2023. március 13. 16:00 - Danube Institute

Kanadát is utolérte az illegális bevándorlás

Mindezidáig ismeretlen helyzettel szembesült Kanada: több ezren rohamozták meg szárazföldi határátkelőjét, akik az USA-ból érkezve, attól északabbra próbálnának szerencsét. A növekvő nyomás ellen többen is – közéletből és a civil társadalomból egyaránt – felemelték hangjukat, illetve tiltakoztak a további befogadások ellen. A helyzetet a New York Times cikke foglalja össze.

shutterstock_1672225072.jpg


A gazdasági helyzet, illetve a COVID19 pandémia és annak utóhatásai ezreket kényszerítettek arra, hogy otthonaikat elhagyva máshol próbáljanak lehetőséget keresni a boldogulásra. Rajtuk kívül pedig nem szabad elfeledni azokat az illegális bevándorlókat sem, akik Afrikából és keletről közelítik meg Európát és a nyugati országokba akarnak jutni. Ők együttesen nemcsak számos európai országot tettek próbára, hanem az USA déli határát és újonnan Kanadát is komoly kihívás elé állították, amelynek mindeddig ez a helyzet földrajzi fekvéséből, illetve szigorú bevándorláspolitikájából – amely elsősorban a magasan képzetteknek kedvezett – adódóan ismeretlen volt. Az utóbbi időszakban ugyanakkor az illegális bevándorlók száma ugrásszerűen megnőtt:

2022-ben csaknem 40 000-en érkeztek Kanadába, míg 2019-ben „csak” fele ennyit regisztráltak.

A belépők száma havi szinten is kiugróan magas – januárban például csaknem 5000 fő lépte át a határt ellenőrizetlenül, akik nemcsak latin-amerikai országokból, hanem Afrikából származtak és az Egyesült Államokat átszelve Kanadában próbáltak meg menedékjogot kérni.

Lévén, hogy Kanada munkerőhiányban szenved, mindeddig – és a mai napig is – olyan politikát folytatott és tervez is folytatni, amely a legális úton érkezőket befogadná az országba, orvosolva így a fennálló helyzetet. Ennek értelmében, nemrégiben hozták meg azt a döntést is, miszerint

2025-ig 1,5 millió bevándorlót terveznek befogadni.

Így az illegálisan érkező migránsok egy részének is sikerül letelepednie az országban: 2017 februárjától kezdve összesen 81 418 illegális határsértést regisztráltak Kanadában, a határsértők 37%-a menedékjogot kapott. Kevesebb, mint 34%-nak visszautasították a kérelmét, 28% pedig még mindig elbírálásra vár.

Az ellenzék felismerte a bevándorlás okozta veszélyt: az illegális migráció beszüntetését szorgalmazza, amelyet a Roxham Road határátkelő lezárásával sikerülne elérni. Mindezen kívül, a még 2004-ben meghozott bevándorlási törvény felülvizsgálása is elengedhetetlen, amely elősegítette a migrációs folyamatokat. Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök mindeddig büszkén beszélt a migránspolitika sikerességéről, azonban az utóbbi időben változtatott nézetein, illetve a már említett rendelet újragondolását emlegette. Ugyanebben az időszakban Joe Biden amerikai elnök is megszólalt az Amerikát – főleg annak déli határát – sújtó migrációval, illetve a törvények megújításával kapcsolatban.

A határvédelem is hagy kivetnivalót maga után: Roxham Roadon, a belépési pontnál az illegális migránsokat az ott járőröző rendőrök csupán figyelmeztetik arról, hogy letartóztatják őket. Ha ez tényleg bekövetkezik, az országba újonnan érkezők nagyon rövid idő alatt szabadlábon vannak, sőt, vannak, akik a kormány által fizetett hotelekben tartózkodnak hosszú időn keresztül. Az országba érkezés után pár hónappal már munkába is állhatnak, orvosi ellátásra jogosultak, a gyerekek pedig állami iskolákban kezdhetik meg a tanulmányaikat.

A bevándorlás legjobban Québecet érinti, számos egyéb pénzügyi terhet róva így jogtalanul az egész tartományra. Ezért a kormány több ezer főt szállított át a szomszédos Ontarioba, ahol a helyi képviselők szintén egyet nem értésüket fejezték ki ezzel kapcsolatban, hiszen annyi migránst nekik sem áll módjukban befogadni.

A migránspárti politikusok és jogvédő civilszervezetek szerint az USA egyre veszélyesebb ország lesz a bevándorlóknak, hiszen annak az esélye, hogy bármikor visszaküldhetik őket a kiinduló országba nagyon magas és várhatóan növekedni is fog. Ennek értelmében Kanadában lehetőséget látnak, így valószínűleg az illegális határátlépések egyre gyakoribbá válnak majd.

A két ország között húzódó határszakasz 8800 km hosszú. Ha a Roxham Road határátkelőhelyet lezárják, a bevándorlók számos további helyen próbálkozhatnak, amelyek sokkal veszélyesebbek, mint a szóban forgó illegális belépőhely. Sokak bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne meggátolni a migrációs folyamatok felgyorsulását. Hasonló véleményen van Laura Macdonald is, a Carleton Egyetem politológusa, aki szerint nagyon nehéz – szinte lehetetlen – feltartóztatni több tízezer embert a határokon, akiknek – véleményük szerint – minden további nélkül joguk van ezt tenni.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása