2019-ben volt hangos a média Theresa May volt brit kormányfő körül, aki abban az évben júniusban bejelentette, hogy lemond a toryk vezetéséről. Sok köze volt ehhez az EU-s kilépési megállapodásának, amit az alsóház rendre leszavazott. De nem ez volt az egyetlen ok.
Ez szinte még kevés is lett volna, hiszen sokáig ilyen körülmények között is talpon maradt.
Ellenfelei természetesen a párton belül is léteztek, s ezek a Munkáspárt mellett új brexittel kapcsolatos javaslatait támadták. Ezen történések után, a napokban pedig azért lett meghatározó szereplő a médiában a volt konzervatív miniszterelnök, Theresa May, mert egy kijelentése szerint, ő is
valaki, aki felismeri, ha diszkrimináció történik”. Innen indul a „woke vonat” tulajdonképpen.
Mit is jelent a woke? A "woke" kifejezést gyakran használják arra, hogy leírják azokat az embereket vagy csoportokat, akik aktívan és érzékenyen foglalkoznak a társadalmi igazságosság, a rasszizmus, a szexizmus, a homofóbia és más társadalmi egyenlőtlenségek kérdéseivel. Ezek az emberek általában igyekeznek tudatosítani ezeket az egyenlőtlenségeket, és támogatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek a társadalmi változásra törekednek.
May a skót, szintén volt konzervatív vezetővel Ruth Davidsonnal beszélgetett a Times Rádióban, ahol kijelentette, hogy tisztában van a woke jelentésével, sőt azt is elárulta, hogy szerinte „ezt a kifejezést… a politika abszolutizmusának és polarizálódásának részeként használták.”
This just in: former Conservative UK Prime Minister Theresa May thinks she’s “woke.”https://t.co/beWlac87tH
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) September 15, 2023
Ruth Davidson feltette a kérdést, hogy a volt miniszterelnök igazodik-e ehhez a fogalomhoz, beleillik-e abba a kategóriába, akikre használható a definíció. May azt mondta:
Igen, igen! Ez kicsit olyan, mint mikor régen megkérdezték volna, hogy feminista vagyok? Akkor amikor egy pólót viseltem, ezzel a felirattal: „Így néz ki egy feminista.”
- folytatta May.
Ennek a kijelentésnek véleményem szerint az oka többek között az, hogy ő nyíltan támogatja a transznemű embereket, és ez az álláspont szembehelyezkedik a konzervatív törzs egyes részeivel. Ő az a volt konzervatív miniszterelnök, aki maga is vezető szerepet játszott a transzneműség terjesztésében és pártjában nem ritka az olyan ember, aki szerint a transzneműség támogatói között sosem lehet olyan ember, akinek „túl sok joga” van.
Ha ezt a nézetet vallja egy illető akkor számára teljesen elfogadott, hogy a nemi önmeghatározás már felülírta a régi, bevett egyezségeket.
May utódjának Boris Johnsonnak a hitvese, Carrie Johnson pontosan ebben a szellemben szólította fel a konzervatívokat arra, hogy tegyék magukévá a transzneműség szemléletét.
Szemlézte: Béres Nikolett
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon