Az orosz-ukrán háború, valamint az Izrael és a Hamasz között folyó konfliktus fényében nem meglepő, hogy a nemzetközi szakértői közösségben felmerült az új világrend kialakulásának problémája. Az Egyesült Államok által dominált unipoláris rendszer felbomlását annak kihívói, Moszkva és Peking már régóta hangoztatják, azonban kérdéses, hogy az újonnan átrendeződő nemzetközi viszonyok milyen átalakuláson mehetnek keresztül.

Ebben pedig a legnagyobb játékosokon keresztül olyan középhatalmak is meghatározó szerepet fognak játszani, mint India, Dél-Afrika, vagy éppen Dél-Korea. Timothy Garton Ash történész, az Oxfordi Egyetem professzora a European Council on Foreign Relations oldalán elemezte a szerzőtársaival, Ivan Krastevvel és Mark Leonarddal készített globális közvéleménykutatás eredményét.

A november 15-i, San Franciscoban lezajló elnöki szintű egyeztetést követően a nemzetközi médiában ismét megjelent az új hidegháború, azaz egy lehetséges bipoláris rendszer kialakulásának gondolata. Hszi Csin-ping és Joe Biden elnök találkozója azonban – szakértők szerint – koránt sem a kettős szuperhatalmi balansz létrejöttét jelzi. Az elmúlt időszakban létrejött globális rendetlenséget ugyanis sokkal inkább a fragmentáció, valamint az egyes nagy- és középhatalmak között létrejövő versengés jellemzi.

A European Council on Foreign Relations közvéleménykutatása egyedülálló kiterjedéssel vizsgálta a nagy- és felemelkedő hatalmak társadalmainak attitűdjeit: Kína, India, Törökország, az Egyesült Államok, valamint Oroszország mellett középpontba került Szaúd-Arábia, Indonézia, Dél-Afrika, Brazília, valamint Dél-Korea is. Ennek következtében a kutatás lehetőséget ad arra, hogy - reprezentativitásának köszönhetően - általános következtetéseket vonjunk le az adott országok csoportjával kapcsolatban.

A napjainkat meghatározó konfliktusokkal kapcsolatos kérdések figyelemreméltó trendekre mutattak rá: a kínai, a szaúdi, a török, az indiai, valamint az indonéz társadalmak többsége szerint Oroszország öt éven belül győzelemmel fogja lezárni az ukrajnai háborút. Ezen országok az Európai Unió jövőjével kapcsolatban is hasonlóan borúlátóak, a többségük szerint a közösség 20 éven belül szét fog hullani. A szerzők szerint ezen eredmények korrelációja tökéletesen megmutatja, hogy a Nyugat jövője mennyiben összefügg az ukrajnai háború kimenetelével.

Ezzel párhuzamosan a jövő kockázataival kapcsolatos eredmények is aggodalomra adhatnak okot.

Az Egyesült Államok és Kína megkérdezett állampolgárai szerint a két ország közötti konfrontáció esélye magas: az amerikaiak 39%, míg a kínaiak 52%-a szerint fog 5 éven belül megütközni a két nagyhatalom.

Szintén hasonlóan kockázatos tendenciának tekinthető, hogy a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok megkérdezettjeinek többsége úgy nyilatkozott, hogy országának előnyére válna, amennyiben atomtöltetre tenne szert.

Továbbá érdemes kiemelni, hogy a szerzők által csak „szépségversenynek” nevezett vetélkedésben Washington és szövetségesei előnyt élveznek: amennyiben nem a saját országukban kellene élniük, a brazilok, a szaúdiak, a dél-afrikaiak, a dél-koreaiak, valamint a törökök nagy többsége is az Egyesült Államokban telepedne le. Ezzel ellentétben Oroszország kifejezetten rossz helyen áll ebben a kérdésben, csak úgy, mint az emberi jogok szintjén is. Fontos következtetés ezen felül, hogy

a megkérdezettek nagy többsége szerint Oroszország – értékrendje alapján – nem része Európának, ami arra is utal, hogy a kontinenst értékekkel azonosítják a megkérdezett állampolgárok.

Mégis a kutatás leginkább kiemelendő konklúziója, hogy a megkérdezett, nagyrészt középhatalomként számon tartott országok polgárai nem érzik szükségesnek, hogy egy adott hatalomhoz vagy blokkhoz tartozzanak.

Ez azt is jelenti, hogy az együttműködés lehetőségei egyfajta „á la carte” étlaphoz hasonlóan tárulnak ezen országok elé: lehetséges, hogy katonailag az Egyesült Államokkal működnek együtt, míg gazdasági szinten a Kínai Népköztársasággal.

Az „el nem kötelezettség” fogalmának megújulása egyúttal a diplomácia kiterjesztéséhez is vezet, „így az négydimenziós játszmává válik.”

Összességében tehát az ECFR kutatása rámutat, hogy a nemzetközi rendetlenség nem egyszerűsíthető a felemelkedő Kína és az azzal szembenálló Egyesült Államok vetélkedésére, hiszen azt számos kis- és középhatalom befolyásolhatja.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon