2021. december 10. 07:00 - Danube Institute

Szigorúbbá válhat az EU menekültpolitikája

A belarusz migrációs válság következtében a Bizottság legalább fél évig lazítana az érintett országokra vonatkozó menekültkérelem-elbírálási előírásokon. 

eumenekult_nyito.jpg

Az Európai Unió tagállamaira immáron nemcsak délről, hanem keletről is migrációs nyomás nehezedik, miután Fehéroroszország a korábbi brüsszeli szankciókra válaszul saját területére szállított embertömegeket indított meg három uniós szomszédja felé. A válság fokozódásával az Európai Bizottságnak be kellett látnia, hogy a nem mindennapi körülmények miatt el lehet, illetve el kell térni a „békeidőben” alkalmazott menekültügyi szabályozásától.

A végrehajtó szerv ezért a minap egy olyan tervezetet terjesztett elő, amely az eredetileg megszabott tíz nap helyett a benyújtástól számított négy hétig tolná ki a Fehéroroszországgal határos tagállamok számára a menedékkérelmek nyilvántartásba vételének és az elbírálás megkezdésének határidejét, valamint azt is engedélyezné, hogy Lengyelország, Litvánia és Lettország akár 16 hétig a tranzitövezetben tartsa a kérelmezőket – sorolja a javaslat elemeit a World Politics Review. A jelek szerint a védelemre nem jogosultak kitoloncolása is könnyebbé válna. Összességében tehát az EU rugalmasabb kereteket szabna a krízis kezeléséhez az érintett tagállamoknak. A portál szerzője szerint – noha az EU humanitárius okokra hivatkozik –

a cél egyértelműen a migránsok elrettentése a belépés megkísérlésétől.

A Bizottság azután terjesztette elő javaslatát, hogy az Európai Tanács (az uniós állam- és kormányfők intézménye) felkérte a szükséges intézkedések és változtatások eszközölésére. A tervezet akkor lép hatályba, ha azt az Európai Unió Tanácsa (a szakminiszterek intézménye) minősített többséggel elfogadja, valamint az Európai Parlament is jóváhagyja.

Az ideiglenes intézkedésekről szóló javaslatot számos kritika érte bizonyos NGO-k és európai parlamenti képviselők részéről,

akik magyarázatot követelnek Ursula von der Leyentől, amiért – mint írja egyikük egy bejegyzésben – a Bizottság engedett a nemzeti kormányok nyomásának.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása