Az ukrajnai háború kitörése után fél évvel továbbra is bizonytalan a konfliktus kimenetele. Ennek ellenére a geopolitikai csatározás játékosainak már most gondolniuk kell a poszt-háborús politikájuk kialakítására. A lehetséges stratégiákról Dmitri Alperovitch, a Silverado Policy Accelerator elnöke, és Sergey Radchenko, a Johns Hopkins School of Advanced International Studies professzora írtak a Foreign Affairs hasábjain.

Miután Vlagyimir Putyin 6 hónappal ezelőtt bejelentette az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett, valójában az Ukrajna elleni teljeskörű inváziót, Oroszország jövője bizonyos értelemben megpecsételődni látszott. Ahogy a Washington Post oknyomozó újságírói által publikált cikkből is kiderül, az orosz vezetés tökéletesen tisztában volt a támadás esetén Moszkvát fenyegető szankciókkal, ennek ellenére arra a következtetésre jutott, hogy az invázió költség-haszon viszonylatban pozitív összegűként értékelhető.

Ezzel szemben – a jelenlegi helyzetet szemlélve – úgy tűnik, hogy Oroszország alábecsülte mind Ukrajna képességét az ellenállásra, mind a Nyugat viszonylagos egységét és a szankciók erejét. Ennek következtében

Moszkva olyan kényszerhelyzetbe került, amelynek jelenlegi megoldása kizárólag a geopolitikai játszma egy másik szereplőjének kedvez: Kínának.

Miután a nyugati piacok kapui nagy részben bezárultak az Oroszországból érkező termékek előtt, Moszkvának más felvevőpiacot kellett találnia saját exportárui számára, amely lehetőséget Kína igyekezett teljes mértékben kihasználni. Ez kevéssé meglepő, hiszen 2021-es adatok szerint – ahogyan az alábbi ábrán láthatjuk – már Peking volt Oroszország legnagyobb külkereskedelmi partnere.

Forrás: statista.com 

Peking további gazdasági befolyásszerzése a háború által gyengített Oroszországban, nem csupán önmagában nagy jelentőségű, de a szankciókkal együtt ellentétes mind Moszkva, mind az Amerikai Egyesült Államok érdekeivel. Ennek oka, hogy amennyiben ez a dependencia tovább növekszik, akkor a Kínai Népköztársaság nem „csak” az orosz gazdaságpolitikát kívánja befolyásolni, de Moszkva külpolitikáját is. Ennek értelmében az

USA és Oroszország érdekei egybeesnek, hiszen utóbbinak célja, hogy saját szuverenitását megőrizze, míg előbbinek létfontosságú, hogy Kína ne szerezzen egy atomtöltettel rendelkező alárendelt szövetségest.

A kínai-orosz szövetség megakadályozásának érdekében az amerikai döntéshozóknak hosszú távon kell gondolkodniuk. Jelen helyzetben a fő prioritás, hogy megelőzzék az ukrajnai konfliktus további eszkalációját – fenntartva Ukrajna támogatását, valamint az Oroszország elleni szankciókat. A szerzőpáros szerint Ukrajna győzelmére (és a szankciókra) továbbra is szükség van, hiszen annak ellenére, hogy az USA-nak meg kell előznie Moszkva és Peking közeledését, továbbra is meg kell akadályoznia, hogy Oroszország befolyást (és területeket) szerezzen Európában. Az Egyesült Államok ezzel visszatérhet a George Kennan által megfogalmazott hidegháborús stratégiához, amelynek célja „az orosz expanzív tendenciák türelmes, de határozott és éber megfékezése”. Emellett azonban mindkét fél érdeke az eszkaláció kiküszöbölése, hiszen a veszteségek fényében Oroszország forrásait felemésztheti a konfliktus forrósodása, míg Amerika érdeke, hogy Moszkva ne szenvedjen el belpolitikai arcvesztést. Utóbbi abból következik, hogy Oroszország – mint többek között atomhatalom – destabilizációja nem lehet kifizetődő, sem a kínai-orosz viszony menedzselése, sem a globális biztonság szempontjából. Ennek ellenére – Radchenko és Alperovitch szerint –

az USA nem várhatja egy liberális Oroszország létrejöttét, azonban nincs is erre feltétlen szüksége.

A Szovjetunió széthullása utáni orosz történelmet tekintve látható, hogy az erőltetett atlantizmus, valamint a Nyugat felé fordulás nem hozott sok sikert Moszkva számára. Ennek ellenére jelenlegi állás szerint – amennyiben Oroszország fent kívánja tartani saját szuverenitását, valamint geopolitikai befolyását – az orosz vezetés nem válhat egy Pekingnek alárendelt játékossá sem a nemzetközi rendszerben. Ennek értelmében tehát mind Washington, mind Moszkva számára a lehető legjobb megoldás, ha a háború utáni időszakban Oroszország nem köteleződik el semelyik fél felé sem.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon