A 2022-es orosz-ukrán háború kitörését követően a közép- és kelet európai országok többsége újragondolta energiastratégiáját. A térségben ugyanis az orosz energiafüggőség még mindig rendkívül domináns. Habár ez nem egy mai történet, hiszen a régió függősége még a hidegháborúban épült ki. Alapvető probléma, hogy nincs megfelelő alternatíva az orosz import megkerülésére. Nem beszélve arról, hogy Moszkva geopolitikai érdekeinek érvényesítése céljából előszeretettel alkalmazta a gázfegyvert. A háború pedig megváltoztatta a jelenlegi helyzetet, ugyanis mind az Európai Unió, mind a kontinens keleti felén lévő államok szabadulnának az orosz függőségtől.
A régió energetikai függősége már az 1960-as évek végétől kezdett kialakulni. Az akkori KGST tagjait a Szovjetunió látta el különböző vezetékeken keresztül (Barátság, Testvériség, Jamal stb…). Ezzel Moszkva kiépítette saját energetikai hálózatát, amely egyrészről ellátta az államszocialista birodalmat, másrészről a KGST tagjait jelentős mennyiségű erőforrással.
Alapvetően ritkán történik meg, hogy a térséget leuraló nagyhatalom olcsó nyersanyagokkal látja el a csatlós hatalmakat. Sokkal inkább az a gyakori, hogy a csatlós hatalmak nyersanyagait szipolyozzák ki a nagyhatalmak.
Magyarország ebben a légkörben képes volt olyan márkákat felemelni, mint az Ikarus. Természetesen ez nem volt egyszerű dolog, hiszen a nyugati technológiai embargók akadályozták a fejlesztéseket (COCOM-lista). A tőke- és technológiahiányos KGST tagok kemény valuta nélkül (USD, vagy nyugat-német márka) nem tudtak exportra termelni. Magyarország pedig a „híd szerep” betöltésével volt képes összekapcsolni az NSZK technológiájának importját és a szovjetek egyetlen piacképes termékét, az olcsó kőolaj exportot. Ez a tendencia az olajválságokkal elindult a lejtőn, majd a Szovjetunió felbomlásával meg is szűnt.
Megszűnt a KGST, a Varsói Szerződés, a „baráti áron” szállított energia, viszont az infrastruktúra megmaradt. Így hiába tudtak felszabadulni a közép- és kelet-európai országok a szovjet megszállás alól, az energetikai függőség megmaradt a volt „hűbérúr” irányába.
A térség mind a mai napig rendkívül kitett Oroszország felé. A gazdasági növekedés pedig csak a biztos energia stratégia mellett létezik. Ilyen szempontból a felszabadult államok továbbra sem tudtak teljesen függetlenedni. A Testvériség, Barátság, Jamal vezetékek továbbra is operáltak. Habár az orosz import többségében megbízható volt, hiszen jelentős mennyiség érkezett olcsón (vezetékes szállítás előnye), viszont voltak események, amikor Moszkva kijátszotta az „energia fegyvert”. Akár az 1990-es magyar benzinválságra (taxis blokád, habár itt fontos külső tényező volt az Irak elleni háború is!), a 2008 és 2009-es orosz-ukrán gázcsatákra, a 2021-es gázár növekedésekre, illetve magára a 2022-ben kitört orosz-ukrán háborúra gondolunk.
Moszkva alapvetően energetika szempontjából egy megbízható partnernek tűnt, egészen addig, amíg nem törtek felszínre a geopolitikai válságok. Így a Szovjetunió és a Varsói Szerződés felbomlása, illetve a volt tagköztársaságok (esetleges) nyugati orientációi esetén. Elég, ha éppen Ukrajnára gondolunk.
A háború előtt a közép- és kelet-európai térség nem nagyon próbálkozott diverzifikálni az energiatermelést. Persze voltak olyanok, akik kevésbé bíztak meg az oroszokban, mint a lengyelek, vagy éppen a baltiak, de az országok többsége (csehek, szlovákok, magyarok, osztrákok) továbbra is számított az Oroszországból érkező biztos importra. Habár tegyük hozzá, hogy az említett országoknak rendkívül nehéz is lenne alternatív forrásokat találni, hiszen nem rendelkeznek kikötőkkel, továbbá jelentős hazai erőforrásokkal sem.
Sőt a térségünkben nemcsak a kis- és középhatalmak kötöttek további együttműködéseket az oroszokkal, hanem Európa legnagyobb gazdasága is, vagyis Németország is.
Berlin ugyanis az Északi Áramlat I. megépítésével és bővítésével (Északi Áramlat II.) tovább növelte a kitettségét az orosz gázimportnak. Habár tény, hogy a kiváló német innováció és ipari menedzsment mellett az olcsó orosz energia is segített a német gazdasági sikerhez a 2010-es években.
Nem beszélve arról a problémáról, hogy a térségünkben felépített atomerőművek szovjet/orosz technológiájúak, (nyomottvizes reaktorok) és nem használhatnak akármilyen fűtőelemet. A nukleáris szektor pedig kiemelt kérdés, hiszen a térség országainak villamosenergia termelésének jelentős részét adják a reaktorok.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt Közép- és Kelet Európa államai hirtelen próbáltak meg kísérletet tenni a diverzifikációra. A térség államairól elmondható, hogy általában az orosz importot megpróbálták csökkenteni és helyette nyugati- vagy közel-keleti forrásokkal helyettesíteni. Ez igaz mind a gázra, kőolajra és az atomerőművekre. Így jelenleg Norvégia vált a legnagyobb gázimportőrévé, emellett az amerikai és a katari LNG is piacokat talált az öreg kontinensen. Az atomerőművek terén is vannak próbálkozások, hiszen a cseh és a szlovák reaktorok már tervezik beemelni a nyomottvizes reaktorokba fűtőelemeket szintén termelő amerikai Westinghouse és a francia Framatome energetikai vállalatokat. Utóbbi Paks kérdésében lehet még fontos a jövőre nézve.
Az európai ellátás diverzifikációja mellett általánossá vált a zöld átmenet beemelése a nemzeti energiastratégiákba. Így a megújulók termelését illetően az új Európai Uniós terv legalább 42,5%-ot célzott meg 2030-ra.
Az olcsó orosz energiáról történő európai leválással ugyanakkor mind a két fél veszít. Az unió államai éveket és jelentős összegeket költenek el a diverzifikációra és a zöldítésre. Ez pedig komoly lemaradást jelenthet az ipari versenyképesség tekintetében az amerikai és távol-keleti versenytársakhoz képest. Az oroszok pedig elveszítették a prémium piacaikat. Hiszen az energiáért technológiát, kemény valutát és befolyást nyertek az Európai Unióban. Nem beszélve arról, hogy az európai hatalmak sokkal „egyenrangúbb” partnerek voltak, mint a hatalmas Kínai Népköztársaság. Ráadásul, ha Európa tényleg sikeresen kiépíti a megújulókat, magas arányt képviselve az energiatermelésben, akkor hosszútávon Oroszország el is veszítheti az öreg kontinenst. Habár a vezetékek egy része még mindig áll és újra üzembe helyezhető.
Szemlézte: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
