2018. október 08. 16:01 - Danube Institute

Nehéz időszaknak néz elébe a brit Konzervatív Párt

may.jpg

Kulcsfontosságú lehet a Birminghamban ülésező Konzervatív Párt számára a következő időszak – kiderülhet, vajon túl fogja-e élni Theresa May Brexit-víziója az őszi parlamenti szavazást. Ugyanakkor nem feltétlenül Birminghamben dől el a vita sorsa. Laura Kuenssberg összefoglalója a BBC-n.

Nehéz helyzetben van a brit kormánypárt: ha nem sikerül végrehajtani a konzervatívok által is kritizált Chequers-tervet, ami az EU négy alapvető szabadságjogából csak az áruforgalomat engedné szabadon áramlani Nagy-Britannia és az EU között, az ország talán csak egy nem túl kedvező félmegoldást tudna kicsikarni magának. Ez súlyos bizalmi veszteséget jelentene a szavazók felől, hiszen értelmetlenné tenné az egész Brexit-koncepciót.

A háttérben a kabinetminiszterek őrültnek, valószínűtlennek és értelmetlennek tartják a mostani irányvonalat, és arra próbálják sugallni a miniszterelnököt, változtassa meg a pozícióját a kérdésben, amíg még nem késő.

Ugyanakkor az is nehezíti a helyzetet, hogy a Brexit-megállapodás konkrét terve még közel sincs kész.

A kormány szerint viszont már túl késő a változtatáshoz. Két éve folynak a tárgyalások, és ez idő alatt jutott a két fél erre a kompromisszumra, tehát nem valószínű, hogy a miniszterelnök a következő egy hétben hirtelen megváltoztatja az álláspontját.

A Brexitről szóló tárgyalások legfontosabbika az októberi EU-tanácsülésen lesz. A Konvervatív Párt szerencséjére tehát az igazi akció csak a párt ülésezése után lesz.

A miniszterek között az a vicc járja, hogy a Brüsszellel való megállapodás semmi lesz a parlamenti megállapodáshoz képest – a miniszterelnöknek ugyanis nehéz dolga lesz keresztülvinni a tervét a párttöbbség hiányában.

A kormányzat arra számít, hogy sikerül véghezvinni a Brexit-megállapodás tervét a parlamentben: remélik, a miniszterek a káosz helyett valami stabilabb végeredmény mellett döntenek majd. Ezt azonban semmi nem garantálja, és bizonyosan vannak még hezitáló miniszterek, akik a következő hetekben döntenek majd álláspontjukról.

Kevesek reménykednek a párttalálkozó gyümölcsöző végeredményében, és nehéz hétre készülnek a konzervatívok. A legkritikusabb kérdésekről való tanácskozás azonban nem Birminghamben, hanem Brüsszelben fog megtörténni.

Szemlézte: Gyarmati Emese

 

komment
süti beállítások módosítása