A világméretű plasztikproblémáról írt a National Review szerzője.

A közelmúltban két amerikai nagyváros, Seattle és San Francisco tett lépéseket az egyszer használatos műanyag szívószálak betiltására, Kalifornia állam pedig már 2016-ban betiltotta a műanyag szatyrok használatát.

Bizonyos európai országok is elindultak ezen az irányvonalon, többek között Magyarország is; az Innovációs és Technológiai Minisztérium néhány napja jelentette be, hogy hamarosan a műanyag zacskók és egyszer használatos műanyag eszközök kiszorítására irányuló jogszabály-tervezetet fognak benyújtani.

Nicholas Kerr szerint azonban ezek a hírek önmagukban nem adnak túl nagy okot az ünneplésre. Szerinte ezek a lépések mindaddig jelentéktelen gesztusok maradnak, amíg a világ el nem kezd foglalkozni a valódi problémával, ami szerinte a fejlődő országok nem hatékony hulladékkezelése. A Helmholtz Környezetvédelmi Kutatóközpont szerint az óceáni hulladékok 90%-a tíz folyóból származik, ezekből nyolc Ázsiában, kettő pedig Afrikában található. Az olyan fejlett országok, mint az Egyesült Államok vagy Új-Zéland csak elhanyagolható mennyiségben és mértékben járulnak hozzá a szennyezéshez.

Kerr szerint a műanyag szatyrok betiltásának egyenesen negatív környezetvédelmi következményei is lehetnek. A Dán Környezetvédelmi Ügynökség szerint az organikus pamutból készült szatyrok előállítása 150-szer annyi energiát és 600-szor annyi vizet használ fel, mint a „hagyományos” polietilén bevásárlószatyrok. Sőt, az Arizonai Egyetem vizsgálata azt mutatta, hogy ezek a szatyrok gyakorlatilag szinte sohasem kerülnek mosásra, és a rajtuk megtelepedő baktériumok komoly egészségügyi problémákat okozhatnak a használóik számára.

Az óceánokban található műanyaghulladék csökkentésére Kerr azt javasolja, hogy az Egyesült Államok és a fejlett országok Afrikával és Ázsiával közös stratégiát alakítsanak ki a hulladékkezelésre, mert a fejlett világ ösztönzése és támogatása hozzájárulhat ahhoz, hogy a fejlődő országok jobban kezeljék a náluk felhalmozódó műanyagot. Ebben azonban nem csak a szabályzóknak kell részt venni, hanem például a magánszektor is ösztönözheti az innovációt.

Egy minapi TED előadásán David Katz arról beszélt, hogyan lehetne a magánszektor az innovációt vezető erő. Az ő ötlete a Műanyag Bank (Plastic Bank), ami a világ legnagyobb bolthálózata kifejezetten rendkívüli szegénységben élők számára működtetve. A boltokban a vásárlók műanyag hulladékért cserébe wifit, áramot vagy lebeszélhető perceket vásárolhatnak és például tandíjat is törleszthetnek. A „közösségi hulladék” koncepciót Katz olyan partnerek segítségével valósítja meg, mint például a brit Marks and Spencer és a német Henkel. Ezek a cégek a a felvásárolt műanyagot is beépítik az üzleti modelljükbe, és újrahasznosítják őket.

Ám nem ez az egyetlen befektetés, ami a fejlődő országok hatékony hulladékkezelését segíti elő. A nemrég alapított Circulate Capital olyan cégekkel áll partnerségben, mint a 3M, a PepsiCo, a Dow vagy a Procter and Gamble, és tőkét biztosít az infrastruktúra kialakítására.

Kerr szerint David Katz helyesen ismerte fel, hogy egy folyamatosan ömlő csapot nem lehet csak felmosórongyokkal kezelni. Ha a poltikusaink nem ismerik fel és nem orvosolják a probléma forrását, legfeljebb tünetenyhítésre van lehetőség. Ha pedig az átlagemberek sem ismerik fel azt, a folyamat csak elnyúlik. Mindeközben viszont az olyan befektetők és vállalkozók, mint Katz mérföldekkel előrébb járnak, és sokkal többet tehetnek a környezet védelme érdekében, mint a szabályzók és az átlagemberek.

Szemlézte: Gyarmati Emese