok között, hogy vajon az egyetem megmondhatja-e, milyen a helyes jelmez. Az eset bejárta a médiát, és újra előkerült a vita az egyetemisták túlérzékenységéről és annak szólásszabadságra gyakorolt hatásáról. Conor Friedersdorf az esetet elemzi a The Atlantic-ban megjelent cikkében.

Oroszország szíriai intervencióját értékeli Marvin Kalb a Foreign Policy oldalán megjelent cikkében. Véleménye szerint Putyint az országán belüli muszlim kisebbség radikalizációjától való félelme motiválta a cselekvésre, de a fenyegetés elfojtása helyett pont az ellenkezőjét éri el, és a helyzet még rosszabbra fog fordulni.

Amerika egy megosztott nemzet, amely nem csak abban nem tud megegyezni, hogyan érje el céljait, de abban sem, hogy mik a céljai? Az amerikaiakat a hidegháború első évtizedei során a Szovjetunió rémképe tartotta össze. Ez az egység azonban fokozatosan megbomlott. Hiába nyerte meg az Egyesült Államok a hidegháborút, a nemzet közös cél nélkül maradt. Patrick J. Buchanan a hidegháború óta eltelt időszak washingtoni külpolitikáját elemzi a The American Conservative oldalán megjelent írásában.

Mit is jelent valójában az állam és vallás közötti „fal” megléte? Ha megvizsgáljuk a történelmi példákat, világosan látható, hogy sokkal kevesebbet, mint ahogy azt napjaink radikális szekularizmusának képviselői gondolják − véli Bruce Frohnen, aki a Crisis Magazine oldalán megjelent cikkében az állam és az egyház szétválasztásának kérdéskörét vizsgálja. Véleménye szerint rengeteg amerikai hiszi tévesen, hogy ezt az alkotmányuk szó szerint tartalmazza, emellett abban a hitben élnek, hogy ez a vallás teljes száműzését jelenti a közszférából. Mennyire van ebben igazuk?

Filip Mazurczak a Crisis Magazine oldalán megjelent cikkében a lengyel választásól ír, valamint arról, hogy milyen hatással lehet a politikai fordulat a lengyel katolicizmus jövőjére. Bár továbbra is Lengyelország tekinthető a világ egyik legkatolikusabb országának, az elmúlt években az eddigi kormánya kísérletet tett az egyház háttérbe szorítására a közpolitikai döntéshozatalban, ezzel szembemenve a társadalom elvárásaival és akár az alkotmánnyal is.

Ugyan a hagyományos tipizálás szerint az amerikai milliárdos és republikánus politikus Donald Trump, valamint a brit munkáspárti, marxista Jeremy Corbyn a politikai spektrum két legszélén helyezkedik el, de nagyon sok közös vonásuk van. Mindketten hirtelen emelkedtek fel, mindketten valamiféle elitek ellen lázadnak és mindketten nagyon különböznek a hivatásos centrista politikusoktól. Lincoln Allison az angolszász politikai élet két jelenleg legfontosabb botrányhősét elemzi a Standpoint magazin oldalán megjelent írásában.

Daniel Johnson a Standpoint Magazine oldalán megjelent cikkében napjaink migrációs problémáját és annak lehetséges hatásait vizsgálja. Szerinte „a migráció jelenlegi hullámának Európára gyakorolt demográfiai hatásai teljesen kiszámíthatatlanok.”

Június 18-án mutatták be Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikáját, amire Russell Ronald Reno reagált a First Things oldalán megjelent cikkében. Reno véleménye szerint ez az enciklika a legerősebb modernségellenes üzenetet hordozó egyházi dokumentum IX. Pius 1864-es Syllabusa óta, amely kora tévedéseinek jegyzékbe foglalását tartalmazza.

Az utóbbi időben Oroszország egyre inkább visszatér a konzervatív irányzathoz. A Nyugat nem nézi jó szemmel ezt a változást: sokan az orosz elnököt hibáztatják, amiért Oroszországot eltéríti a hagyományos, nyugati értékeket valló úttól. Pedig korántsem ilyen egyszerű a helyzet: Paul Grenier az American Conservative-ben az orosz konzervativizmus sokszínűségét járja körül.

A tervezett brit EU-referendum körüli heves vitákat hallva azt gondolhatnánk, meglepő, hogy egy nemrég készült felmérés szerint az angol Konzervatív Pártnak csupán 15%-a lépne ki az Európai Unióból. Pedig közelebbről nézve egyáltalán nem az, hiszen a konzervatív politikusok egyértelműen a megreformált Unión belül maradás mellett teszik le a voksukat − állítja Damian Green és Charles Tannock a Spectator hasábjain.

Barack Obama amerikai elnök ISIS-szel kapcsolatos kijelentése, miszerint „ideje leszállni a magas lóról, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a középkorban a keresztények szörnyű tetteket vittek véghez Krisztus nevében”, nagy port kavart a konzervatívok körében. Népszerű a baloldalon az a megfogalmazás, miszerint a Nyugat „keresztes háborút” indított az arab államokkal szemben. A Quadrantban publikáló Mervyn F. Bendle szerint azonban ez a kifejezés történelmi szempontból távolról sem helytálló, és a szélsőséges muzulmán terrorszervezetekben sem kellene erősíteni ezt az elképzelést.

Annak ellenére, hogy Franciaországban léteznek politikai és társadalmi konzervatívok, ők magát a konzervatív jelzőt próbálják elkerülni. Ennek oka az ország köztársasági hagyományában keresendő. A demokrácia forradalmi hagyománya kényelmetlenné tette a konzervatív jelző használatát. Laetitia Strauch-Bonart a Standpointban írt a francia konzervatívok hagyományairól és ambivalens helyzetéről.

A középkori Egyház egy közös nyelv, vallás és egyetemi rendszer mentén egyesítette Európa nagy részét. Ma az Európai Unió működik hasonlóképpen, egy Európai Egyesült Államok létrehozásán ügyködve − írja Ryan Shinkel az Ethika Politikán.

Európa országai közül jelenleg Olaszország partjait éri a legnagyobb bevándorlási hullám, a kormány pedig a migránsok befogadása mellett döntött. Ez viszont súlyos terhet ró az országra, amit az olasz nép nagy része nem néz jó szemmel.  Erről és hasonlóan nagyszabású intézkedésekről, valamint a bevándorlókat megillető jogokról ír részletesen Nicholas Farrell a Spectator oldalán.

Több mint fél évszázaddal a második világháború vége és az európai integráció kezdete után a nemzeti határok továbbra is fontos szerepet játszanak a kontinensen. George Friedman a Stratfor honlapján megjelent írásában három válságot elemez napjaink Európájából. Igaz, hogy a három válság nagyon is különböző, de szerinte mindegyik az európai határokról szól, arról, hogy ezek a határok mit jelentenek és ki ellenőrzi őket.