Berlinben a koronavírus-politika elleni tüntetés a neonácik számára a lehető legjobban alakult. Senki nem rekesztette ki őket, sőt, még új szövetségeket is kötöttek. A problémát mégis mintha alábecsülné az állam. Christian Bangel kommentárja a Die Zeit oldalán.

Évek álmodozásai teljesültek be szombaton a németországi szélsőjobb számára: tetovált neonácik a Bundestag lépcsőjén, birodalmi zászlók, hangzavar, túlterhelt rendőrök. Az azonos érzületű youtuberek valószínűleg napok óta a számítógépük előtt ülnek, és a felvételekből heroikus háttérzenével klipeket gyártanak, hogy követőiknek azt sugallják, az állam már a végét járja, és a forradalom hamarosan bekövetkezik. Hogy mindenkinek – neked is! – ott kell lenned, át kell élned, ami történni fog.

Ami azonban még nyomasztóbb, az ezekben a videókban valószínűleg csak alig lesz észrevehető: hogy a szélsőjobbosok a tüntetők között egyszer sem voltak egyedül – átvitt értelemben és szó szerint sem. Egy bizarr szövetségnek csak a kisebbségét tették ki. Úgy mozogtak a többi tüntető között, mint hal a vízben. Xavier Naidoo a Boombox zenekarból, softshell kabátok, hippi vigyorok, náci tetoválások: senkit sem rekesztettek ki csak azért, mert árjának vallja magát. Éppen ellenkezőleg, sokukat talán életükben először jellemezhetnek most egy színes massza tagjaként.

Amikor a keletnémet utcákon még gyakrabban tüntettek neonácik, sokan féltek tőlük minden felvonulásuk alkalmával. Ugyanakkor sok dolog hiányzott nekik ahhoz, amire a politikai sikerhez szükségük lett volna: parlamenti jelenlét, karizmatikus vezető, pénz, tömegek megmozgatásának képessége, szövetségesek. Sok nem neonáci ezért azt vallotta, hogy a veszély igen kicsi, és azt nem is szabad felnagyítani.

Ezt még mindig sokan gondolják így, de a korábbi érvek kissé idejétmúlttá váltak. Megváltoztak az idők. Ennek sok oka van. Az egyik, hogy néhány demokrata még mindig gyakran alábecsüli a veszélyt, még akkor is, ha sok politikus most éppen nem ezt mutatja.

Ha a szélsőjobb Németországban és az egész Nyugaton történt térnyerésének hosszú távú dinamikáját figyelmen kívül hagyjuk, csak akkor láthatjuk a szombati történéseket a „kaotikusok” gyors áttörésének – valójában már évek óta készülődött egy hasonló megmozdulás. Nyugtathatjuk magunkat azonban azzal, hogy szombaton a német lakosság csupán 0,04%-a volt az utcán…

Egy héttel a tüntetés előtt már világos volt, hogy a koronavírus-politika ellen meghirdetett tüntetésen rendkívül sokan fognak részt venni. A vihar azonban csak azután szabadult el, hogy egy berlini szenátor epidemiológiai okokra hivatkozva megtiltotta a tüntetést, és kifejezte azon meggyőződését, hogy Berlinben semmi keresnivalójuk koronavírus-tagadóknak és neonáciknak. Ezt követően újságírók és politikusok rögtön hevesen védelmükbe vették a jogállamiságot és az alaptörvényt, és azt hangsúlyozták, hogy nem szabad tüntetést ilyen okokból betiltani. De a fertőzés veszélyéről és arról, hogy a rendőrséget magasan túlterhelheti a szélsőségesekkel teli tüntetés, csak marginálisan esett szó.

Ezután a tüntetésen való részvétel a demokratikus önfelhatalmazás jelképévé is vált a baloldaliak számára, akik mindent, ami nekik nem tetszik, nácinak bélyegeznek. Ezért ők is nagy számban vettek rajta részt. És miután hazamennek, a résztvevők diverzitása miatt lehet, hogy a tüntetést az elmúlt 20 év egyik legélvezetesebb tüntetésének fogják elkönyvelni: talán el is felejtik a birodalmi zászlókat, és csak a saját szimbólumaikra fognak emlékezni – és a zenére, hangulatra, késő nyári napsütésre. Ez pedig nagyon kedvez a neonáciknak, akiknek a legnagyobb segítség most talán az, ha velük együtt a tüntetéseken minél nagyobb számban vesznek részt. És hogy mit szeretnének véghez vinni tömegekkel, azt a Bundestag épületének megtámadásával szombaton megmutatták.

Szemlézte: Kiss Dávid