2021. április 24. 16:00 - Danube Institute

Teljes a zűrzavar az Egyesült Államokban az oltási igazolvány körül

Szövetségi szabályozás híján a beoltottakat állami szinten rendszerezhetik, melyben a magánszektornak is jelentős szerepe lesz. Több republikánus politikus közben továbbra is ellenzi a vakcinaigazolványok bármilyen formáját – derül ki egy korábbi szemlénkből. 

vaccine-6158191_1920.jpg

Ahhoz, hogy visszatérhessenek a normális kerékvágásba, a vendéglátóhelyek és a különböző szolgáltatók világszerte egy beoltottságot igazoló rendszerben látják a megoldást – vázolják fel az általános megközelítést az Axios szerkesztői. Rövid összegzésükből ugyanakkor kiderül, hogy az Egyesült Államokban nincs reális kilátás egy egységes szisztéma felállítására, mivel még a demokrataként erősebb központosításra törekvő Joe Biden sem kíván szövetségi szintű szabályozást kezdeményezni.


A felelősség így az államokra és a magánszektorra hárul

– következtetnek a szerzők. Egyébként tengerentúli szövetségesünknél az összlakosság több mint negyedét már teljesen beoltották, bár az államok között megfigyelhető némi egyenlőtlenség.


Az országon belül újabb dezintegráltságot teremthet az, hogy szövetségi direktíva híján az államok eltérő rendszereket foganatosíthatnak,

miközben egyes republikánus vezetésű államok – így például az összesen mintegy 50 millió lakost számláló Texas és Florida – hallani sem akarnak a pozitívan diszkrimináló szabályozásokról. Emellett a légitársaságoktól kezdve egészen a kiskereskedőkig számos vállalat már elkezdte tervezni, hogy milyen módszerrel (ha egyáltalán bármilyet szükségesnek vél) szűrje ki a beoltatlan embereket a fogyasztóik, illetve munkavállalói közül. Sőt, a hetekben egyre több felsőoktatási intézmény jelentette be, hogy kizárólag a vakcinával védett hallgatók kezdhetik majd el az őszi szemesztert, míg egyes gondozást nyújtó szolgáltatók feltüntettek egy kis jelvényt azon dolgozóik adatlapján, akik már be lettek oltva koronavírus ellen – sorolja az eseményeket az Axios.

vakcinaig_belso.jpg

A Rutgers Egyetem már bejelentette, hogy a hallgatóknak ősztől szükséges lesz igazolniuk beoltottságukat

Szakértők szerint e szabályozások stabil jogi alapon állnak, bár megosztóak. „Egy magáncég eldöntheti, hogy kit hajlandó kiszolgálni egészen addig, amíg a megkülönböztetés nem ütközik szövetségi szintű polgárjogi törvénybe, vagy valamilyen állami jogszabályba – magyarázza Eric Feldman, a Pennsylvaniai Egyetem professzora. „Gondoljunk csak bele,


ha létezhet olyan, hogy valakit egy bizonyos helyen cipő vagy póló hiányában nem szolgálnak ki, akkor az is belefér, hogy a beoltottságot feltételül szabják

– szemlélteti a helyzetet. Feldman azt is hozzátette, hogy szerinte nemhogy a szóban forgó szabályozások nem támadhatók jogilag, hanem éppen Florida oltási igazolványra vonatkozó tilalmát lehetne eredményesen megtámadni a bíróságon. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a téma továbbra is heves vitákat szül, az amerikaiaknak pedig rendkívül nehéz lesz kiigazodniuk az egység nélküli rendszer labirintusában.

Szemlézte: Irlanda Balázs

komment
süti beállítások módosítása