Miközben egyes közép-európai kormányok EU-kritikus megjegyzéseket tesznek, és akár Brüsszelt tűzik ki elsődleges ellenfelükként, a szövetség keleti tagállamai továbbra sem akarnak elszakadni, sőt igyekeznek egyre többet kihozni uniós tagságukból. Természetesen ezt egyes sajtótermékek, mint legutóbb a The Conservation ellentmondásként fogják fel, azonban Magyarország és Lengyelország tevékenységében van logika.

Lengyelország és az Európai Unió vitája elmérgesedett a közelmúltban, mint ahogy erről korábban írtunk is. A konfliktus elsősorban identitáspolitikai kérdések miatt lángolt fel, s ennek következtében Lengyelország immár konkrét uniós büntetéseket hagy figyelmen kívül, az Európai Bizottság pedig megkérdőjelezte a lengyel legfelsőbb bíróság legitimitását, a bírák kinevezésének módjára hivatkozva.

Mindeközben azonban a lengyel lakosság, amely a jelenlegi kormányt megválasztotta, nem csak hogy nem akar kilépni az európai államok nagy közösségéből, hanem

egyre növekszik az EU elfogadottságának mértéke a lengyel lakosság körében, mint az a legutóbbi felmérésekből látszik.

Ábra és adatok forrása: CBOS Opinion Research Center 

A cikk szerint mindez arra mutat rá, hogy a lengyel kormány valójában a saját lakosságának az akaratával megy szembe, amikor az EU-val vitázik. Szerinte a PiS korábbi euroszkeptikus megjegyzései nem tükrözik a lengyel lakosság véleményét.

Azonban nem tűnik úgy, mintha a lakosság EU-pártisága és a kormány Brüsszellel való csatározásai kizárnák egymást.

Hiszen mi az, amit a lakosság kedvel az EU-ban? Nyilvánvalóan a szabad mozgás, mind turisztikailag, mind munka szempontjából, a kereskedelem előnyei, az érkező EU-támogatások – és természetesen a tény, hogy egy joguralmon alapuló szövetség tagjai lehetnek. Ennek az előnyeit pedig nem tagadja a PiS sem. A kérdés nem ott merül fel, hogy az EU-nak tagja akar-e lenni Lengyelország a továbbiakban, hanem hogy

milyen feltételeket tud magának egy közép-európai állam kiharcolni Brüsszellel szemben – de az EU-n belül.

Amikor az Európai Uniónak az igenléséről beszélünk, világossá kell tenni, hogy milyen EU-képről van szó, mire kérdezünk rá? Az integrációra általában, vagy az EU aktuális trendjeire és irányvonalaira?

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a COVID-alapok kiutalásának irányításával Brüsszel nemcsak Lengyelországot, de Magyarországot is képes lehet saját szája íze szerint megrendszabályozni. Ez már önmagában egy utalás arra, hogy az EU nem is tart valójában a két ország távolodásától, hanem igazából

belső vitákról van szó, amelyek az EU természetét és működését érintik.

Így, ha most éppen a lengyel kormány és a lakosság véleménye közötti feszültséget akarnánk felmérni, a következőképpen kellene feltenni a kérdést: a lakosságnak milyen véleménye van az EU működéséről és természetéről?

Persze az EU-t alapvetően gyengíti, ha egyes tagállamai hevesen konfrontálódnak másokkal vagy magával az ernyőszervezettel, s ez egy negatív jelenségként értékelhető. Azonban nem feltétlenül és nem mindig az adott tagállamot kell hibáztatni: állást kell foglalni amellett, hogy milyen EU-t szeretnénk, s aztán ennek megfelelően értékelni a küzdelmekben résztvevők álláspontjait. Az nem segít, ha az Uniót Brüsszel éppen aktuális álláspontjával azonosítjuk, s az éppen ellenvéleménnyel bírókat az államszövetségtől való elszakadási törekvésekkel vádoljuk, s nem a megegyezés lehetőségeiről, hanem „megrendszabályozásról” beszélünk.

Szemlézte: Farkas Dániel