2023. november 16. 16:00 - Danube Institute

Mike Pence kiszáll az elnökjelölti versenyből

Mike Pence október végén bejelentette, hogy kilép a 2024-es republikánus elnökjelölti versenyből. Döntése egyszerre volt kiszámított és meglepő, mivel kampányának eredményei nem alakultak ideálisan, de ő maga pozitívan állt a kihíváshoz. Azzal, hogy feladta a versenyt, sokak szerint még emelt fővel tudott távozni.

shutterstock_2358120663.jpg

A republikánus jelölt a Las Vegasban megrendezett 2023-as Republikánus-Zsidó Koalíció kongresszusán mondta ki váratlanul a visszalépését. Ezzel ő lett az első, aki feladta a versenyt. Beszédében kiemelte, hogy még nincs itt az ő ideje, de nem adja fel a harcot a konzervatív értékek fenntartásáért és a Republikánus Párt támogatásáért. Döntéséről így számolt be:

beutazva az országot az elmúlt hat hónapban, világossá vált számomra, hogy ez nem az én időm. Így sok ima és tanácskozás után úgy döntöttem, hogy a mai nappal felfüggesztem elnökválasztási kampányomat.”

A volt alelnök bejelentését meglepődve fogadták, mivel csupán egy héttel előtte közölte, keményen dolgozik azért, hogy ott lehessen a következő vitán a színpadon. Pence júniusban jelentette be indulását az elnökválasztáson Donald Trump ellen, akivel együtt dolgoztak a Trump-adminisztráció alatt.

A kampány alatt igyekezett magát eltávolítani Trump személyétől és politikájától, mondván, hogy ők már nem azt a konzervatív értékrendet képviselik, amit ő szeretne terjeszteni. A visszalépésére reagálva Trump kijelentette, hogy

Pence-nek támogatnia kellene őt, mivel elnöksége idején, őt választotta alelnöknek.

„De az emberek a politikában nagyon hűtlenek. Soha nem láttam még ehhez foghatót.”- mondta a volt elnök.

Pence kampányában erős pénzügyi nehézségek mutatkoznak. A széleskörű támogatottság hiányában 600 000 dolláros adósságot halmozott fel. Bár az első két előválasztási vitában elérte a küszöböt, a következőhöz már nem tudta megszerezni a szükséges 70 000 egyéni adományozót.

A jelölt maga is elismerte, hogy hagyományos konzervatívként az általa képviselt álláspont egyre inkább ellentétes a mezőny többi tagjának nézeteivel.

Pence ugyanakkor nem bánta meg kampányát. „Az egyetlen dolog, ami nehezebb lett volna a veszítésnél, az az, ha meg sem próbáltuk volna” – mondta beszédében.

Pence-t az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek támogatása különböztette meg a többi republikánus jelölttől. Szorgalmazta, hogy szövetségi szinten kötelezzék el magukat egy minimum 15 hetes abortusztilalom mellett, illetve jogosultsági reformokat kezdeményezett. Mindezektől, állítása szerint, a többi republikánus elfordult.

Pence kiesésével továbbra is Trump és DeSantis vezeti a listát, míg a sor végén Chris Christie és Asa Hutchinson látható. Nikki Haley támogatottsága valamelyest erősödött az elmúlt időszakban, így ha Trump kiesne a versenyből, könnyen előre törhetne. Az amerikai választások mindig hatalmas sajtófigyelemmel járnak, így továbbra is követhetjük, hogyan alakulnak a jelöltek eredményei.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása