2023. február 21. 07:00 - Danube Institute

Putyin séfje politikai karrierre törhet

Jevgenyij Prigozsin – akit sokszor az orosz elnök séfjeként emlegetnek, mivel az ő cégei biztosítanak catering szolgáltatást a Kreml számára – az orosz elit egyik meghatározó tagja. Mindeddig a magánszektor szereplőjeként emlegethettük, hiszen annak ellenére, hogy cégei az állam érdekeivel megegyezően tevékenykedtek, ezt magánvállalatként tették. Az ukrajnai invázió elhúzódásával azonban Prigozsin háborúpárti hangja is felerősödött, ami konfliktusokat kreál az állami szervekkel. Prigozsin szerepét Tatjana Sztanovaja elemezte.

shutterstock_2173316019.jpg

Jevgenyij Prigozsin már az ukrajnai háború előtt is számos alkalommal bekerült a nyugati hírekbe. A Wagner-csoport tulajdonosaként a katonai magánvállalat Szíriában folytatott tevékenysége miatt állították középpontba, majd ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok elnökválasztását ért orosz intervenció miatt híresült el, hiszen vele azonosították az ezesetben használt trollfarmokat is.

Prigozsin szerepe a Krím-félsziget annexióját követően nőtt meg. Sztanovaja szerint

az orosz vezetésben ekkor realizálódott az úgynevezett „szürke aktorok” iránt tanúsított igény.

Ezek – például Prigozsin nem állami ellenőrzés alatt álló zsoldosai, vagy éppen a mesterséges trollfarmja – olyan eszközöket adtak a Kreml kezébe, amelyek sikeresen el tudták végezni a több esetben illegális tevékenységet igénylő feladatokat a hivatalos szervek helyett.

Annak ellenére, hogy Prigozsin vállalatai többnyire állami megbízással dolgoztak, ez nem jelentette azt, hogy az oligarchának közvetlen kapcsolata lett volna az elnökkel. A közvetítő szerepét többnyire a Kovalcsuk testvérek – Jurij, a Rossiya Bank elnöke, valamint Mihail, Putyin tudományos tanácsadója – töltötték be, akik az elnök legbelsőbb köreibe tartoznak.

A Wagner-csoport a szíriai polgárháborúban a vezérkar szerződéses partnereként vett részt, ami direkt összeköttetést jelentett Prigozsin számára a Felderítő Csoportfőnökség (GRU) irányába, ami az orosz katonai hírszerzés feladatait látja el. Ez generálta a katonai magánvállalat első konfliktusait a Védelmi Minisztériummal. Ezt tovább mélyítette a Wagner jelenléte Afrikában, miután Prigozsin kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki az itt külszolgálatot teljesítő nagykövetekkel, ami szembement a Külügyminisztérium érdekeivel is.

Az ukrajnai háború elhúzódása tovább erősítette Prigozsint, azonban újabb konfliktusok alakultak ki például az igazságügy szereplőivel. Ennek oka az elítéltek közötti toborzás lehet, aminek mértékét mutatja, hogy az orosz fogvatartottak száma 2022 augusztusa és novembere között 20 ezer fővel csökkent.

Sztanovaja szerint az oligarcha horizontális (például a nagykövetekkel, valamint alsóbb szinteken kialakított kapcsolatai), valamint vertikális (például a Kovalcsuk-fivérekkel való viszony) összeköttetésein is repedések jelentkeztek az utóbbi időben.

Mivel Prigozsin eddig egyfajta autonómiát élvezett az ukrajnai háborúban való részvétel szempontjából, a Védelmi Minisztériummal, valamint a vezérkarral való konfliktusai mélyebbé váltak, mint valaha. Ezt tovább tetézte, hogy az oligarcha az utóbbi időben nyíltan bírálta Szergej Shoigu védelmi minisztert, és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt.

Prigozsin támadásai az állami vezetők ellen nem hoztak számára kifejezett előnyöket. Sztanovaja véleménye szerint az oligarcha „hiába rendelkezik szabadkártyával a saját felelősségi körébe tartozó ügyekben, politikailag kiszolgáltatott”.

Ennek következtében az állami szereplők bírálatával párhuzamos fenyegetései, hogy önálló pártot alapít, az orosz autoriter rendszerben minden alapot nélkülöznek.

Mindezek ellenére az orosz erők ukrajnai sikertelensége nagyban növeli Prigozsin politikai súlyát, azonban az oligarcha önállósodása nem hozza közelebb őt az orosz elnökhöz. Éppen ellenkezőleg: amennyiben Prigozsin Putyin elnök hatalmát, vagy a rezsim biztonságát fenyegeti, könnyen elveszítheti jelenlegi pozícióit is.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása