Uri Friedman az Atlanticban közölt cikke elemzi a két ország kapcsolatát és latolgatja a békülés esélyeit.
A februári Amerika—Észak-Korea találkozó végül nem hozta be a hozzá fűzött reményeket. Mint ismeretes, Trump felállt a tárgyalóasztaltól és otthagyta a megbeszélést. Washington szerint a megállapodás hiánya még mindig jobb, mint egy rossz megállapodás.

Február óta viszont nem sokat tudunk Trump észak-koreai stratégiájáról. Egy titkos megbeszélésen a szenátus külügyi bizottsága előtt Stephen Biegun, az elnök Észak-Koreával kapcsolatos különmegbízottja elejtett néhány megjegyzést, amiből arra lehet következtetni, a tárgyalások talán alsóbb szinten fognak folytatódni. Ez azért különös, mert eddig Trump saját kézben akarta tartani az ügy menetét, ezzel nem hagyva teret a diplomatáknak és technokratáknak. Biegun szerint ugyanakkor Trump és Kim személyes kapcsolata még hozhat eredményeket, mert a nevükben tárgyalók is tiszteletben tartják azt.

Trump az első amerikai elnök, aki személyesen tárgyalt észak-koreai vezetővel. Elődei mind kudarcot vallottak a denuklearizáció terén, és Trump különös kapcsolata Kim Dzsongunnal némi reményre adott okot amerikai szempontból. Egyesek viszont pont ezt a viszonyt kritizálják, ugyanis szerintük ez aláássa a tanácsadók és szakértők munkáját a két ország közötti viták rendezésében. Most viszont, hogy a személyes találkozó kudarcba fulladt, újra helyzetbe kerülnek a diplomácia alsóbb szintjei.

Biegun egyébként megvédte Trump különc hozzáállását. Szerinte 25 év alatt nem sikerült megegyezésre jutni, mert a tárgyalások mindig elméleti szinten ragadnak. A sikerhez szerinte rugalmasnak, agilisnak és kreatívnak kell lenni.

Ron Johnson, Wisconsin állam republikánus képviselője szorosan együttműködik Biegunnal. Szerinte Kim Dzsongun arra számított, nyélbe ütheti a gazdasági korlátozások feloldását úgy is, ha alig ajánl cserébe valamit (mivel a korábbi észak-koreai és amerikai vezetők között ez szinte szokássá vált). „Arra számított, rá tudja venni Trumpot egy számára előnytelen megállapodásra; még jó, hogy nem sikerült neki” – mondta a szenátor.

Murphy szerint mindkét vezető elszámolta magát. Szerinte Kim Dzsongun arra számított, a Trumpnak küldött „szerelmes levelei” elegendőek lesznek a gazdasági szankciók eltörlésére, cserébe egy visszafogott denuklearizációért, míg Trump azt gondolta, ezek a levelek teljes denuklearizációt jelentenek. Bizonyára elég hamar kiderült a személyes találkozón, hogy ezekről szó sincs.

Biegun további részleteket is közölt a zárt tárgyalásról. Észak-Korea egyetlen, bár jelentős nukleáris központot lett volna hajlandó felszámolni, Jongbjonban, a nemzetközi szankciók eltörléséért cserébe. Az USA viszont a teljes tömegpusztító fegyverarzenál feladását szerette volna elérni, beleértve a nukleáris, kémiai és biológiai fegyvereket. Cserébe hajlandó lett volna az észak-koreai gazdaság és külkapcsolatok átalakítására és általános segítségnyújtásra.

A vietnámi találkozó előtt Biegun a kaliforniai Stanford Egyetemen tartott beszédet, érintve Észak-Korea kérdését is. Sokan úgy értelmezték a mondandóját, az USA felhagy az Észak-Koreára gyakorolt politikai nyomással, hiszen az a múltban sem vezetett eredményre. A beszéd tehát végeredményben az USA politikájának felpuhulásaként lett értelmezve. Amit sokan nem vettek figyelembe az az, hogy Biegun azt is hozzátette a beszédében, hogy addig nem törlik el a szankciókat, „amíg Észak-Korea meg nem valósítja a teljes denuklearizációt”.

„Nem fogunk fokozatos denuklearizációt végrehajtani” – idézi Biegunt a cikk. Ezen felül Biegun szerint ez a vita nem csupán a denuklearizációról szól, hanem a rendszerszintű ellentétekről is. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó emlékeztet arra is, hogy az utóbbi évtizedekben Észak-Korea folyamatosan ígéreteket tett a denuklearizációra, de folyamatosan meg is szegte azokat.

Nem könnyű tehát megállapítani, milyen stratégia vezethetne sikerhez. Persze az sem segít, hogy mindkét fél határozottan elutasítja a másik feltételeit.

A vietnámi találkozó legfőbb érdekessége az, hogy bár ugyanúgy sikertelenségbe fulladt, mint az elmúlt 25 év próbálkozásai, új ritmust ad a vita rendezésének. Ha Trumpnak valóban sikerülne eredményt elérni az észak-koreai denuklearizációval kapcsolatban, az valóban példa nélküli, és politikai karrierje csúcspontja lenne.

Szemlézte: Gyarmati Emese