A Pedro Sanchez vezette kabinet egyre nehezebben boldogul szélsőbaloldali szövetségeseivel, miközben jogállamisági problémák is felmerülhetnek a spanyol kormánykoalícióval szemben.
A The Econimist című lap cikke teszi fel a kérdést, hogy vajon Spanyolország baloldali vezetőjének irányítása alatt állnak-e még a szélsőbaloldali szövetségesei? Az írás szerint ugyanis a jelenlegi szocialista miniszterelnök egy évvel ezelőtt egy kísérletbe kezdett azzal, hogy megalakította kormánykoalícióját a szélsőbaloldali Podemos-sal. Ez már csak azért is volt érdekes, mert több párt közös kormányzására az 1930-as évek óta nem volt példa Spanyolországban.
A kisebbségben lévő kabinetet a beiktatása után hamar komoly megpróbáltatások érték a koronavírus járvány miatt. Ezt az akadályt azonban - a cikk szerint legalábbis - sikeresen leküzdötte. Azt azért jegyezzük meg, hogy a pandémia első hulláma Európában Olaszország mellett Spanyolországot sújtotta leginkább. Sok elemző szerint éppen azért, mert a kabinet késlekedett a korlátozó intézkedések bevezetésével. Március 8-án például – amikor már több, mint 12 ezer fertőzött volt az országban – feminista felvonulásokat engedélyezett, amelyek közül az egyiket, a 100 ezres madridit Pedro Sanchez felesége vezette.
A The Economist cikke azzal folytatja, hogy az előző hónapokban a kormánynak sikerült elfogadtatnia a parlamentben az új költségvetést, ennek köszönhetően pedig akár ki is töltheti 2023-ig tartó teljes mandátumát – habár nem lesz könnyű dolga, hiszen a spanyol politika mélyen megosztott. A kormány kritikusai szerint azonban csak egy hajszálon múlott a siker és csak úgy sikerült elérni, hogy erősen eltávolodott a politikai mainstream-től.
A Podemos nyomására ugyanis olyan pártokkal is tárgyalt a koalíció, mint a baszk ETA utódjának számító Bildu. Tőlük 5 szavazatot szerzett a költségvetés elfogadásához. A cikk ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a legtöbb európai demokráciában a pártok kerülnék a Bildu-hoz hasonló formációkat, ráadásul az együttműködést sok helyi szocialista vezető is élesen kritizálta.
A The Economist írása példaként hozza a katalán szepartista pártot, az Esquerra-t is. E formáció 13 szavazatáért cserébe a kormány kihagyott az új oktatási törvényből egy régi kikötést, amely szerint a tanítást legalább részben a kasztíliai spanyol nyelven kell folytatni a második hivatalos nyelvvel rendelkező régiókban. Minderre azért volt szükség a miniszterelnök szerint, hogy elfogadják a költségvetést, amely szavai szerint a stabilitás és a haladás jövőjét hozná el Spanyolországba.
A cikk felidézi azt is, hogy a járvány nagyban átírta a koalíció eredeti programját és terveit, amelyek között szerepelt a többi között egy nagyobb adóemelés, a kiadások mértékének megnövelése, valamint a 2012-es munkaügyi reform visszavonása. A spanyol kormánykoalíció ugyanakkor most az Uniós újjáépítési alaptól vár támogatást, amelynek keretein belül 2021-ben csaknem 27 milliárd euróhoz jutnak hozzá. Az írás azonban figyelmeztet rá, hogy
az Európai Bizottság a pénzért cserébe valószínűleg ragaszkodni fog a strukturális reformokhoz: vagyis a munkaerőpiac hatékonyabbá tételéhez és a nyugdíjkiadások csökkentéséhez – ezek a pontok pedig igencsak szembe mennek a Podemos elképzeléseivel.
A The Economist felvet még egy érdekes szempontot a szocialisták és a Podemos koalíciójával kapcsolatban. A jobboldali ellenzék ugyanis a monarchikus államberendezkedést, valamint az igazságszolgáltatást védőfalnak tekinti a „baloldali hullám” ellen. Most ugyanakkor a jobbközép Néppárt úgy gondolja, hogy mindkettő támadás alatt áll. Véleményük szerint a Podemos fel akarja számolni a monarchiát, amelyet az utóbbi időben pénzügyi botrányok sújtanak. A cikk megemlíti az igazságszolgáltatás kérdését is, amikor is így fogalmaz: „Európában szokatlan módon Spanyolországban az igazságszolgáltatás kormányzótanácsát a parlament választja meg, egy olyan nagy többséggel, amely megköveteli a két fő párt együttműködését.”. A jelenlegi tanács mandátuma már lejárt, de a jobbközép ellenzéki Néppárt blokkolja a szavazást azzal indokolva, hogy nem akarják, hogy a Podemos beleszólhasson a testület összetételébe.
Ezt a kormányzó szocialista miniszterelnök azzal akarta megkerülni, hogy egy új törvénnyel csökkentette volna a többséghez szükséges szavazatok számát. A jogi trükközést azonban a cikk szerint brüsszeli nyomásra visszavonták, mondván ezzel Sanchez aláásná az EU törekvéseit Lengyelországgal és Magyarországgal szemben.
A The Economist megszólaltatta Pablo Simón spanyol politológust, aki szerint nincs veszélyben az alkotmány és „a nyugtalanság nagy része inkább a koalíció hatalmi dinamikájából fakad”. Az ellenzéki Néppárt vezetője szerint azonban a Podemos lassanként megeszi a nagyobb szocialista pártot. Ezt a szocialisták azzal cáfolják, hogy szerintük Sánchez miniszterelnök ura a helyzetnek és a munkaügyi minisztériumon kívül csak „dekoratív” portfóliókat kapott a Podemos. Egy biztos: a legutóbbi közvélemény kutatások alapján a spanyol politika és a választói akarat fokozatosan a jobboldal irányába tolódik és megfigyelhető egy másik trend is: a politikából való kiábrándulás.
Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell
