Az energiaválság kialakulásával a fosszilis hordozók szerepe a külső hatások elleni reziliencia olyan tényezőjévé vált, amely egyre nagyobb figyelmet kap. Ezzel párhuzamosan a kitermelő országok globális befolyása is nő, amelyet jól példáz Szaúd-Arábia esete. Rijád geopolitikai törekvéseit Karen E. Young (Columbia University) elemezte a Foreign Affairs hasábjain.
Az Energy Information Administration adatai szerint 2021-ben Szaúd-Arábia csaknem 11 milliós napi hordószámmal a világ második legnagyobb olajkitermelő állama volt. Ez az adat azonban egyértelműen kisebb lesz 2022-ben, hiszen az OPEC+ országai 2 millió hordóval csökkentik a napi kitermelést.
OPEC+ missed it's October 2022 production quota by 3.31 MM bbls/d, according to third party surveys. pic.twitter.com/aVUJY8ynol
— Bison Interests (@BisonInterests) November 8, 2022
Ez a döntés különösen ellentmondásos amerikai szempontból, hiszen Young szerint a Fehér Ház azt hitte, közös nevezőre jutott Rijáddal az olajkitermelést illetően. A Biden-kormányzat számára a napi hordószám megőrzése különösen fontos lett volna, hiszen az USA-ban egyre emelkedő benzinárak alaposan megtépázták az elnök és a demokraták népszerűségét is.
Ezzel szemben Szaúd-Arábia megmutatta, hogy szuverén államként saját érdekeit előtérbe helyezve kíván külpolitikát folytatni egy olyan politikai-világgazdasági rendszerben, ami meglehetősen különbözik a Biden-kormányzat elképzeléseitől.
Tekintve, hogy Rijád felismerni látszik saját geopolitikai súlyát, olyan különutas külpolitikára törekszik, amely bármely nagyhatalomtól függetlenül képes érvényesíteni az akaratát. Ahogy Young fogalmaz, ez hasonlít „a ’70-es évek el nem kötelezettek mozgalmára, azonban posztkoloniális ébredés helyett a nacionalista opportunizmus szolgál egységesítő tényezőként.”
Ez a politikai szándék főként a gazdasági törekvésekben nyilvánul meg, hiszen Szaúd-Arábia a világ legnagyobb olajexportőre, ami elég befolyást jelent ahhoz, hogy az ország alakítani tudja a fosszilis energiahordozók piacát.
A szaúdi külpolitika elsősorban az elköteleződés kerülését tartja szem előtt, amit jól példáz az Oroszországi Föderációval fenntartott együttműködés.
Ez nem csupán üzleti szempontból fontos, de kifejezetten az orosz energiára kivetett ársapka ügyében is. Tekintve, hogy az ársapka a világ harmadik legnagyobb kitermelőjétől vásárolt nyersanyagot érinti, egyértelmű, hogy hatással lehet a világpiaci ár alakulására is. Ezáltal gyengülhet az OPEC+ ráhatása a piaci árra, ami veszélybe sodorhatja Rijád befolyását.
Young szerint az amerikai döntéshozók úgy gondolják, Washingtonnak demonstrálnia kell a szaúdi partnerek felé, hogy az egyensúlyozó külpolitika nem lehet kifizetődő a szaúdi-amerikai kapcsolatokat illetően, amelynek az eszköze az USA által biztosított fegyverszállítások csökkentése lehet. A fegyverexport területén azonban nem egyoldalú szaúdi függőség jött létre, hanem interdependencia a két ország között. A hosszú távú szerződések, valamint az amerikai fegyveripar gazdasági jelentősége nem teszik lehetővé Washington e téren folytatott nyomásgyakorlását.
Mindezzel együtt az Amerikai Egyesült Államoknak szembe kell néznie a ténnyel, hogy a jelenleg fennálló nemzetközi rendszerben
Szaúd-Arábia olyan fontos szereplő, hogy nem feltétlenül létfontosságú oldalt választania az ütköző nagyhatalmi érdekek között.
Ennek azonban feltétele, hogy Rijád képes befolyásolni a nemzetközi olajpiacot, amely tényező a közeljövőben veszélybe is kerülhet. Tekintve a korábban említett olajársapkát, illetve a tényt, hogy Kína növelte az orosz olajimport szintjét, Szaúd-Arábiának komoly kihívásokkal kell szembe néznie a jövőben, hogy fenntarthassa kedvező geopolitikai pozícióját.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
