2022. március 08. 16:00 - Danube Institute

Nyugati véleményformálókat idézve védi Oroszországot a kínai külügy

Az orosz-ukrán konfliktus elharapódzásával a kínai nyilvános diplomácia központi elemévé lépett elő az a kommunikációs stratégia, amely szellemében rivális nyugati hatalmak ismert politikai és tudományos alakjaira hivatkoznak a pekingi álláspont alátámasztása érdekében. kinakommunikacio_nyito.jpg

A koronavírus megjelenése óta a Kínai Népköztársaságban is egyre hangsúlyosabb szerepet szánnak az ún. Twitter-diplomáciának, amelyet számos nyugati politikus már évekkel ezelőtt csúcsra járatott. A cél az, hogy a népszerű közösségi platformon keresztül a kormányzati kommunikációt minél eredményesebben és nagyobb eléréssel vetítsék a nagyvilág elé; ezzel elsősorban az ország, illetve pontosabban a Kínai Kommunista Párt kétes nemzetközi renoméján igyekeznek javítani, miközben a geopolitikai érdekeket is beleszövik az üzenetekbe.

A külföldi, nyugati célközönség megszólítására való törekvést mi sem jelzi jobban, mint hogy a Twitter le van tiltva (habár ez megkerülhető) Kínában, a bejegyzések pedig angol nyelven születnek. Emellett – mint ahogy arra a Brookings Institution korábban rávilágított –, a pekingi kormányzat szóvivői és egyéb tisztviselői az intézet kutatói által megtévesztőnek és megalapozatlannak vélt közléseket tesznek közzé, a komolyabb hangvételű posztok közé pedig időről-időre beszúrnak egy könnyedebb hangvételűt (akár egy pandás videót), amellyel új követőkre tehetnek szert.

Persze erősen kérdéses, hogy a kínai PR-gépezet mennyire lehet hiteles és eredményes a nyugati felhasználók körében úgy, hogy csak a pekingi álláspontot igyekeznek minél megnyerőbben hangoztatni.

A kormányszóvivők stratégiája vélhetően ezt felismerve változott oly módon, hogy bizonyos kínai érdekeket a rivális nyugati országok (el)ismert politikai és tudományos szereplőinek érveivel kezdett el alátámasztani. Ez a jelenség figyelhető meg legalábbis újonnan az orosz-ukrán háború és annak nemzetközi vonatkozásai kapcsán.

Az Oroszország erőszakos fellépéséhez fűződő kínai szempontokat ebben a cikkünkben ismertettük. Peking felismerte, hogy a NATO bővítését és az amerikai érdekszféra kiterjesztését illető aggodalmai Nyugaton is legitim viták alapját képezik, így természetesen akadnak olyan közéleti szereplők, akik véleményére (vagy annak egy szeletére) hivatkozhat, még ha a mondandó egésze messze is áll a kínai állásponttól. A háború kirobbanása után a kínai külügyminisztérium szóvivőitől több ízben is láthattunk erre példát.

Hua Chunying nem is akárkivel kezdett: az orosz támadás megindulásának másnapján a 20. század egyik leghíresebb amerikai politikusának számító volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger 2014-es mondandójáról közölt képet. Kissinger itt Ukrajna semlegessége mellett érvel, mondván az országnak egy Kelet és Nyugat közötti hídként, semmint valamelyik hatalmi érdekszféra előőrseként kell szolgálnia.

A szóvivő még ugyanezen a napon egy, az orosz-ukrán háború kitörése előtt néhány nappal megjelent New York Times cikkel, illetve annak egy részletét mutató képernyőfotóval folytatta a sort, amelyben Thomas L. Friedman szerző (azelőtt, hogy Putyin rendszerét kritizálja) megjegyzi, Amerika nem ártatlan a válságos ukrán helyzet kialakulásában.

Chunying két nappal később Tulsi Gabbard volt demokrata kongresszusi képviselő Tucker Carlson műsorában folytatott eszmefuttatását osztotta meg, amely során a párt kegyeit elvesztett nő hidegháborús hozzáállással vádolja az amerikai vezetést. Érdekesség, hogy

a szavaival egyetértő Carlson részben épp azért nem támogatja Oroszország elszigetelését, mert szerinte az megengedhetetlen a Kínával való rivalizálás kiéleződésével párhuzamosan.

Bernie Sanders kongresszusi felszólalása sem kerülte el a kínai kommunikációs gépezet figyelmét. A szocialista szenátor néhány hete a hatalmi érdekszférákat taglalva a két évszázados múltra visszatekintő Monroe-elv (amelynek szellemében az Egyesült Államok latin-amerikai országok sorában avatkozott be) példájával igyekezett meggyőzni kollégáit arról, hogy Oroszország akkor is fenyegetve érezné magát, ha nem egy korrupt rezsim irányítaná.

Egy másik külügyminisztériumi szóvivő, Zhao Lijian az akadémiai élet vizeire evickélve John Mearsheimer politológus, nemzetközi kapcsolatok szakértő egyik 2015-ös előadásának felvételét ásta elő, amelyben a Chicagói Egyetem tanára kissingeri realizmussal érvel Ukrajna semlegessége mellett.

Hab a tortán, hogy ennek a videónak a végén Mearsheimer beismeri, szellemileg sokkal otthonosabban érzi magát Pekingben, mint Washingtonban.

 

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

komment
süti beállítások módosítása