Bryan Clark és Dan Patt a Defense One hasábjain értekezik az amerikai haderő és a Pentagon hiányosságairól. Arra figyelmeztetnek, hogy ha hamarosan nem történik változás, akkor Kína komoly katonai előnyre tehet szert az Egyesült Államokkal szemben.
A szerzők elsősorban az amerikai védelmi kiadások elosztását és annak kongresszusi elfogadását kifogásolják. A DoD-nek (Department of Defense – Védelmi Minisztérium) ugyanis 2 évre előre meg kell határoznia a büdzséjét és azt, hogy egyes programokra, kutatásokra mennyi pénzt szán. Bármilyen, a már elfogadott összegben történő változtatáshoz a Kongresszus (vagy legalábbis egyes szakbizottságainak) beleegyezése és jóváhagyása kell. Emiatt az is előfordul, hogy egyes sikertelen, vagy épp nem gazdaságos programokat 2 évig feleslegesen finanszíroznak, mivel az amerikai törvényhozás különböző okokra hivatkozva nem engedélyezi azok leállítását, vagy elutasítja a források átcsoportosítását.
Ezzel szemben a kínai katonai kiadások sokkal rugalmasabbak a szerzők meglátása szerint.
Az ázsiai ország hadserege ugyanis 1 éves költségvetésekkel dolgozik, amely nagyobb mozgásteret és alkalmazkodási képességet jelent.
Az amerikai védelmi kiadásokból ráadásul sokszor olyan projekteket finanszíroznak, amelyek a múlt problémáira keresik a választ és a kötöttségek miatt nem a jövőbe tekintenek. A szerzők szerint ezen úgy lehetne javítani, ha nagyobb autonómiát és beleszólást kapnának a parancsnokok és a különböző programok menedzserei. Ez ellen ugyanakkor sokan szót emeltek, mondván ezek a személyek csak az általuk koordinált fejlesztésekre, vagy szakterületekre koncentrálnak rövidtávon, és nem látják át a nagyobb képet, amely a stratégia alkotáshoz elengedhetetlen. A szerzők szerint ez pont fordítva van. Szerintük a bürokraták és a felső vezetők nem tudják pontosan megítélni a jövőbeli stratégiai fejlesztések, vagy újítások irányvonalát, s ezért
nagyobb mértékben kellene támaszkodni a középvezetőkre és programmenedzserekre, ügyvezetőkre. Ahhoz, hogy a felsorolt problémákát megoldják komoly költségvetési reformokra van szükség.
A szerzőpáros amellett érvel, hogy szakítani kell a programok menti finanszírozási formával és át kell állni a misszió-bázisú költségvetésre. A különböző haditechnikai eszközök fejlesztésénél megmaradhat a jelenlegi rendszer, de középpontba kell állítani a különböző kontinenseken történő konkrét beruházásokat, mint például radar-és rakétavédelmi rendszerek kiépítését Japánban és Lengyelországban. Ezen új rendszeren belül a harctéri parancsnokok szorosan együttműködnének a washingtoni tisztségviselőkkel és bürokratákkal a célok és a konkrét beruházások meghatározásakor. A szerzők szerint egy ilyen reformmal elősegíthető az új technológiák hatékony kutatása és növelhető az amerikai hadsereg rugalmassága is.
Mindemellett azzal is érvelnek, hogy az új finanszírozási formával átláthatóbbak lennének a védelmi kiadások, ezáltal növekedhetne a Kongresszus és így a választók kontrolja a hadsereg felett.
Ha ezeket a reformokot nem hajtják végre, akkor további adófizetői dollárok milliói folynak felesleges, vagy elavult programokba és komoly lemaradásba kerülnek Kínával szemben.
Az Egyesült Államokkal ellentétben ugyanis Peking komoly átalakításokat hajtott végre a hadseregében, mind költségvetési, mind strukturális szempontból. Sor került a többi között a parancsnoki hierarchia átalakítására, valamint új fegyver-és haderőnemek felállítására is. Egyes kutatók szerint a 2013-as szervezeti átalakítások teszik lehetővé, hogy a Nép Felszabadító Hadsereg igazi kihívója legyen az amerikai fegyveres erőknek.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
