Oroszország egyre növekvő fekete-tengeri jelentlétéről és az utóbbi évek haditengerészeti fejlesztéseiről értekezik Angela Stent a Foreign Affairs hasábjain.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrég arról beszélt Szentpétervárott, hogy a jelenlegi orosz haditengerészet képes bármilyen nemű betolakodót – legyen az hajó, repülőgép vagy épp tengeralattjáró – azonnal megsemmisíteni, ezzel garantálva az ország sérthetetlenségét. A cikk szerint Putyin már regnálása kezdetén felismerte a haditengerészet fontosságát és komoly reformokba, modernizációba kezdett. Természetesen az orosz flotta továbbra is hátrányban van az Egyesült Államokkal szemben, de a jelenlegi struktúrájával valóban
képesek megvédeni az orosz partokat és felségvizeket.
Moszkva nem csak az utóbbi évtizedekben fektetett nagy hangsúlyt egy kiemelkedő haditengerészet létrehozására. I. Nagy Péter óta a mindenkori orosz vezetés egyik kulcsfontosságú projektje volt a tengeri dominancia elnyerése. E projektben mindig is kiemelt figyelmet kapott a fekete-tengeri flotta. A hidegháború alatt a szovjetek dominanciáját a NATO tag Törökország próbálta meg kiegyenlíteni. A kommunista rezsim összeomlásával az orosz befolyás igencsak megcsappant a térségben, hisz Grúzia és Ukrajna függetlenedésével, valamint Románia és Bulgária NATO csatlakozásával elvesztette a tengerparti területek feletti kontrolt. Az oroszbarát Janukovics bukása Kijevben még rosszabb helyzetbe hozta Moszkvát.
A Kreml-ben ugyanis attól féltek, hogy Ukrajna nyugati orientációjával elveszíthetik a stratégiai fontosságú szevasztopoli kikötőt.
Ennek megakadályozására a „kis zöld emberkék” megszállták a Krím-félszigetet, ami azóta de-facto az Orosz Föderáció része. Szevasztopol kulcsfontosságú bázis, hiszen innen könnyen elérhető a Földközi-tenger, valamint így egyszerűen lehet hadianyagot és erősítést küldeni Oroszország egyetlen külföldi katonai bázisára, a szíriai Tartusba.
A Krím-megszállása a térségbeli nyugatbarát országokra nézve igencsak fenyegető, különösen a nem NATO tag Ukrajnára és Grúziára. Mindkét ország bizonyos részeit már most is megszállás vagy befolyás alatt tartja Moszkva. Az egyre növekvő és erősödő orosz jelenlét potenciális veszélyt jelent Bulgáriára és Romániára nézve is, hisz kereskedelmük nagy hányadát a kikötőiken keresztül bonyolítják le ezek az országok.
Moszkva mozgásterét igazán csak egy szereplő tudja korlátozni a térségben: Törökország.
A két ország felemás és gyorsan változó viszonyával egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. Ankarának – s így a NATO-nak - stratégiai előnye van Moszkvával szemben a tengerszorosok birtoklásával, így ha Oroszország ki akarna törni a Földközi-tenger térségébe, akkor mindenképp jó viszonyt kellene ápolnia a törökökkel.
A cikk szerint a Biden-adminisztrációnak hamarosan választ kell adnia Moszkva egyre intenzívebb jelenlétére. A szerző szerint az Egyesült Államok csakis Ankarával együtt dolgozva tudná felvenni a versenyt Oroszországgal szemben.
De vajon mi lesz a fontosabb Washingtonnak? A török demokrácia vagy a Dardanellák?
Mindemellett a NATO-nak politikai és katonai segítséget kellene nyújtani a már fentebb felsorolt, térségbeli országoknak.
Stent szerint Washington reakciója nem csak a fekete-tengeri relációban számít. A szerző úgy látja, hogy a Moszkvával szembeni magatartás meghatározza majd az Egyesült Államok reakcióját a Dél-kínai-tengeren is, ahol Kína igyekszik minél nagyobb befolyásra szert tenni. Kérdéses azonban, hogy az eddig csak külpolitikai kudarcokat halmozó Biden-adminisztráció képes lesz-e megfelelően reagálni ellenségei térnyeréseire.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
