2024. október 03. 16:00 - Danube Institute

Walz vs Vance: így zajlott az alelnökjelöltek vitája

A demokrata Tim Walz és a republikánus JD Vance kedden összecsapott egy alelnökjelölti vitán, amely meglepően civilizált volt az eddig heves retorikával és két merényletkísérlettel tarkított választási kampány véghajrájában. A riválisok a november 5-i elnökválasztás előtti utolsó vitán a közel-keleti válságról, a bevándorlásról, az adókról, az abortuszról, az éghajlatváltozásról és a gazdaságról vitatkoztak.

shutterstock_2510674623.jpg

A két rivális, akik erőteljesen támadták egymást a kampánykörúton, többnyire szívélyes hangnemet ütöttek meg és inkább az elnökjelölteket, Kamala Harris demokrata alelnököt és Donald Trump republikánus volt elnököt támadták. 

A New York-i CBS Broadcast Centerben tartott vita a közel-keleti válság eszkalálódásával kezdődött, miután Izrael kedden folytatta támadását Dél-Libanon ellen, Irán pedig megtorló rakétacsapásokat mért Izraelre. Arra a kérdésre, hogy támogatná-e, ha Izrael megelőző csapást mérne Iránra, Vance azt sugallta, hogy Izraelre bízná a választ, míg Walz nem válaszolt egyértelműen a kérdésre.

A legfeszültebb szóváltás a vita vége felé történt, amikor Vance – aki azt mondta, hogy nem szavazta volna meg a 2020-as választások eredményének hitelesítését – kitért a kérdés elől, hogy megtámadja-e az idei szavazást, ha Trump veszít. Walz válaszul Trumpnak a választási csalásról szóló hamis állításait okolta a 2021. január 6-i tömeg felbujtásáért, amely azzal a céllal támadta meg a Capitoliumot, hogy megpróbálja megakadályozni Joe Biden 2020-as választási győzelmének hitelesítését.

A 60 éves Walz, Minnesota liberális kormányzója és egykori középiskolai tanár, valamint a 40 éves Vance, bestselleríró és konzervatív, tűzrőlpattant ohiói szenátor úgy mutatkozott be, mint az amerikai középnyugat két fia, akik mélyen ellentétes nézeteket vallanak az országot feszítő kérdésekről.


Vance felvetette, hogy Harris miért nem tett többet az infláció, a bevándorlás és a gazdaság kezelése érdekében, miközben Biden kormányában szolgált, és olyan következetes támadást folytatott, amelyet Trump nem tudott véghezvinni, amikor a múlt hónapban Harris-szel vitázott.

Ha Kamala Harrisnek olyan nagyszerű tervei vannak a középosztály problémáinak megoldására, akkor ezeket most kellene megvalósítania – nem akkor, amikor előléptetést kér, hanem abban a munkakörben, amelyet az amerikaiak 3 és fél évvel ezelőtt adtak neki

- mondta Vance.

Walz instabil vezetőnek nevezte Trumpot, aki a milliárdosok érdekeit részesítette előnyben. A bevándorlás kérdésében Vance kritikáját is kiforgatta, és támadta Trumpot azért, mert nyomást gyakorolt a republikánusokra a Kongresszusban, hogy az év elején akadályozzanak meg egy kétpárti határbiztonsági törvényjavaslatot.
A legtöbben meg akarjuk ezt oldani - mondta Walz a bevándorlásról. „Donald Trumpnak négy éve volt rá, hogy ezt megtegye, és azt ígérte önöknek, amerikaiaknak, hogy könnyű lesz”. 

Az este hangvétele messze elmaradt attól a megosztottságtól, amely a kampányt jellemezte. Trump ugyanis többször becsmérelte Harrist, sokszor rasszista és szexista támadásokat intézett ellene. Walz korábban „furcsának” nevezte republikánus ellenfeleit, Vance pedig tűz alá került a múltbeli megjegyzései miatt, amelyekben egyes demokratákat „gyermektelen macskás hölgyeknek” nevezett.

Vance és Walz különböző képességekkel vágott bele ebbe a vitába. Míg Vance a televízióban heves vitákat folytat újságírókkal, Walz otthonosabban mozog a kampányban, népies stílusát használva, szemben a kifinomultabb politikusokkal. Azonban mindketten feltűnően udvariasan bántak egymással és a vita után kezet ráztak, majd látszólag barátságosan beszélgettek tovább feleségeik társaságában. 

Politikai elemzők szerint az alelnöki viták általában nem változtatják meg a választások kimenetelét. Ennek ellenére a közvéleményben bekövetkező enyhe elmozdulás is döntőnek bizonyulhat, mivel a verseny öt héttel a választások napja előtt borotvaélen táncol.

Szemlézte: Veres Kata

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása