2020. április 13. 07:50 - Danube Institute

Ki felelős Svédország koronavírus-stratégiájáért?

tegnell.jpg

Anders Tegnell, a svéd járványügyi szakértő az egyik legtöbbet emlegetett személy lett Svédországban a koronavírus járvány kitörése óta. Tegnell a svéd közegészségügyi hatóság képviseletében napi tájékoztatást ad a svédországi helyzetről, emlékeztetve az embereket az egészségük megőrzésére vonatkozó hivatalos járványügyi javaslatokra.

Bár a svéd hatóságok (beleértve a közegészségügyi hatóságot) törvényeket nem tudnak hozni, javaslatokat attól még tehetnek a kormánynak. Néhány javaslatot ezek közül be is vezettek. Ilyen volt például az éttermek és kávézók nyitvatartásának korlátozása és az ötven főt meghaladó nyilvános rendezvények betiltása.

Az alkotmányba foglaltak szerint a svéd hatóságok teljesen függetlenek a kormánytól. Ennek két fő célja van: az egyik annak biztosítása, hogy a fontos kérdésben hozott döntések tudáson és szakértelmen alapuljanak, a másik pedig a korrupció visszaszorítása, hiszen így a minisztereknek nincs ráhatása a hatóságok döntéshozatalára.

„A kormány határozza meg az irányvonalat, de minden körülmények között tiszteletben kell tartania a szakértelmet és az intézmények függetlenségét” – mondta Li Bennich-Björkman, az uppsalai egyetem államigazgatási tanszékének professzora.

„Ez a hatalommegosztási rendszer egészen a 17.századig nyúlik vissza. Akkoriban megjelent a gondolat, hogy a közalkalmazottakat védelmezni kell a politikai oldalról jövő nyomástól. Ez a gondolat tovább élt, és véleményem szerint el is érte a kívánt hatást. Svédországban visszaszorult a korrupció” – tette hozzá.

Bár a közegészségügyi hatóság igazgatóját a svéd kormányzat nevezi ki, kormányváltáskor nem szokták leváltani az aktuális vezetőt, ahogy ez Johan Carlson, a jelenlegi igazgató esetében is történt.

Johan Carlson szerint a svéd koronavírus-stratégia a szigorú szabályozások helyett az emberek belátásán és megértésén alapszik. Az tehát, hogy az intézkedések mennyire lesznek sikeresek Svédországban, nem csak a hatóságoktól, de nagy mértékben az emberek hozzáállásától is függ.

Elengedhetetlen fontosságú a bizalom a hatóságok és a svéd polgárok között. A hatóságoknak azon kell dolgoznia, hogy elérje azokat az egyéneket is, akikben nem alakult még ki a kormányzat felé irányuló feltétlen bizalom, amely bizalmatlanság leginkább a bevándorlókra jellemző. A jelentések szerint a svéd-szomáliaiak erősen felülreprezentáltak a stockholmi koronavírus-fertőzöttek között.

„A svéd kormányzat felül tudná írni a hatóságok döntéseit veszélyhelyzet vagy alkotmánymódosítás esetén, ami nagyon valószínűtlen forgatókönyv Svédországban. De részemről ez egy hipotetikus kérdés, hiszen miért hinnék azt a miniszterek, hogy nem kell hallgatniuk a szakértőkre?” – mondja Bennich-Björkman.

Szemlézte: Tóth-Bíró Zsófia

komment
süti beállítások módosítása