Alapjaiban alakulhat át a svéd politika azután, hogy a nyugati média által szélsőjobboldalinak titulált Svéd Demokraták (SD) együttműködést ajánlottak a mainstream ellenzéknek.

A Svéd Demokraták nevű párt viszonylag rögös utat járt be. Jimmie Åkesson jelenlegi pártelnök csatlakozásáig valóban kvázi szélsőjobboldaliak dominálták a formáció életét. Az ő megjelenésével azonban a párt fokozatosan mérséklődött és húzott a centrum felé. A radikális és szélsőséges elemek sorra kiléptek. Az átalakulás pedig mostanra az elnyert mandátumokban és szavazatokban is megmutatkozik.

A Politico európai kiadásában Charlie Duxbury arról ír, hogy a párt jelenlegi elnöke most azon dolgozik, hogy a formáció meghatározó erő lehessen a skandináv ország politikai életében, és hogy bekerüljenek a politikai mainstreambe. Ennek elérése érdekében Åkesson párbeszédet kezdeményezett a többi ellenzéki párttal, hogy együtt leváltsák a kormányzó, szociáldemokrata kormányt. A Svéd Demokraták mellett a kereszténydemokraták, a liberálisok és a Mérsékelt Párt politikusai vesznek részt e megbeszéléseken. Duxburry szerint sok múlhat ezen, hiszen

ha sikeresek lesznek, akkor valódi esély mutatkozik egy esetleges kormányváltásra.

Ha azonban nem sikerül egyezségre jutniuk az ellenzéki erőknek, akkor a szociáldemokraták szinte biztosan megnyerik a következő választást is.

A szerző szerint a Svéd Demokraták pártelnökének vékony kötélen kell táncolnia. Duxburry úgy látja, ha esetleg túl erősen és határozottan képviseli pártja migrációellenes politikáját, könnyen elijesztheti lehetséges szövetségeseit. Ha azonban nem lép fel kellő erővel azért, hogy az általa vezetett formáció álláspontja érvényesüljön, akkor a szavazók szemében okoz csalódást, mondván nem képes az értékeiket képviselni és érvényre jutatani a többi párttal szemben.

Az egyeztetésekkel azonban nem csak a Svéd Demokraták veszíthetnek. Duxburry kiemeli:

azzal hogy a fentebb felsorolt pártok jelezték együttműködési szándékukat az Åkesson vezette politikai formációval komoly vörös vonalat léptek át.

Az SD helyzete sokáig hasonlított a német AfD jelenlegi státuszára. A mainstream pártok között volt egy úgynevezett gentleman agreement, vagyis egy hallgatólagos megállapodás, amely szerint nem fognak együttműködni a korábban szélsőséges formációval. A szociáldemokraták leváltását célzó kezdeményezéssel azonban ez a tabu megdőlt. A szerző szerint ugyanakkor kérdéses, hogy hogyan értékelik mindezt a kereszténydemokrata vagy éppen mérsékelt szavazók. A korábbi ellenállással kapcsolatban a cikk ki is emeli, hogy a Mérsékelt Párt egykori elnöke xenofóbnak titulálta Åkessonékat és elutasított bárminemű együttműködést.

Az SD támogatottsága a 2015-es migrációs válság után kezdett jelentősen megnőni. A párt egyre meghatározóbb lett a svéd politikai életben, annak ellenére is, hogy a többi politikai erő megbélyegezte.

Mára azonban már akkorára nőtt, hogy egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az ellenzéki szervezkedésre természetesen a baloldali kormányzat is reagált. Stefan Löfven miniszterelnök egy parlamenti vitában a Mérsékelt Párt vezetőjét azzal vádolta, hogy olyan erőkkel akar összefogni, amelyek nem tisztelik az emberek egyenlőségét.

Kristerssson ellenzéki pártelnök szerint ugyanakkor a kormány az ilyen kijelentésekkel csak megpróbálja elterelni a közvélemény figyelmét a katasztrofális teljesítményéről.

A baloldali kabinet számára komoly aggodalomra adhat okot az esetleges szövetségkötés. A jelenlegi közvéleménykutatások szerint az ellenzéki blokk csak egy hajszállal marad le a kormánypártoktól és szinte biztos, hogy kiélezett küzdelemre lehet számítani a 2022 szeptemberében esedékes választásokon.
Dexburry cikke végén megjegyzi, hogy

az SD esetleges politikai karanténból való kitörése komoly üzenet lehet a kontinens többi jobboldali pártjának.

A Svéd Demokraták példája azonban nem egyedi. Hasonló események játszódtak le a szomszédos Dániában is, ahol a Dán Néppárt került be fokozatosan a mainstream politikába.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell