Tajvan és Kína kapcsolata évtizedek óta feszült. Peking saját területének tekinti a demokratikusan működő szigetet, noha Tajvan de facto független államként működik, saját kormánnyal és választásokkal. Kína rendszeresen ellenzi a tajvani vezetők minden olyan lépését, amely szerinte a függetlenség irányába mutat – legyen szó külpolitikai nyilatkozatokról, népszavazásokról vagy nemzetközi kapcsolatok erősítéséről. 

Már azelőtt, hogy Tajvan 2024 januárjában megválasztotta új elnökét, Lai Ching-te-t, Kína nyíltan ellenséges hangot ütött meg vele szemben. Peking „szeparatistának” és „háborús uszítónak” nevezte Lait, és azóta egyre agresszívabb szóhasználattal és katonai nyomásgyakorlással próbálja megbélyegezni és elszigetelni.

Márciusban a kínai kormány egyik szóvivője „a béke rombolójának” nevezte az új tajvani elnököt, aki szerinte a „háború szélére” sodorja a szigetet. Néhány héttel később Kína hadgyakorlatot tartott Tajvan körül, miközben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) propagandája karikatúráiban már rovarként ábrázolta Lait – az egyik képen például evőpálcikával távolítják el a „parazitát” egy égő Tajvanról.

Ez a dehumanizálás egyértelműen Peking mély aggodalmát tükrözi, hiszen Kína attól tart, hogy Tajvan végleg a függetlenség útjára lép, és ez a kínai narratíva egyik legérzékenyebb pontját érinti.

A függetlenség nemcsak politikai, hanem ideológiai fenyegetés is a Kínai Kommunista Párt számára. Lai elődjénél, Tsai Ing-wennél határozottabb retorikát használ és egyértelműbben határolódik el Kínától. Márciusban például „ellenséges külföldi hatalomként” jellemezte őt Peking, miután a tajvani kormányfő bejelentette 17 intézkedésből álló stratégiáját, amelynek célja a kínai befolyás ellensúlyozása.

#China surrounds #Taiwan with 19 #warships, 50 #jets; calls #President Lai Ching-Te a ‘#Parasite’ 🇨🇳🇹🇼 https://t.co/1FbvX80rwT pic.twitter.com/pUyV6v7rDB

— Economic Times (@EconomicTimes) April 1, 2025

Chen Shui-bian korábbi tajvani elnök esete jól mutatja, milyen veszélyekkel jár, ha Tajvan politikai vezetése nyíltabban szembemegy Pekinggel. Chen 2004-ben népszavazást kezdeményezett, melynek célja az volt, hogy a tajvani nép közvetlenül nyilváníthasson véleményt Kína fenyegető katonai jelenlétéről és a Kínával való kapcsolatról. Ez Tajvan első ilyen referendumaként komoly szimbolikus jelentőséggel bírt. Bár a többség igennel szavazott, a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt, részben az ellenzék bojkottja miatt. Kína ugyanakkor már ekkor erőteljesen reagált, és csak a belső támogatás hiánya akadályozta meg a helyzet eszkalálódását.

A mostani helyzet ennél jóval veszélyesebb. Peking már nem elégszik meg a fenyegető nyilatkozatokkal és kemény hangú közleményekkel, hanem egyre gyakoribb és látványosabb hadgyakorlatokkal, blokádot idéző lépésekkel, propagandaeszközökkel és gazdasági nyomásgyakorlással próbálja Tajvant sarokba szorítani.

E külpolitikai fordulat mögött mély stratégiai változás áll. Peking számára Lai nem egyszerűen Tsai elnökségének a folytatása, hanem egy új, veszélyesebb korszak képviselője, aki véleménye szerint már nem csak jelképesen képviseli Tajvan különállását, hanem strukturálisan is próbálja leválasztani a szigetet Kínáról. Ebbe beletartozik a tajvani társadalom „militarizálása”, a katonai bíróságok visszaállítása kémkedési ügyekre, valamint a tajvani tankönyvek újraírása is, amelyek a kínai történelmi és kulturális kapcsolatok gyengítését célozzák.

A kínai média szerint Lai szándékosan akadályozza az emberek közötti kapcsolattartást: elriasztja a tajvaniakat a kínai okiratok megszerzésétől, bünteti a Peking-barát szervezeteket, és szorgalmazza, hogy tajvani vállalatok inkább nyugati – főként amerikai – piacokon fektessenek be.

Ráadásul az amerikai–tajvani kapcsolatok elmélyítése - különösen a fegyvereladások és politikai látogatások révén - Peking szemében egyre inkább összeesküvésként jelenik meg.

Ez egyre erőteljesebb reakciókat vált ki Kína részéről. Egyes kínai döntéshozók nyíltan szorgalmazzák a katonai erő alkalmazását – például blokádot, hadműveletet, vagy akár a „polgárháborús opciók” újraélesztését –, vagyis Tajvan erővel történő bekebelezését. Felmerült még a modern kínai történelem egyik fordulópontjának, az 1936-os Xi’an-incidensnek a példája is, amikor két tábornok, Zhang Xueliang és Yang Hucheng, elfogta Chiang Kai-shek-et, a Kuomintang (KMT), más néven Kínai Nemzeti Párt vezetőjét azért, hogy rákényszerítsék arra, hogy ne a kommunisták ellen, hanem a Japánnal szemben harcoljon, amely akkor már megtámadta Kína északi részét. A Kuomintang akkoriban a Kínai Köztársaság kormányzó ereje volt, amely hosszú ideig polgárháborút vívott a kommunistákkal. A kommunisták 1949-es győzelme után a KMT Tajvanra vonult vissza, ahol ma is politikai pártként működik. Az Xi’an-incidens nyomán ideiglenes szövetség jött létre a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt között a japán agresszióval szemben.

A mai kínai stratégiai gondolkodásban ez az eset gyakran példaként szerepel arra, hogyan vezethető egy belső krízis vagy célzott nyomásgyakorlás politikai irányváltásához.

A párhuzam Chen 2008-as második népszavazásával is szembetűnő. Akkor Chen azt javasolta, hogy Tajvan az ENSZ-tagságot Tajvan néven kérvényezze, a Kínai Köztársaság megnevezés helyett. Ez a javaslat veszélyesen közel került ahhoz, hogy átlépje Peking vörös vonalát, hiszen 2005-ben Kína elfogadta a szeparatizmusellenes törvényt (Anti-Secession Law), amely rögzítette, hogy jogában áll katonai erőt alkalmazni Tajvan ellen bizonyos feltételek esetén – például akkor, ha „olyan súlyos események történnek, amelyek Tajvan elszakadásához vezetnek.” A törvény elfogadásakor a kínai kormány egyik szóvivője azt mondta: egy sziget-szintű népszavazás már ilyen súlyos eseménynek minősülhet. 2007-ben, miután Chen bejelentette újabb népszavazási kezdeményezését, Hu Jintao kínai elnök személyesen figyelmeztette George W. Bush amerikai elnököt, hogy Peking ezt pontosan így értelmezi.

A 2008-as válság vérontás nélkül lezárult. Az alacsony részvétel miatt a népszavazás érvénytelen lett, és az elnökválasztást az ellenzéki Kuomintang jelöltje nyerte meg Chen Demokratikus Haladó Pártjával (Democratic Progressive Party, DPP) szemben. Az is valószínű, hogy az Egyesült Államok katonai jelenléte is visszatartó erőként hatott: Washington nyilvánosan ellenezte a népszavazást és három repülőgép-hordozót vezényelt a térségbe.

Mindazonáltal ez az időszak világossá tette, hogy Peking komolyan fontolóra veszi ereje alkalmazását, ha olyan lépéseket észlel, amelyeket függetlenségi provokációnak tart.

Bár akkor elmaradt a konfliktus, 2025-ben a helyzet lényegesen komolyabb, hiszen az elmúlt évtizedben Kína hadereje radikálisan modernizálódott. A rakétatechnológia, hiperszonikus fegyverek, a haditengerészet globális képességei és a nukleáris arzenál bővülése egyértelműen arra utalnak, hogy Kína nemcsak készül, hanem képes is lehet Tajvan megtámadására – akár 2027-re, amit Hszi Csing-ping célként jelölt ki a PLA számára. Ráadásul a hadgyakorlatok politikai szándékot is tükröznek: ma már nem amerikai látogatásokra reagálnak, hanem tajvani belpolitikai eseményekre. A The Military Show videója szemléletesen ismerteti egy lehetséges fegyveres összecsapás hadműveleti körülményeit és stratégiai következményeit.

Az elmúlt évekhez képest újabb változást jelent, hogy a közelmúltbeli hadgyakorlatok során Kína parti őrsége is csatlakozott a haditengerészethez, és közösen gyakorolták Tajvant blokád alá venni. Emellett egyre aktívabban vesz részt a tengeri milícia is, amely egy államilag támogatott civil hajóhálózat. Ezeknek az új szereplőknek a bevonása arra utal, hogy Kína különböző típusú műveletekre készül: egy esetleges invázióra, a haditengerészet által vezetett blokádra, vagy akár a parti őrség által végrehajtott „karanténra” Tajvan körül. Ezt bizonyítja az is, hogy a PLA most már rendszeres, előre nem bejelentett manővereket tart Tajvan körül – például a „Strait Thunder–2025A” gyakorlat során kínai hadihajók megközelítették a tajvani partokat, 24 tengeri mérföldön belülre hatolva.

Emellett Kína egyre nagyobb földrajzi területen folytat hadműveleteket. Decemberben például a PLA haditengerészete több egységet bevonva az egyik legnagyobb tengeri erődemonstrációt hajtotta végre. A műveletek Tajvan körül, valamint a Kelet- és Dél-kínai-tengeren zajlottak, jelezve, hogy Kína képes uralni az úgynevezett első szigetlánc térségét – Japántól Indonéziáig – és megakadályozni külső erők bejutását Tajvan megsegítésére. 

Mindeközben a kínai légierő szinte naponta hajt végre katonai berepüléseket Tajvan légvédelmi azonosító zónájába. 2024-ben több mint 3000 alkalommal, ami 80%-os növekedés az előző évhez képest. Ezek a műveletek nemcsak provokációk, hanem konkrét próbák is arra, hogyan és milyen gyorsan reagál Tajvan.

Az Egyesült Államok egyelőre nem küld világos jelzéseket. A Trump-kormányzaton belül megosztott a vélemény: míg a keményvonalas nemzetbiztonsági tábor – például Marco Rubio külügyminiszter – a Kína elleni fellépés híve, Trump és több tanácsadója hajlamosabb lenne üzleti alapon tárgyalni Pekinggel.

Ez a stratégiai kettősség veszélyes, hiszen Peking bizonytalan abban, vajon számíthat-e amerikai katonai beavatkozásra egy esetleges konfliktus során.

A bizonytalanság megnyitja az utat a téves számítások előtt éppen úgy, ahogy 1950-ben Észak-Korea is félreértette Washington szándékait a koreai háború előtt. Ha Peking azt érzékeli, hogy az Egyesült Államok nem lépne fel Tajvan védelmében, könnyebben dönthet egy katonai lépés mellett. Külpolitikai szempontból most minden azon múlik, hogy az Egyesült Államok tud-e következetes stratégiát kínálni. Az elrettentés akkor működik, ha kiszámítható, átlátható és hiteles. Ennek érdekében Washingtonnak nemcsak a katonai képességeit kell megerősítenie Tajvan és szövetségesei körében, hanem koherens politikai üzenetet is kell közvetítenie Kína felé.

A következő néhány év – különösen 2027 – sorsdöntő lehet. Ha Kína addigra úgy látja, hogy képes sikeresen végrehajtani egy Tajvan elleni hadműveletet, és ha közben Tajvan is tovább távolodik Kínától, akkor valódi opció lehet a katonai beavatkozás. Ez nem csak Kelet-Ázsiát, hanem az egész nemzetközi rendszert veszélyeztetné. A tajvani status quo fenntartása, bármilyen törékeny is, jelenleg az egyetlen alternatíva a nyílt konfrontációval szemben. Ezért minden diplomáciai, gazdasági és katonai erőforrást annak kell alárendelni, hogy elkerülhető legyen a háború.

Szemlézte: Tóth Zsombor

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon